X

Genovában folytatjuk

Ma újabb, a harmadik fordulóban elmaradt mérkőzéssel folytatjuk az idei menetelést. Ráadásképp úgy alakultak a dolgok, hogy kétszer egymás után játszunk a Sampdoria csapatával. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elé, és menjünk szépen lépésről-lépésre. Egyrészt tombol az átigazolási időszak, ami vélhetően érzékenyen érinti majd az AS Roma csapatát, másrészt bőven akad sérült és egyéb probléma is.

Túl az idei első mesterhármason

Hangsúlyozni is felesleges, mennyire szükséges a három pont; jelen helyzetben mind a hat pont begyűjtése a ’Doria ellen. Ebben a nagyszabású tervben vélhetően ma még Dzeko is részt tud vállalni, de hogy a hétvégi bajnokin játszik-e a bosnyák, nehéz megjósolni. Na de, ha nem a rutinos csatár kezd, akkor itt van nekünk, a Sampdoriatól igazolt, ma éppen születésnapos Schick! Pont eljött az ideje, hogy bebizonyítsa, mi került rajta 20 millióba…

Az előző körben a Samp két vállra fektette a Fiorentinat. Nem kis meglepetésemre, tegyem gyorsan hozzá. Kellett mindehhez Quagliarella mesterhármasa. A sokat látott csatár élete legjobb szezonját futja éppen, ami nem túl biztató előjel. Mellette a csatártárs várhatóan Zapata lesz, akit szintén felesleges bemutatni. Ráadásképp Giampaolo pihentette kedvenc afrikai csatárát a mai hazaira. Merész húzás, aminek az első fele már bejött.

Egy statisztika gyűjtő oldal szerint ez most a legjobb Samp tizenegy

Ettől függetlenül nincsen kiemelkedő formában a genovai csapata, inkább a hullámzó jelzőt lehetne használni velük kapcsolatban. Sikerült vereséget szenvedniük a Benevento ellen, amivel talán még a Milan blamát is lekörözték. Persze éledezik a Benevento, de akkor is. Ugyancsak gól gazdag mérkőzésen szenvedtek vereséget a Napoli ellen, ami könnyebben magyarázható. Giampaolo mester lelkes híve a 4-3-1-2-s hadrendnek, így várhatóan a Viviano – Bereszynski, Silvestre, Ferrari, Strinic – Linetty, Torreira, Praet – Ramirez – Quagliarella, Zapata tizeneggyel kezd.

Római oldalon bőven akad téma, ami kibeszélésre vár. Első sorban a Dzeko + Emerson – Chelsea képlet tartja lázban jelen helyzetben az egyszeri romanistát. Mennek, maradnak, mennyit fizet az orosz milliárdos, és persze kikkel lehetne pótolni az esetleges távozókat?! Messzire nem szeretnék menni a témában, Emerson pótlására felmerült két olasz védő neve, Criscito és Darmian személyében. Dzeko ügyben melegebb a pite, nehezen tudom elképzelni, hogy hasonló kaliberű csatárt sikerülne szereznie Mochinak 31.-éig. De ez nem tartozik szorosan a poszt témájához.

Hogy lesz ez?

Sérüléssel bajlódik Perotti, DDR, Gonalons. Várhatóan nem bevethető El Shaarawy sem, aki az Inter ellen szedett össze egy apróbbnak tűnő sérülést. Így a kialakult, szűkös helyzetben ilyen kezdőre számítok: Allison – Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov – Pellegrini, Strootman, Ninja – Defrel, Dzeko, Gerson. Persze a támadó hármas nagyban változhat, több újság Undert teszi Gerson helyére, még Schick neve szintén több helyen olvasható, mint középcsatár. Meglátjuk.

Amennyiben hinni lehet az újságoknak, 1000 római utazik Genovába szurkolni, reménykedve a győzelembe. Utoljára december 16-án nyert a csapata, a Cagliarit legyőzve 1-0-ra. Ez több mint egy hónapja volt, szóval igencsak jól jönne most a szurkolóknak egy idegenbeli siker. Hogy tovább fokozzam a síron túli hangulatot, az utolsó Sampdoria ellen lejátszott, idegenbeli mérkőzésen 3-2-s hazai siker született, az egyik gólt egy bizonyos Schick szerezte. Ez 2017. januárjában volt. Semmivel sem szebb emlék a 2015-ös vendégszereplése csapatunknak, akkor még Rudival a kormánynál, hiszen ugyancsak vereséget szenvedett az AS Roma. (2-1)

Schick adós még a jó játékkal

A sípmester Orsato lesz, közvetítést pedig a DigiSport 3-s csatornáján keressetek. Ott nyomon követhető lesz egyébként a strandkorlát pótlását is 18.30-tól. Szóval kellemes olasz foci délutánt-estét kívánok mindenkinek, igazolásokban illetve gólokban gazdagon!

