X

Felfele a völgyből?

Egy újabb nehéz, de sikeres mérkőzésen van túl a Roma. A Cagliari ellen szerencsére már nem annyira a nézhetetlen szenvedés dominált, néha egészen élvezetes játékot produkált a csapat. Ennek köszönhetően egy gólgazdag 3-4-es mérkőzésen sikerült legyűrni az igen kellemetlen ellenfél Cagliarit az igen ellenséges hangulatú Sardegna Arenaban.

Kalinic végre érvényesen is megszerezte első gólját. Igazán nem kellett volna ragaszkodni ahhoz, hogy a Cagliari ellen tegye

A mérkőzés elején meglepő lendülettel és jó játékkal indított a Roma: 20 percig egymást követték a nagy helyzetek, talán a legjelentősebb egy szép Ünder kapufa utáni két kipattanó volt amit viszont sem Mkhitaryan sem Kalinic nem tudott bekotorni Olsen mellett. Amikor kezdett leülni a lelkesedés rögtön jött is a szokásos fordulat: az első igazi lehetőségből gólt szerzett Joao Pedro. Nagyon szépen emelte át Pau Lopezt, akinek ezt a lehetőséget nem igazán kellett volna megteremteni. Még az előttem lebegő rémképek sem foszlottak szét (egy nagyobb pofonról, vagy egy továbbra is mindent fogó Olsenről és 1-0-s végeredményről) máris a szárd tizenhatoson belül pattogott a labda és végül Kalinic fejéről a kapuba került. Egészen pontosan Kolarov beadása után Pellegrini nagyszerű mozdulattal centerezett, Kalinicnek már könnyű dolga volt. Annyit azért megjegyeznék, hogy Lorenzo sérül, itt a Juve tulajdon Luca-ról van szó, aki eddig egész jól szolgálja a Roma-t még távollétében is.

Az örmény feladta a leckét Pellegrininek (mármint most a sajátunknak) sokkal lendületesebb és veszélyesebb vele a támadójátékunk

Ezután Mkhitaryannak volt egy sokadik veszélyes elfutása a jobb oldalon, majd nagyszerűen centerezett Kalinicnek aki viszont nem perdítette kapusba a labdát, hanem gólt szerzett! Így fordított is a Roma még az első félidőben. Ez a 3 pont mellett egy másik fontos eredménye a meccsnek, ilyet is tudunk!

Itt azonban még még nem volt vége, szerencsére a második félidő is jól indult: Kluivert is eltalálta a kapufát majd továbbra is nagyon próbálkozott. Sikerült is gólt szereznie, de azt már egy szép, gyors akcióból: Kolarov felívelte Kalinicnek aki nem vette le és fordult meg vele egy tehervonat agilitásával, hanem továbbcsúsztatta az elfutó Kluivertnek akinek Olsen most sok akadály nem állított, így 1-3-ra módosult az eredmény.

Kellett is a sikeres támadójáték, mert a képen látható úriemberek nem végezték a legjobban fő feladatukat: 3 kapott gól mellett nem sokszor fogunk nyerni

A Cagliari azonban nem adta fel, Gaston Pereiro egy tizenhatoson kívülről érkező lövésére Pau Lopez egészen furcsán ugrott el, talán elcsúszott vagy nem látta a labdát, de a nem is annyira szélre helyezett labda gólt ért mellette. Szerencsére erre is volt válasz, egy Kolarov szabadrúgás szintén a hálóba jutott Olsen mellett (azért ez a meccs nem a kiemelkedő kapusteljesítményekről szólt – kár, hogy mindkettő a miénk) úgy, hogy közben megigazította Mkhitaryan frizuráját. Az örmény talán valóban csúsztatta kicsit a labdát, de a lényeg, hogy kellett a negyedik gól. Pár perccel később ugyanis Smalling kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül így tizenegyeshez jutott a Cagliari. Ezt Pau Lopez kivédte, de a kipattanót Pedro nagyon szépen befejelte egy izgalmas maradt a hat perc hosszabbítás, amiben a Roma játékosok inkább csak azzal foglalkoztak, hogy biztos ne szeresse őket senki Szardínia szigetén.

Villar első elsőosztályú meccs volt ez!

Az elmúlt meccseken úgy néz ki valami kezd megváltozni, és reméljük ez Fonseca tudatos munkájának eredménye. Most ráadásul rotált is, Villar például első elsőosztályú mérkőzésén bizonyíthatott és meg is tette ezt. Kalinic szerintem érdemtelenül keveset játszik, nagyon örülök neki, hogy most megmutatta, hogy rá is lehet számítani. A támadójáték felpörgése nagyon fontos, mert legalább egy fokkal nézhetőbbek így a meccsek, látszik, hogy fontos Ünder és Kluivert jó és gyors játéka Fonseca számára. A védelem még továbbra is ingatag, de ezekre a meccsekre építve már lehet a mostanában hengerelő Atalanta nyomába eredni.

Aleram:
Related Post