X

Derby

Péntek, kilenc óra, Blaha. Egy novemberi, hideg, kissé esős este, az emberek mennének szórakozni a körút egy kellemesebb pontjára, vagy rosszabb esetben még csak haza a munkából. A villamos persze épp kivett 10 perc szünetet, így már magán a peronon elviselhetetlenné kezd válni a tömeg. Szórakozásomra egy olasz pár beszélgetésének kihallgatását szemeltem ki nyelvgyakorlás céljából. Mindössze pár perc kellett, hogy eljussunk a „mit csinálunk holnap” témáig, ami nem tartott sokáig, azonnal jött a felismerés, hogy „ja persze…Derby!”.

Nem is véletlen a készülődés, hiszen amellett, hogy mindig kiemelt esemény egy városi összecsapás egy (olasz) csapat szezonjában, most két, talán kicsit meglepetésre az élre törő együttes csatája lesz a 2017/18-as szezon Roma-Lazio-ja.

A negyedik és ötödik helyen tanyázó csapatokat mindössze egy pont választja el egymástól, 4-5 pedig az első helytől úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak. Így aki nyer az nagyot nyerhet, míg a vesztes csapat kapaszkodhat tovább az élmezőnyhöz, amit az is segíthet akár, hogy Napoli-Milan, Sampdoria-Juventus és Inter-Atalanta is lesz még a fordulóban ami bőven nézve lefedi az összes riválist így nekik sem lesz könnyű dolguk

A két csapat játékosai közül jó páran részt vettek az elmúlt két hét válogatott meccseiben. A többség számára laza barátságos meccsek voltak, de az olaszok, név szerint Immobile, Parolo, tőlünk pedig De Rossi, El Shaarawy és Florenzi az olasz válogatott 60 éves mélypontjának elérésének a részesei lehettek, a Svédország elleni kiesésben. Mindegyik játékos játszott is többet-kevesebbet, ami persze a sérültek listájának találgatását eredményezi. Nálunk szerencsére „csak” a (sajnos) megszokott Karsdorp-Schick(!?) páros hiányzik, míg az unokatesóéknál a nagy aggodalom most, hogy a 11 meccsen 14 gólt szerző (és még 9 gólpasszt kiosztó) Immobile állapota. Abban bíznak, hogy fog tudni játszani… én egy pillanatig sem kételkedek ebben, szerintem ott lesz a pályán. Nálunk a nagy öröm Nainggolan felépülése volt, aki a belga válogatott edzésén sérült meg majd tért vissza Rómába. A keretbe bekerült, de hogy kezdeni tud-e azt már nem tudhatjuk biztosra, majd a meccs előtt dől el.

Egy derby előtt amúgy sincs túl sok értelme aktuális formákról csevegni, ráadásul ha még egy válogatott szünet is volt előtte akkor aztán ez tényleg semmit nem ér. Fontos lesz azonban a két edző munkája, akik nagyon meghatározóak csapatukon belül. Tavaly Inzaghi elérte, hogy elegem legyen abból az emberből aki megkedveltette velem a Roma-n keresztül a focit, bő 10 éve. Most alig várom, hogy Di Francesco, egy másik fiatal olasz edzőtehetség visszavágjon ezért és visszaszerezze csapatunk vezető szerepét az olasz fővárosban. Nem fogom elbízni magam és végig pattanásig feszülő idegekkel fogom nézni a meccset, így egyáltalán nem mondhatom azt, hogy optimista vagyok, mert túl sokat veszíthetünk, túl nagy a nyomás. De az biztos, hogy a pályaválasztás és az eddigi szezonunk, Conte és a Chelsea valamint a Fiorentina magabiztos legyőzése azt mutatják, hogy képesek vagyunk bárkit megverni. Azonban a Lazio egy 6 meccses győzelmi szériával érkezik, amiben sok kis csapat mellett a Juventus is ott van.

Nem fog sok szeretetet kapni a vendégektől, az biztos. Én viszont nagyon szeretném látni ünnepelni, lehetőleg közben és a végén is.

