X

Monchi munka: Feláldozhatók?

Ahogy már korábban megígértem elkezdünk foglalkozni az átigazolási időszakkal, először kitekintve a kihelyezett értékeinkre, megnézzük, hogy a már jól ismert alapcsapaton kívül (bár a jól ismert jelző nem feltétlen igaz mondjuk a Gerson-Grenier duóra) kik azok akik a csapat tulajdonában állnak, és Monchi rendelkezhet majd velük is. Izgalmas fiatal tehetségek, kísérteni visszajáró rossz igazolások, és ismerős nevek a tovább mögött.

Nem lesz könnyű munkája, reméljük mind az elődjét, mind a korábbi sikereit felülmúlja.

Most az a problémám, hogy óriási a választék ezekben a játékosokban, kezdjük talán először a fiatalokkal. Legelőször egy olyan név ami biztosan rémlik mindenkinek, a tavalyi szezonban úgy nézett ki pár hónapig, hogy talán Dzeko helyettesét találtunk meg, Umar Sadiq személyében, akinek a góljaira bemutatkozása után nem sokat kellett várni. Aztán jött Spalletti és nála nem kapott lehetőséget a nigériai csatár, így került a Bologna-hoz erre az évre, Destro helyettesének. Sajnos nem teljesített kiemelkedően, két sérülés is nehezítette a dolgát, idén például alig játszott még. Ennek ellenére Donadoni mester mellett eltölteni egy évet egy elsőosztályú csapatnál még mindig a biztató kategóriába tartozik a Primavera után egyből, „friss diplomásként”.

Mindössze egy assistot sikerült összehoznia, pedig még ellenünk is játszott!

Egy másik emlékezetes játékos a Garcia era alatt Verde volt, akinek bemutatkozó szezonja után nem sikerültek jól a kölcsönei. Most se volt túl konzisztens de a másodosztályú Avellino egy fontos játékosa volt. Érdekes, hogy csak télen tündökölt (előtte és utána már kevésbé) akkor 3 hónap alatt 5 gólt és ugyanennyi gólpasszt jegyzett, akkor cikkeztek is róla, azóta azonban már megint nincs formában. Gondolom kap még egy esélyt valami csapatnál aztán kezdhetünk lemondani róla. Foglalkozhatnék még B-s játékosokkal, Capradossi, Casasola, D’Urso, Machin meg még sokan mások egy nagyszerű Primavera-ból kerültek ki, de az elmúlt évek tapasztalatai, hogy egyre nehezebb bekerülni a nagy csapatba, tehát aki most másodosztályban van, gyakorlatilag esélytelen, hogy jövőre nálunk lássuk.

Az elmúlt évek komoly utánpótlás sikerei után lassan jöhet még egy római?

Erre a posztra a Sassuolo két fiatal tehetsége pályázik: Ricci, aki kölcsönben van tőlünk, és Pellegrini, akire visszavásárlási opciónk van. Az előbbi egy nagyszerű Crotone-s szezon után került ide és inkább csak kiegészítő szerephez jut általában. Az már más kérdés, hogy Salah mögött, (Iturbe helyett az első félévben) bőven elfért volna nálunk is. Igazán nagy esély Pellegrini hazatérésére van. Pontosabban biztos aktiváljuk az opciót, mert valahol 8-10 millió között az egyik legnagyobb olasz középpályás-ígéretet szerezhetjük vissza. A szezonban egyenletesen jól teljesít, 33 meccsen 8 gólja és gólpassza van a középpályásnak, első felnőtt szezonjában egészen kiemelkedő, főleg egy szenvedő Sassuolo-ban. Az újságok már persze „árat is tettek rá” a nevünkben, elvileg 30 millióért adnánk el. Én úgy gondolom, hogy nem csak jövőre, már idén nagyon kellett volna ő csapatba.

„De Rossi a példaképem” – jól hangzik.

