X

BL: AS Roma – Real Madrid 0-2

Egy tartalékos Roma két gólos vereséget szenvedett kedd este az olasz fővárosban a Real Madrid ellenében a Bajnokok Ligája ötödik játéknapján. Ebben túl sok meglepetés nincsen, viszont amit játszott, vagy játszani próbált az AS Roma az azért okozott kellemes perceket a sokat látott romanista szempároknak is. Pláne, ha hozzáveszem, milyen csapattal volt kénytelen pályára lépni Di Francesco.

Manolas

Nagy valószínűséggel az olasz tréner munkája a héten véget ér, amit én őszintén bánok. És igen, bevallom férfiasan, ebben az összefoglalóban most a csapatát és magát Di Francescot fogom megdicsérni.

Én személy szerint utójára kezdek bele ebbe a mantrába; de egy csapat, aki értékesít nyáron egy Alisson – Nainggolan – Strootman hármast a kezdőből, de perememberei körül is elad egy Defrel – Bruno Peres – Gerson – Gonalons négyest, majd a kialakult hiányt ifi játékosokkal pótolja; nevezetes: Kluivert (19), Cristante (23), Coric (21), Zaniolo (18) az ne is feltétlen várja el azt, hogy BL helyekért küzd majd Európa egyik legerősebb bajnokságában, vagy épp megismétli a tavalyi BL menetelést. Oké, a példám sarkos, hiszen érkezett még N’Zonzi, Pastore, Santon vagy épp Olsen is, de mindez a lényegen sokat nem változtat.

Olsen nem örül

Hozzávesszük, hogy a Nemzetek Ligája és egyéb válogatott elfoglaltságok miatt, a legjobbak közül öt játékos nem állt rendelkezésre (DDR, Dzeko, Pastore, Pellegrini, Perotti), illetve Manolast az utolsó pillanatban sikerült játékra alkalmas állapotba hozni, akkor bőven kitűnik, milyen csapattal volt kénytelen Di Francesco lejátszani a mérkőzést. Konkrétan a védelem még csak-csak megvolt, Olsen előtt Florenzi, Fazio, Manolas és Kolarov kapott szerepet. A középpályán már az N’Zonzi – Cristante páros kellett, hogy a védekezésre rásegítsen, támadó harmadban pedig Ünder – Zaniolo – El Shaarawy mellett Schick kapott bizalmat.

Ez már a búcsú?

A támadó négyes legidősebb tagja a 27 éves Sárika volt, aki lesérült az első félidő közepén, helyén Kluivert következett. Azaz a 22. perctől egy Ünder (21) – Zaniolo (19) – Kluivert (19) – Schick (22) négyes volt a pályán egy Real Madrid ellen. Mindemellett akadt szép számmal hazai helyzet, sőt az első félidő végén Ünder egy ajtó-ablakot puskázott el még null-nullnál… Persze nem szeretném az ő nyakába rakni az egészet, sőt! (bár tény, hogy az őszi, jelentős Bayern ajánlat kicsit megszédítette a török tehetséget)

Schick – Ünder „gyűrűben” Kroos

A második játékrészben, aztán jött egy ordas hiba, Fazio visszafejelte Bale elé a labdát, aki ha nehezen is, de megoldotta az akciót és megszerezte a vendég vezetést. Erre tíz percen belül jött még egy Real gól, ami egyrészt egy tanári akció végén született, másrészt ez a találat a rutintalan Romát teljesen kizökkentette. Kár, mivel pofásabbnál-pofásabb akciókat alakított ki az U21-s támadószekció, tényleg volt reális esély a szépítésre, vagy akár további gólok szerzésére. Ami mindenképpen nagy teljesítmény, hiszen a vendég csapata a háromszoros címvédő, Real Madrid, ahol a teljesség igénye nélkül olyan játékosok léptek pályára, mint Bale, Benzema, Courtois, Kroos, Llorente, Marcelo, Modric, Ramos vagy Varane. Mindez még akkor is tiszteletet parancsoló névsor, ha épp nincsenek top formában ezek a srácok sem.

Zaniolo a harcos ifjú

Összességében talán beszélhetnénk még egy Real kezezésről, ahol egy sárga és egy 19 méteres szabadrúgás maradt el még bőven döntetlennél. De bírózni nem szeretnék. Amit fájó szívvel, de ide kell írjak, ez az ezer sebből vérző, esetenként alulmotivált Real Madrid még mindig ennyivel jobb csapat, mint az AS Roma védőiből és korosztályos támadóiból kovácsolt tegnapi társaság. Igaz a kezdőrúgás előtt tudta mindenki, a csehek győzelme miatt mindkét pályára lépő alakulat a legjobb tizenhatba jutott.

Kluivert a jövő

Sok lehetősége nem maradt a vezetőségnek, valamit lépni kell a kialakult helyzetre. Vélhetően az Inter elleni bajnokit még megkapja EDF, ahol túl sok jóra nem számítok. Spaletti tökéletesen ismeri a római viszonyokat, véleményem szerint tudja, mit kell tenni egy ilyen mentálisan széthullott AS Roma ellene. Aztán persze meglátjuk. Én biztosan megtartanám Di Francescot, egyrészt a tavalyi teljesítmény miatt bőven érdemelne még bizalmat, másrészt, egy ilyen felforgatott, megfiatalított csapat élére a legjobb megoldás még mindig Ő. Lehet itt „contézni”, vagy Sousat emlegetni, jelen helyzetben véleményem szerint teljesen felesleges meglépni bármelyiket is. Az egyik extra költséges, és túl sok rizikóval jár, ő lenne Conte, Sousa pedig semmivel sem jobb edző, mint a most regnáló EDF.

Bale

Szóval én igen büszkén néztem ezeket a fiatal srácokat, ahogy nyomták a Realt a saját kapujához, ahogy rendre alakították ki a helyzeteket, ahogy sikerült tisztességgel helyt állni. Ez jelen helyzetben ennyire elég, senki ne várjon most többet. És tessék a helyén hagyni az olasz szakit, és bízni benne egy kicsit. Pár év alatt ez a csapat komoly eredményekre hivatott, és nem utolsó sorban gazdaságilag szintén rentábilis lenne. De „pár év” nincsen Rómában, Rómában csak a jelen létezik, az pedig most elég halvány.

A lefutott kilométerek
Passzok
Szentesi János:
Related Post