Teljesen kiszámíthatatlan tehát, hogy mi várható (legalábbis eredmény terén. Azért az meglepne, ha nem egy kemény, szó szoros értelmében vett labda-rúgást ritkán tartalmazó, túlfűtött találkozó lenne, ahol az egyetlen biztos vesztes a bíró (és családtagjai)). Nagyon rég volt utoljára ilyen, hogy két ilyen erős római csapat nézhetett farkasszemet egymással (abban tuti jobbak vagyunk mondjuk) és ekkora lenne a tét. 18:00-tól tehát a DigiSport1 vagy az adott stream elé szögezve egy valószínűleg már-már egészségkárosítóan izgalmas Derby della Capitale-t szurkolhatunk végig. FORZA ROMA!

Aleram:

View Comments (30)

  • Szokásos színvonalas poszt :)
    Reméljük, hogy a pöcsömöccse parolo és immobile kettős azt a formát hozza amit a Svédek ellen a válogatott meccsen. Kiegyeznék az akkori teljesítményükkel!
    Ami még jó hír a derby napjára, hogy tegnap Emerson 60 percet játszott a primavera-ban az inter elleni, 1-2re elvesztett meccsen. Továbbá a chelsea elleni meccsen az UFEA vizsgálata szerint nem nyert bizonyítást, hogy szurkolóink rasszista huhogással/rigmusokkal illeték Rüdigert, így semmiféle retorzióban nem lesz részünk!
    Mindenkinek jó felkészülést estére, hattól pedig jó szurkolást (megérzésem szerint 3-1/3-0 arányban nyerünk, ElSha2/Dzeko1)!!
    FORZA!

    • Én azt olvastam, hogy az UEFA vizsgálata, a mi "néhai" Rüdiger Tónink szidalmazásáról, egy picivel többet állapított meg. Én azt olvastam, hogy megállapították, hogy "nem voltak" rasszista üvöltések. Többről van szó, hogy nem volt bizonyíték, kiderült, hogy az eset nem történt meg. A hivatalos következményeket tekintve nincs különbség, nem kapunk szankciót, de szerintem akkor is jobban hangzik. :)

      Most még az lenne jó, hogy a média ugyanakkora relevanciát adjon ennek a hírnek, mint anno a vizsgálat hírének, de erről természetesen nincs szó. :(

      • Valóban jobban hangzik, bár eléggé gyanúsan hatott még TV- n keresztül is a "huhogás" amit volt barátunk kapott a nagyérdeműtől :D
        Nem azt mondom, hogy tisztán kivehető huhogás volt de azért valljuk be....gyanús volt a történet! :)
        A lényeg meg így van, nincs szankcionálás!
        Hírverést ne is várj, felesleges....
        Ami még érdekesség, hogy a cselszkinek elfogadták (állítólag) a stadiontervezetét. 1 milliárd ojrós beruházás, melyhez Abramovics kínai befektetőket talált. Apropó kínai befektetők....az egyik oldalunkon megjelent hírek szerint az amerikai NY Times felreppentett egy hírt a derék LingYou vagy, hogy írják Milan tulajról, hogy a fedezetként megadott bányáiról nem is hallottak a szakma nagyobb képviselői és régebben az apja és ellene együtt valamiféle nyomozás is indult/volt, csalás miatt....
        Szép kis móka lenne ha kiderülne, hogy a jóvágású úriember és bandája szimpla csalók!! :)

        • Huhogás? Én nem hallottam huhogást! Fütyültek és fujjoltak. Nem mindegy!

          • Azért írtam, hogy gyanús volt....nem állítom, hogy tisztán ki lehetett venni de a karomat például nem tenném rá, hogy nem volt :D

          • Pár éve kitaláltak egy kifejezést az olasz médiában, a "rasszista üvöltést". Evvel először azt a jelenséget próbálták leírni, amikor kórusban majomszerűen huhogtak. Sajnos sok helyen nagyon gyakran felelőtlenül dobálóznak ezzel a kifejezéssel, lassan eljutottak arra a szintre, hogy a közönség minden ellenséges megnyilvánulását "rasszista üvöltésnek" minősítik.