Lassan végzünk a nagyon fiatalokkal, maradt a spanyol földre „száműzött” páros: Sanabria és Ponce. Az előbbi egy nagyon jó szezon után tért vissza, de sajnos nem tudta megismételni. Rendszeres játéklehetőséget kapott ugyan, de góljainak száma lecsökkent, ahogy a transfermarkton az értéke is. Őt hivatalosan eladtuk, de elvileg van valami opció, úgyhogy azért említem meg. Feltehetőleg utoljára a blogon. Ponce már egy másik kategória, mivel első felnőtt szezonja volt ez Európában. Szintén nem teljesített jól de egy szenvedő Granada tagja volt, ahol legalább rendszeres játéklehetőséget kapott. Belőle még bármi lehet, bár azért aggasztó, hogy miért nem tartották Olaszországon belül.

Még gólt (2) is szerzett pedig azért ez nem volt valami nagy divat a csapatában.

Most nézzük azokat a játékosokat akiket láttunk már a saját csapatunkban, legalábbis többet mint a korábbiakat. Talán a legkevésbé érdekesebb Zukanovic, aki fél év után a szárnyaló Atalanta tagja lett, egyre csökkenő részvétellel. Van egy opciójuk, így lehet a Kessie ügylet része, vagy kaphatunk érte pár milliót, visszajönni már nem fog. Hasonló a helyzet Vainqueur-rel akinek a nevének a leírása egyáltalán nem hiányzott a blog íróinak. Spalletti nem nagyon bírta, ezért Marseille-be került kölcsönbe, ahol azóta ráadásul Garcia-val dolgozhat, talán nem véletlen, hogy alapember, szerintem biztos, hogy végleg megveszik majd, remélhetőleg korrekt, piaci áron, ami a vételi tízszerese lenne nagyjából.

Komoly rejtély volt Gyömbér megvétele, de ne aggódjatok, kedvenc zombink még mindig a mi tulajdonunk, jelenleg Oroszországban rémisztgeti az ellenfelet. Ahogy korábban a Pescara-ban, a Terek Grozny-ban is alapember, de őszintén szólva nem tudom mit akarunk vele.

Nem volt valami áttörhetetlen az a Pescara védelem akkor sem amikor ő ott volt.

A következő, mindenki kedvenc igazolása, a világ legszerencsétlenebb embere, Iturbe. Őt fél évnyi keserves próbálkozás után Torino-ba, vagy más néven az „újrahasznosított Roma”-ba küldtük. Itt azonban nem teljesen szar! 3 assist mellett már gólja is van, még arra is van esély, hogy a 12 milliós (ha jól emlékszem ennyi) kivásárlási opcióval élnek majd az északiak. A másik antihős, akiből kínkeservesen pénzt szeretnénk látni az Doumbia, és neki szintén megy! 19 szereplés alatt 14 gólt szerzett Baselben, na persze megvenni azért nem akarják. Legalábbis a hírek ezek, pedig a legeredményesebb góllövőjük, szóval van rá esélyünk, hogy most valamennyit visszakapjunk belőle (mondjuk hallottam olyan rémhírt is, hogy visszajöhet hozzánk).

Mondjuk mielőtt idejött tényleg korrekt játékos volt, BL szinten is, és Garcia jól meg is szívatta, de akkor is… nem kéne.

Most már csak két játékosunk maradt hátra. Az egyik Skorupski, aki már második évben nagyszerű teljesítményt nyújt az Empoli-ban, konkrétan a legtöbb védést bemutató kapus a mezőnyben. Kapus poszton megint nagy kérdések lesznek: Szczesny jövője az Arsenal-tól függ, akik egyébként betegesen sokat kérnek érte. Nálunk meg itt van a bajnokság két hatalmas tehetsége, az EL-ben nagyszerűen teljesítő Alisson, és a Serie A szakértővé vált Skorupski. Tökéletes lenne, ha ketten megküzdhetnének a kezdő pozícióért, de egyikük sem akar padozni. Nehéz ügy, én mindegyikőjüket bírom, de reméljük majd Monchi megoldja szépen.