Szentesi János:

View Comments (79)

  • Amikor kiderült, hogy most fogjuk pótolni ezt a meccset, én még örültem is. Azt gondoltam, hogy ez egy viszonylag laza időpont, amikor nem sok vizet fog zavarni.

    Ehhez képest sikerült romokban ideérni, egyhónapos eredményválságban és egy valag sérülttel. Ráadásul, hab a tortára, ha mindez kevés lenne, megkaptuk Orsato bíró urat, aki ritkán szokott szerencsét hozni nekünk. Másik elég sötét előjel, hogy az élete formájában focizó Quagliarella, valószínűleg ott tud majd lenni a kezdőben, pedig végig bizonytalan volt a játéka, egy izomsérülés miatt.

    Evvel együtt, a sérültek, a negatív eredmények és az idegenbeli meccs ellenére, még mindig mi vagyunk az esélyesek, ezt mondják a fogadóirodák is. A bajnoki cím gyakorlatilag már elment, most kéne megfordítani ezt a negatív trendet, mielőtt még leszakadnánk az első négy helytől is.

    • Valójában a srácok nagyon szerencsések. Sorra jönnek a lehetőségek, hogy bebizonyítsák, van tökük!

  • IL TEMPO Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Pellegrini, Strootman, Nainggolan; Defrel, Dzeko, Under.

    IL MESSAGGERO Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Pellegrini, Strootman, Nainggolan; Defrel, Schick, Under.

    LEGGO Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Strootman; Gerson, Pellegrini, Nainggolan, Under; Schick.

    LA GAZZETTA DELLO SPORT Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Pellegrini, Strootman, Gerson; Under, Defrel, Nainggolan.

    LA REPUBBLICA Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Strootman; Pellegrini, Nainggolan, Gerson; Defrel, Schick.

    CORRIERE DELLA SERA Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Pellegrini, Strootman, Gerson; Defrel, Schick, Nainggolan.

    CORRIERE DELLO SPORT Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Pellegrini, Strootman, Nainggolan; Defrel, Dzeko, Under.

    LA STAMPA Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Pellegrini, Strootman, Nainggolan; Defrel, Dzeko, Under.

    IL GIORNALE Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Pellegrini, Strootman, Nainggolan; Gerson, Dzeko, Under.

  • Közben Dzeko ügynöke a Chelsea-vel tárgyal, az utolsó nyitott kérdés a szerződés időtartama, Dzeko szeretne egy szerződést 2020-ig, ugyanazt, amit a Rómától kapott, a Chelsea viszont a 30 évnél idősebb játékosokkal egyéves szerződéseket szokott kötni. De állítólag ezek csak részletek, az elemzők szerint, minden bizonnyal meg fognak állapodni. Az is lehet, hogy Dzeko ma már nem is fog kezdeni, hogy a kispadról fogja végignézni a meccset.

    A Roma kapcsán már leginkább avval foglalkoznak, hogy kit fog leigazolni a Roma a bosnyák távozása után. Az utolsó órákban, Gaspar (Villareal), Odriozola (Real Sociedad) és Carrasco (Atlético Madrid) után, most előtérbe került Aleix Vidal neve, a Barcelónából.

    Tehát a Roma, az előzetes várakozásoknak megfelelően, nem Dzeko utódját igazolná le, arra már ott van Schick, hanem egy jobb szárnyat. Vidal állítólag kölcsönbe érkezhet, 10 millió körüli kivásárlási záradékkal.

    Ugyanakkor állítólag Monchi még nem mondott le Carrascoról sem, ha igaz a belga lépni akar az Atletiből és Monchi ezt ki szeretné használni, hogy viszonylag olcsón megkaparintsa.

  • Nem akarok erre fogni semmit, de a Fáy utca is látott szebb napokat, mint ez a pálya.

  • Monchi lenyilatkozta a mérkőzés előtt, hogy visszautasították a Chelsea ajánlatát.

    • Szomorúan olvasom, mindenkinek jobb lett volna ha a csodacsatár és az örök sérült brazil Londonba igazol, a 60 misiből meg összehozunk egy normális védelmet.

  • Ezek is mindennel foglalkoznak, csak a játékkal nem. Mindenki ideges, lebassza a másikat, bíróval veszekednek... örülhetünk ha megússzuk egy x-szel.

    • Szerintem ma nem játszunk olyan nagyon rosszul, csak szerencsétlenül inkább. Azért sok a hiba, de az eddigiekhez képest valamivel jobb.

  • Var amugy jondolog lenne elmennek mar a picsaba. Elejen kezezesnnemfujja be nem nezik vissza, majd faultbol indulnaznellen kezezes nem fujja le majd visszanezik es befujja vicc ez az egesz, jah es ranezek a kispadunkra nah az egy meg nagyobb vicc

  • Én nem hiszek abban, hogy vannak bírók akik nem szeretnek minket, de amit Orsato nem fújt be Strootman ellen azt 10-ből 10 másik bíró befújja.

Related Post