            Például Balotelli volt az iskolapélda, az a "marha" (elnézést a szarvasmarháktól) játszott valahol, a közönség jól kifütyülte, meg kipfujolta, másnap pedig jött a hír, hogy "rasszista üvöltések..." Nem egyszer, rendszeresen. Nem állítom, hogy sehol se volt kitéve rasszista megnyilvánulásoknak, de túl gyakran használták fel a Balotellit ért kritikát szenzációhajhászás és álszentség miatt.

            Szerintem nem kéne összemosni a határokat, nem tartom elfogadhatónak, hogy ne lehessen kifütyülni, vagy kipfujolni a színes bőrű játékosokat, pont ugyanúgy, ahogy a fehéreket. Vagy akkor innentől kezdve mindennek és mindenkinek tetszeni kell? Hol marad akkor a véleménynyilvánítás?

            Ez a Rüdigeres dolog időben egybeesett az Anna Frankos matricákkal, a Lazio közeli médiában több helyen elhangzott, hogy a Roma ugyanolyan mint a Lazio, mert az UEFA vizsgálatot indított Rüdiger miatt és akkor mindenki olyan mint ők. Pedig nem, szó sincs róla.

      • Pedig azért legyünk őszinték.... huhogtak és kész! Én is hallottam ( sőt fel is kaptam a fejem, hogy erre mi a faszért van szükség...), szerintem Te is hallottad, meg mindenki aki kicsit is odafigyelt. Sosem értettem ezeket a vizsgálatokat..... kerek-perec hallani lehetett hogy kihuhogták!

  • "Most alig várom, hogy Di Francesco, egy másik fiatal olasz edzőtehetség
    visszavágjon ezért és visszaszerezze csapatunk vezető szerepét az olasz
    fővárosban."

    Akkor van egy jó hírem! A várakozásnak vége! Rómában a Laziónak 1927 óta nincs vezető szerepe! :)

    Néha nyerhetnek ellenünk meccseket, néha nagyon ritkán még előttünk is végezhetnek a bajnokságban, de "vezető szerepük", az belátható időn belül nem nagyon lesz. És ezen a mai meccs sem fog változtatni, akármi is lesz a végeredmény. Ez nem provokáció, ez egyszerűen tény. :)

    Ettől függetlenül, remélem, hogy este nyerünk, mert kellene az a 3 pont.

    • Ja igen, ez persze igaz, de az elmúlt pár, csúnyán elvesztett derby mellett a tabellára is gondoltam itt, hiszen végre visszaellőzhetnénk őket, idegesít már nagyon, hogy előttünk vannak

      • Tévedhetek, de szerintem úgyse lesznek ott a végén. Szóval élvezzék ki amíg tart, mert ritkán fordul elő! :)

  • S íme a lapok tippjei a kezdőt illetően:

    IL TEMPO
    Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Strootman; El Shaarawy, Dzeko, Perotti.
    IL MESSAGGERO
    Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Strootman; El Shaarawy, Dzeko, Perotti.
    LA GAZZETTA DELLO SPORT
    Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Strootman; El Shaarawy, Dzeko, Perotti.
    LA REPUBBLICA
    Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Strootman; El Shaarawy, Dzeko, Perotti.
    CORRIERE DELLA SERA
    Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Pellegrini, De Rossi, Strootman; El Shaarawy, Dzeko, Perotti.
    CORRIERE DELLO SPORT
    Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Strootman; El Shaarawy, Dzeko, Perotti.

    Estére egyébként cc.60.000 embert várnak!

  • Nekem a kedvenc derbim az, amit Itube és Yanga-Mbiwa góljaival nyertünk. Mondjuk Iturbénak nem volt nehéz dolga, Ibarbo megcsinálta a munka nehezét. :D

  • Alisson; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; Nainggolan, De Rossi, Strootman; El Shaarawy, Dzeko, Perotti

    • Strakosha; Bastos, de Vrij, Radu; Marusic, Parolo, Leiva, Milinkovic, Lulic; Luis Alberto; Immobile

  • Nem rossz meccs a kevés helyzet dacára. Nekünk a gyors támadásoktól kell tartani, de az ő helyükben sem lennék inkább, a 45 percből 35-öt a labda mögött töltöttek (mondjuk azt jól csinálták).

Related Post