Akit pedig utolsónak hagytam, kizárólag érzelmi okokból, az Leandro Castan. Az aki mindannyiunk egyik kedvenc játékosa lehetett volna már mára, és Manolas-szal egy biztos védőpáros évek óta, de az agyműtéte után most volt az első szezonja a Torino-ban, és sajnos nem sok jót hallottam felőle. Eleinte kezdő volt, aztán sorozatos izomproblémák miatt végleg oldalvonalra került, így idén mindössze 6 percet töltött a pályán. Borzasztóan sajnálom őt, de szerintem minden ellenére tartalék védőnek jövőre legalább nálunk kéne tartani, utolsó esélyképp. Vermaelen-nél rosszabb úgyse lehet, szóval ha szeretne jönni akkor sok szeretettel várjuk vissza.

Aleram:

View Comments (15)

  • Ezeknek a jelentős részét szerintem már nem nagyon fogjuk látni Roma mezben és ez nem is baj. De Pellegrinit mindenképpen jó lenne visszacsábítani! Azért fogalmazok így, mert a Sassuolo közismerten a Juve "hűbérbirtoka" és ki tudja, hogy ott mivel tömték tele a fejét? De egyértelmű, hogy vissza kell vásárolni, ha pedig esetleg nem akarna majd visszajönni, mert közben megtalálták őt valami vadregényesen gazdag ajánlattal, akkor majd szépen meg kell kérni az árát.

    A Zukanovic biznisz kapcsán felmerült Kessie neve. Állítólag az üzletbe bekapcsolódott a Milan is, akik szépen fogták magukat és egyből megegyeztek közvetlenül a játékossal és az ügynökével, akik most már odavágynak a dóm árnyékába (hogy szakadna rájuk). Mai pletykák szerint, a Milan ma megajánlotta az Atalantának ugyanazt a 28 milliót, amiben a bergamoiak korábban már megállapodtak a Rómával. Nem tudom, hogy ebből mennyi a szokásos reklám a Milan szurkolók kiszolgálására, de elképzelhetőnek tartom, hogy az új kínai elvtárs urak tényleg megveszik az elefántcsontpartit. Kár lenne érte.

    Castán meg engem már nem igazán hoz lázba. Annak örülök, hogy most már egészséges, ehhez képest minden más mellékes. Bevallom, kicsit büszke is vagyok, hogy a Roma ennyire korrektül viselkedett vele. Amikor kiderült a betegsége egyből vissza akart vonulni, Sabatini volt az, aki nem engedte, megmondta neki, hogy ne kapkodjon, szépen gyógyuljon meg és a Roma meg fogja várni. Most adva van egy egészséges, milliomos fiatalember és senkinek sem kell gyászolni, nálam ez már így is egy happy ending.

  • Sztem konkretan senkit nem fogunk ezekbol a nevekbol Roma mezben latni. Ami egyfelol szomoru, egyes esetekben pedig konkret celkituzes, hogy igy legyen. Sot en egy kicsit mellelovesnek erzem ezt a posztot, mert ha Moncsicsi valoban munkaba lendul, akkor messze nem az a kerdes, hogy a kolcsonokbol ki jon vissza, hanem az hogy a jelelnlegi csapatbol ki marad. Mert nem lennek meglepve, ha a fele se.
    Skorupski meg azert renfelkezik a legtobb vedessel, mert szar a vedelem. O mar bebizonyitotta, hogy egy tehetseges vonalkapus, de sajna nem tobb.

