X

Tovább a megkezdett úton

Vasárnap este két alulteljesítő csapat játszott egymással rangadót. Az egyik  jó mélyről feljövőben, a másik nem túl magasról, ha eredményeket tekintve valamennyire stabilizálódott is, de lemenőben volt a meccs előtt. Mindketten tartják az irányt.

Nem sok kérdés volt a Roma formáját illetően a meccs előtt, mert bár a bajnokságban nyert három meccset egymás után a csapat, igazából mindannyian tudtuk, hogy ez egy ember fellángolásának, és a gyenge ellenfeleknek volt köszönhető. Sejtettük azt is, hogy amint szembe jön az első komolyabb ellenfél, nem fogunk tudni tovább kitérni a pofon elől. Jelenleg igazán elkeserítő a helyzet, és a szezonnak egy olyan pontján vagyunk, ahol nincs nagy mozgástér ezen változtatni.

A két csapat ebben a felállásban ütközött meg egymással:

Roma (4-2-3-1): Alisson; Peres, Manolas, Fazio, Kolarov; Pellegrini, Strootman; Ünder, Nainggolan, Perotti; Schick.

Milan (4-3-3): Donnarumma; Calabria, Bonucci, Romagnoli, Rodriguez; Kessie, Biglia, Bonaventura; Suso, Cutrone, Calhanoglu.

Sokan számonkérik Di Francescón a fafejűségét, hogy nem hajlandó változtatni az elképzelésein, de az az igazság, hogy próbálkozik. Ez nem különösebben jó hír, egyrészt, mert amikor egy olyan edző, mint ő, aki a saját elképzeléseihez alakítja a keretet – már ha tudja, jelenleg ez nem történt meg tökéletesen, így a meglévő anyagra húzza rá az ötleteit -, nem pedig a rendelkezésre álló játékosokhoz igazítja a játékot, az már csak a legvégső esetben történik meg, amikor nagyon ég a ház. A másik probléma a próbálkozásaival az, hogy nem működnek. Az, hogy Cengiz kezd El Shaarawy helyett, nem egy edzői húzás. Azt elhiszem, hogy ő maga sokat segített a törökön, és ha nem ő az edző, hanem mondjuk még mindig Spalletti, aki soha nem arról volt híres, hogy a fiatalokat fejleszti, akkor Ünder a szezon végén ballaghatna vissza mondjuk Törökországba. A kerettel való zsonglőrködés viszont csak akkor eredményes, ha a taktikai elképzelések működnek.

Most viszont nagy a baj, abból a 18 játékosból, akiket több-kevesebb rendszerességgel játsszat, az egy szem Ündert leszámítva senki sincs jó formában. Tavaly még Manolas, Nainggolan, Dzeko, egy-két tényleg nagy hibát leszámítva Fazio is komolyan húzta a csapat szekerét, idén az argentint leszámítva mind halvány árnyéka önmagának. Amikor a játék befullad, és húzóemberek sincsenek, akik mentsék a még menthetőt, akkor nem nehéz megtalálni, ki az elsőszámú felelős.

Maga a meccs sokban hasonlított a Shakhtar ellen látottakhoz, egy korrekt, és némi bizakodásra is okot adó első félidő után teljes összeomlás erőnlétileg és taktikailag. Di Francesco alapelképzelése az volt, hogy minél gyorsabb támadásokkal hozza nehéz helyzetbe a Milan védelmét, ami működött is egy bő negyed óráig. Ez idő alatt folyamatosan benne volt a Roma játékában a veszély, mégha nem is sorjáztak a gólhelyzetek. A gyors támadások érdekében legalább hárman folyamatosan letámadták a védelmet – ez azon kevés dolgok közé tartozik, amit jól tud alkalmazni a Roma-, Schick, az a szélső, akinek az oldalán folyt a játék, és Nainggolan. Ha nem sikerült pár másodperc alatt lerohanni a Milant, akkor már gyakorlatilag esélytelen volt veszélyt okozni, a vendégek visszazártak egy 4-4-2-es, olykor 4-1-4-1-es hadrendbe, amit mi nem mostanában fogunk feltörni.

