X

A legkorábbi derbi

Nem kellett sokáig várni a városi derbire ebben a szezonban, még csak a második fordulóban járunk, de máris megmérkőzhetünk kedves szomszédainkkal. Soha ilyen korai időpontban nem rendeztek még városi rangadót Rómában, ami egyfelől leveheti a terhet a csapatról, másfelől egy rossz eredmény hátráltathatja az összeszokást. Így vagy úgy, ma késő délután összecsapunk a Lazióval.

Túl vagyunk Fonseca bemutatkozásán, és nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk, támadásban lehengerlő, védekezésben gyenge Romát.  A nyitófordulóban történtek után az is egyértelműnek tűnik, hogy az a csapat, amelyik a szezonkezdésen rendelkezésre állt, nem biztos, hogy megfelelő lesz ebben a formában a továbbiakra. A három kapott gól önmagában nem nézett ki jól, de külön választanám, amiben taktikailag, és amiben egyénileg történtek hibák.

Fonseca csapata nagy területet hagy maga mögött, ebből adódóan időt kell nyerni ahhoz, hogy vissza tudjon rendeződni védekezésbe. Az ötmásodperces szabály szerint ennyi idő van arra, hogy letámadással időt nyerjen a csapat, vagy jobb esetben a labdát tudja visszaszerezni az ellenfél térfelén. Ez egyelőre még nem működik jól, amit Florenzi is kiemelt, és láthattuk is, hogy sokat kellett szabálytalankodnia Pellegrininek és Cristanténak, de ez idővel jobb lehet. A góloknál viszont egyénileg is hibákat követtek el, ilyen kiélezett helyzetekben pedig nem engedhető meg, hogy sorozatosan rossz döntéseket hozzanak a védők.

Ebből adódóan a Lazio ellen a kezdőnkben számíthatunk változtatásokra. Fonseca a sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az újak közül Veretout, Zappacosta és Mancini és készen állnak a kezdésre. Nem lenne nagymeglepetés, ha mind a hárman a kezdőben találnák magukat, Zappacosta Florenzi helyén, Mancini Juan Jesus-t, Veretout, esetleg Diawara pedig Cristantét helyettesítve.  Ha jobboldalon Zappacosta kezd, Florenzi felléphet Kluivert helyére, ami már önmagában stabilizálna a védekezésen, hiszen nem két teljesen támadó felfogású szélsővel állnánk ki. A középpályára is kelleni fog egy ember, aki képes labdaszerzésre, az első fordulóban Pellegrini szerelt kétszer, és volt két megelőző szerelése is, Cristanténak azonban egyik sem sikerült. A hírek szerint elképzelhető az is, hogy Pellegrini fellép tízesbe, ami azt jelentené, hogy Zaniolo a padon kezd, hátul pedig Cristante mellett Diawara vagy Veretout szerepel, de az is lehetséges, hogy Pellegrini marad hátul, és ő kap maga mellé egy másik társat.

A Lazio a Sampdoria ellen kezdte a bajnokságot, és sikerrel vették az első akadályt. 3-0-ra győzték le Di Francesco csapatát, és mondhatjuk, hogy az eredmény nem túlzó. 13 alkalommal jutottak el lövésig csak a tizenhatoson belülről, ami a legnagyobb szám ebben a tekintetben a bajnokságban.  Az újságok szerint a Lazio az esélyese a derbinek, de ezt már megszoktuk, mint Inzaghi, hogy őket nem számolják a top négyre esélyesek közé, az utóbbi három-négy évben akármi történhet, mindig a Lazio az esélyesebb. Nem sokat változtak a nyáron, az érkezők közül valószínűleg csak Lazzarit láthatjuk a kezdetektől pályán. Rajta kívül ez a megszokott Lazio lesz, Immobilével, Luis Albertóval és Correával elöl, a középpályán Milinkovic-Savic még mindig kékben játszik, Lulic-tól pedig a vendég játékosok lesznek kékek-zöldek.

Nagyon nehéz lesz megállítani a Laziót, főleg, mert a kontráik életveszélyesek lehetnek, Immobile ebből egyszer már gólkirály lett. Viszont az szemmel látható, hogy a játékosok lelkesek az új projekt miatt. A következő kéthetes szünet mindenképpen jól jön, hogy egy kicsit összeszokjon a csapat, de jó lenne egy derbigyőzelemmel pihenőre menni.

Curvasud93:
Related Post