    • A saját játékosainkat látjuk mindig, tudjuk mit tudnak, mire lehet számítani. Persze jó lenne a csapat nagy részét megtartani a következetesség miatt, ha ez a cél, akkor a fentebb említett játékosok jelenthetik az eszközöket, mert akár mindenkit el is lehet adni közülük (legjobb esetben) és akkor már nem lehet mondani, hogy muszáj eladni egy nagy nevet. Persze én is valószínűbbnek tartom, hogy Monchi nem 2 igazolást fog végrehajtani, és megint nagy mozgás lesz, de ezek a játékosok még hozzánk tartoznak és gazdaságilag értéket képviselnek, ezért jó szerintem képben lenni azzal, hogy ki mennyit kb.

  • A Strootman ügyben, elutasították a Roma fellebbezését, marad az eltiltás a következő két meccsre. Várható volt, őszintén szólva ilyenekért ennyit szoktak adni, meg hát tényleg nagyot "esett" a mi Kevinünk, szóval most talán meg is érdemeltük. Tulajdonképpen azért különösen bosszantó, mert még hasznunk se volt a "nagy csalárdságból", még a meccset is elvesztettük. :(

  • Azt nyilatkozta Monchi, hogy részben Spalletti miatt fogadta el a Roma ajánlatát, nagyon várja a kopasszal a közös munkát és mindent megtesz, hogy jövőre is itt maradjon, ami lehet persze, hogy csak szokásos udvariaskodás, de azért elég érdekes. Ha Pallotta és Monchi is Spallettivel képzeli el a jövőt és tegyük fel, hogy elég pénzt biztosítanak megfelelő igazolásokra is és ennek ellenére sem hosszabbít Spalletti akkor azzal szerintem beismerné, hogy vele nem képes tovább fejlődni a csapat.
    Én nagyon bírom Spallót, de a mostani Lazio meccs az nagyon nagy bukta volt neki, nem csak azért mert a Lazio ellen nyeltük be a brét, hanem másodszor is ugyanúgy rendezett le minket Inzaghi csapata mint az első kupa meccsen amire semmi válasza nem volt most sem. Ha sikerülne megszerezni a 2. helyet egy hazai Juve veréssel akkor persze megint más lesz a megítélése, de mindent egybevéve véleményem szerint a legfontosabb kérdés, hogy Spallettinek van e ambíciója egy hosszútávú építkezéshez, mert ha nem akkor kár is itt tartani és úgy járunk mint RG-vel, őt is itt tartotta a vezetőség még egy évre, amikor már látszott Rudin, hogy elég kedvetlen és a csapat is nagyon megrekedt a kezei alatt ami meg is látszott a következő szezonban.
    Szerintem a csapatunkban hatalmas potenciál van, csak a bajnok mentalitás hiányzik, hogy ugorhassunk egy szintet, de hogy ez most az edzőben vagy a játékosokban nincs meg vagy valami másban keresendő a hiba, ki tudja?

    • Spalletti esetében annyival jobb a helyzet, hogy nincs egy jó zsíros szerződése, mint Rudinak volt. Kíváncsi vagyok én is, hogy mi lesz a vége ennek a sok kérdőjelnek.

  • Közben a mi "rokonszenves" pizsamás unokatesóink sehogy sem tudnak kilépni a Roma árnyékából. Ezúttal egy üzenettel kedveskedtek a Rómának, konkrétan néhány játékosának. Rengeteg hasonlóan "ízléses" megnyilvánulásuk volt már, például a derbi előtt megint antiszemita és fajgyűlölő üzeneteket festettek a Rione Montiban található híres, Tottit ábrázoló falfestményre, a derbi után pedig koporsókat és hullákat rajzoltak a trigoriai edzőközpont kapujára.