Manolas keresi a társakat, de senkit nem tud megjátszani. A visszalépő Strootmant ketten őrzik, a Pellegrini, Nainggolan és Perotti fal mögött van. Vagy a jobbszélt választhatja, ahol megvan a Milan, vagy a baloldalon Kolarovot, aki viszont messze van, így van idő rendeződni.

Az első félidőben csak a gyorsaság jelentett veszélyt. Ha sikerült kijátszaniuk a mély letámadást, akkor egy pontos indítással három vagy négy emberrel támadhatták a négy védőnket, amit ekkor még így vagy úgy, de meg tudtunk oldani. A támadásaikhoz gyorsan felléptek a szélsőhátvédek is, így amikor labdát tudtunk szerezni tőlük, a széleik rendezetlenek maradtak, amit Perotti és Kolarov ilyenkor be is tudott játszani. Még, még, még. Ennek ugyanis elég hamar vége lett.

Elég sok kérdésem lenne Di Francescóhoz, ha lehetőségem lenne beszélni vele. Egyrészt, hogy mi az oka annak, hogy a második félidőben már nincs a pályán a Roma, miközben már szeptemberben is folyamatosan forgatta a keretet. A másik az, hogy mi a szerepe Ündernek és Schicknek. Ünder amellett, hogy technikás játékos, még esze is van, a hétvégén is próbálta szervezni a csapatot. Ehhez viszont a pálya széle nem a legideálisabb hely, ha már Dzekót úgyis kihagyta a kezdőből, nem lett volna érdemes megpróbálni középre vinni a törököt? Schicket sem értem, ő lesz az, akit teljesen véletlenszerűen bevetünk a nehezebb ellenfelekkel szemben? A védők között nem tudott úgy birkózni, mint Dzeko, de attól függetlenül ugyanazt játszatta vele, mint a bosnyákkal. Akkor már mi értelme azt kezdetni, aki egész nyáron nem edzett, és azóta is szökőévente játszik?

 

Ezen a három képen Cutrone góljának kulcsmomentumait láthatjuk. Bruno Perest túlságosan elvonja Bonaventura, innentől kezdve pedig csúszik mindenki. Manolas többé-kevésbé a helyén, Fazio széltében-hosszában a senki földjén, Kolarov pedig őt próbálja fedezni. Így Kessié be tud bújni a két védő közé, a baloldalunk üresen marad, a sok csúszás miatt pedig a végén Cutrone is lépéselőnybe kerül Manolas-szal szemben. Érdemes megnézni, hogy amikor Kessié visszafejelte a labdát, mennyire lemaradt a komplett Roma középpálya, az ívelés pillanatában pedig hogy feledkezett meg mindenki a balszélről. Hiába kap viszonylag kevés gólt a Roma (bár talán már ez sem igaz), a védekezés sincs rendben. Faziónak és Kolarovnak is borzasztó meccse volt, Kalinic nagy helyzeténél és Calabria góljánál is magára hagyták a védelmet, Manolas pedig nem bírja el egymaga három ember helyezkedési hibáit. Hozzáteszem, a második gólnál Kolarov és Fazio sokkal nagyobb hibákat vétett, mint az elsőnél Peres.

Nagy kérdés a hogyan tovább, Pallotta állítólag már magához is rendelte Monchit. Én azon az állásponton vagyok, hogy a szezon végéig már akármi lehet, Di Francesco maradni fog. Annyival nem tudunk a következő hetekben elmaradni a negyedik helytől, hogy bevállaljanak egy váltást, amikor meg igen, akkor már késő lesz, tehát fölösleges edzőt cserélni. A másik meg, hogy kire. Ancelottit nyugodtan elfelejtheti, akinek egyáltalán eszébe jutott, nem fog beszállni a negyedik helyért vívott harcba, hogy aztán azon malmozzon, kit fog a feje fölül eladni a vezetőség 40 millióért, akit aztán vagy pótolnak, vagy nem. Ő nem Roma kategóriájú padok közül válogat. Valószínűleg annyi marad idénre, hogy összeszorított fogakkal kiizguljuk a negyedik helyet, és nem adjuk fel a BL továbbjutást.

Curvasud93:
Related Post