X

Kapufa

Két forduló után két döntetlennel vonulunk szünetre, miután vasárnap leikszeltünk a városi derbin a Lazióval. A nyitányon mutatott lehengerlő támadójáték ezúttal elmaradt, cserébe a védekezésünk sem javult számottevően. Ha ez mind nem lenne elég, sérülések nélkül sem úsztuk meg az összecsapást, de legalább nem kezdtünk egyből egy derbivereséggel.

Már a kezdés előtt beköszönt a Roma szokásos formája, a sérülések megint keresztül húzták a számításokat. Pedig Fonseca ezúttal egy igazán ígéretes kezdővel készült, hosszú idő után végre egy jobbhátvéd játszott volna jobbhátvéd poszton. Sokan jobban vártuk, hogy Florenzit ismét a saját posztján lássuk játszani, mint magát a derbit, ehhez képest kezdésre már nem állt rendelkezésre Zappacosta, így maradtunk a jól megszokott felállásnál.

A Genoa elleni meccs után három olyan hely volt a csapatban, ami nem tűnt működőképesnek. Egyik a középhhátvéd poszja, ahol meg is történt a csere, Mancini kezdett Fazio párjaként, és egy fokkal jobban is működtek együtt, mint Juan Jesus-szal. Fontos lett volna, hogy ne két védekezésre alkalmatlan szélsővel kezdjünk, amire Florenzi tökéletes megoldás lett volna. Kár, hogy közbeszólt a balszerencse, de reméljük, szezon közben még láthatjuk őt elöl. A harmadik ilyen pozíció a két védekező középpályásé. Pellegrini és Cristante együtt luxus, pedig a hátul megmaradó nagy területek miatt fontos lenne, hogy már a középpályások megállítsák a támadásokat. Hozzáteszem, hogy az első fordulóhoz képest most még egész jól működtek együtt, de a későbbiekben szívesen látnám Diawarát a középpályán. Ezen valamiért nem változtatott Fonseca, ő tudja, miért.

Zappacostával egyébként már négy sérültünk van, ami egyáltalán nem rossz így szeptember elején, két tétmeccsel a hátunk mögött. Sőt, mondhatjuk, hogy Ünder kivételével a többieknek jóformán meccsre sem volt szükségük, hacsak Zappacosta pár percét nem számítjuk. A pályán kívüli szerencsétlenség azonban nem mutatkozott meg a Lazio ellen, inkább mi örülhettünk az egy pontnak.

Amióta az Opta rögzít statisztikákat, még soha ennyi kapufa nem volt egy mérkőzésen, mi négyszer is megúsztuk, ráadásul többször is nagy helyzetben. Amit meg lehetett úszni, azt megúsztuk, viszont magát a gólt a Roma szerencsétlenkedte össze. Kár érte, mert Kolarov egyébként a legjobbak között volt. A kilencven perc alatt végig látszott, hogy melyik csapat az, amelyik már készen van, és melyik nincs. A Lazio uralta a játékot, egy idő után a Roma egyébként is visszafogottabb támadásai is elmaradtak, az ő játékukban viszont akármikor benne volt a gól.

Ha valami tanulságot le lehet vonni a meccsből a korai időpont ellenére, az az, hogy Fonseca sem teljesen őrült, ha kell, akkor hajlandó visszább venni magából. A két forduló alapján viszont úgy tűnik, hogy még messze vagyunk attól, hogy késznek nevezhessük a csapatot. A letámadás nem működik, a középpályán mintha nem is találnák a játékosok a helyüket védekezésben. A második félidő felétől mintha elfáradnának a játékosok, és a viszonylagos stabilitás érdekében a támadásokból is alább hagynak. Ha sikerül beilleszkednie Veretout-nak és Diawarának, valamint Spinazzola és Zappacosta is egészséges lesz, szebb képet festhet majd a Roma.

Addig viszont maradjunk bizakodóak. Az nagyjából biztosnak látszik, hogy a negyedik helyért is vért kell izzadni, és nem mi vagyunk a legesélyesebbek rá, azonban a tavalyi szezon után ennek a Romának lehet stílusa – ami most nem látszódott annyira, de érthető, hogy nem akart az új társaság egyből egy derbi vereséggel szünetre menni. Manolas-on kívül nem távozott alapember, viszont maradtak Zaniolóék, és legalább nem vertük magunkat adósságokba. Van két hetünk fellélegezni, utána pedig kezdődik a szokásos szeptemberi hajtás hétközi fordulóval, Európa Ligával.

Curvasud93:
Related Post