    Most egy transzparenst raktak ki a Colosseum közelébe: "egy tanács nem sértésből, aludjatok felkapcsolt villannyal" és a művet négy felakasztott gumibábúval egészítették ki, De Rossi, Salah és Nainggolan mezeiben. Most nyilván meg fogják majd nekünk magyarázni, hogy ez nem fenyegető, hanem vicces. Szerintem meg az van, amit a néhai Buffon márki mondott, le style c'est l'homme, avagy a stílus maga az ember. :(

    https://uploads.disquscdn.com/images/b16dbc77d083371af6e1770e5005cd28559e02066779db06bd5d89954c522d56.jpg

    • Reggel mikor keltem még félálomban, rápillantottam erre a hírre az volt az első gondolatom hogy ez mennyire szánalmas! Nem idegesítő meg aljas vagy szemétség vagy akármi hanem egyszerűen csak szánalmas.
      Meg valójában nem is értem.... Hiszen nyertek, nem?
      Kiverték a kupából a Rómát meg a bajnoki derbyn is nyertek. Akkor?
      Vagy éppen azért mert nyertek?
      Nem értem...
      De Rossi meg Nainggolan biztos összerosálták magukat :D

      • Azért kínos dolgok ezek, mit mond például De Rossi a gyerekének, ha megkérdezi tőle, hogy "apa miért akasztották fel a képmásodat? És akkor most fel fogjuk kapcsolni éjszaka a villanyt?"

        A Roma nem tett feljelentést, mert már a nyomozó hatóságok tájékoztatták a klubot a történtekről, miután már eltávolították a feliratot. Jellemző, hogy eleinte úgy tettek, mintha nem tudnák ki csinálta, de szerencsére a Lazio szurkolók annyira büszkék erre a "remekműre", hogy eldicsekedtek vele. Még egy videó is előkerült.

        Őszintén szólva az egészet nem értem. Mit akartak ezzel? Most komolyan megfenyegetik a mi játékosainkat? Miért? És mi az a negyedik bábu, amelyikre nem jutott mez? "Akasztás pour l'art"? Bolondok ezek.

        A média természetesen most is kitett magáért, amíg a Lazio szurkolók nem vállalták magukra, addig "római bűnözőkről" beszéltek, most viszont az a legfontosabb, hogy "nem szabad általánosítani". Hát nem vicces? Mondjuk biztos, hogy az összes Lazio szurkoló nem bolond, de én mégis szinte csak ilyesmit látok tőlük: horogkeresztek, dávid-csillagok, hullák, koporsók és most ez az akasztásos kompozíció...

        Egyébként addig pattognak ezek a szerencsétlenek, amíg tényleg fel nem ébresztik a Roma sötét oldalát, az viszont nagyon csúnya lesz. :(

        • Amúgy a klub köszöni szépen a támogatást...4 mez az kb 400 Eur a kasszába.. :D

          • Mondom, csak 3-at vettek, az egyik felakasztott guminő pucér volt,

          • Felakasztott pucér guminő!!!! :D Sosem gondoltam volna hogy ez a mondat valaha is elhangzik a csapatommal kapcsolatban... Én Manolas-t is olvastam. Mano, Ninja, DDR, Momo. De akkor valamit benéztem.

            Szerinted Róma sötétebbik oldala ma este összeül valahol egy csehóban hogy megvitassa a bosszút? Én nem hiszem. Max tüntetnek egy jót, az úgyis megy.

          • Valójában csak feltételezem, hogy guminők, lehet, hogy gumipasik, a felvételek elég sötétek és nem ismerem ezeknek a konkrét Lazio szurkolóknak a beállítottságát. Ki tudja mi volt otthon ezeknek a szekrényében, mivel szoktak szórakozni? De annyi valószínű, hogy vagy nő, vagy pasi, csak mert gumibirkát ugyebár nem nagyon lehet kapni...

            Pont ettől félek én is, nálunk is akadnak bolondok szépecskén. Mi lesz ha ezek is a tettek mezejére lépnek? Távolról sem biztos, hogy meg fognak elégedni néhány felirattal. Figyeljétek meg, addig megy a nagy "viccelődés", amíg sírás nem lesz a vége! :(

      • Nem, Lazio "szurkolók" (vajon meddig van értelme idézőjelbe tenni? Hol a határ?).

Related Post