X

Kiesett a Pescara

A 33. forduló utolsó összecsapása hétfőre csúszott, történetesen egy Pescara – Roma találkozó formájában. Persze kötelező mivolta kapcsán sokat rágódtam az egészen, „biztos belerondít Zeman mester a Farkasok végjátékába”, vagy épp a „Spalletti körüllengő megyek-maradok mizéria lesz majd a csapat fejében” és nem fog sikerülni semmi…

Szurkolók

Ott volt még Monchi kinevezése, ami igen szerencsétlenül lett időzítve, véleményem szerint. Az ex-római hatásokról nem is beszélve; akár a Pescara kispadján (Zeman), kezdőjében (Bovo, Caprari), vagy a tartalékok között (Verre). Meg ugye Muntari! Szóval számolatlan érvet fel tudtam volna sorolni a kezdőrúgás előtt, hogy miért aggódom a találkozó miatt, szerencsére nem lett igazam.

Hiszen a Pescara és mestere rendíthetetlenül hisz a támadójáték erejében, így a kiesés ellen utoljára hadba küldött Delfinek könnyen elvéreztek! A zárt védekezés hiányában a Rómaiak pont azt játszhatták, amiben a legerősebbek. Bőven maradt terület a gyors támadásokra, aminek meg is lett az eredménye. Ne szaladjunk még ennyire előre, nézzük inkább Spalletti 4-2-3-1-ét:

Szczesny – Rüdiger, Manolas, Fazio, Emerson – Paredes, Strootman – Salah, Ninja, El Shaarawy – Dzeko.

Az első gól utáni öröm

Amit látható volt, Emerson bevethető állapotba került, sőt végig is robotol 80 percet. Sérülésének nyoma sem látszott játékán. Másik érdekesség, DDR pihentetése, ami szoros összefüggésben lehet a következő fordulóban esedékes városi derbivel. Ide sorolandó Dzeko 70. percben bekövetkezett lecserélése is.  A mérkőzést egyébiránt Irrati vezette, úgy ahogy az őszi találkozót szintén, sok dolga nem volt a játékvezetőnek… a „lesgólt” pedig egy ilyen eredmény esetén talán nem érdemes firtatni.

Túl mélyen nem szeretnék a mérkőzés kronológiájában elmerülni. Volt a legelső pillanatokban egy Salah gól, amit kb. 1 perc „gólörömködés” után sikerült annulálni, de ahogy az előbb is említettem, hagyjuk ezt. Sorra jöttek egymás után a római lehetőségek, egészen a negyvennegyedik percig pontatlanul. Nekem a 13. percben beadott Ninja labda utáni Dzeko fejes tetszett a legjobban.

Salah kiváló volt hétfőn is

Az első játékrész vége előtt kétszer zörrent a hazai háló. Előbb egy El Shaarawy centerezést passzolt a kapuba Strootman, egy percre rá pedig Salah – Dzeko összjátékot követően érkezett a labda szintén középre, csak most Ninja érkezett. 0-2. A kötelező győzelmeknek igen jót tesz egy 70 másodperc alatt szerzett kétgólos előny. Ez látszott a folytatásban.

A második félidő pontosan ott folytatódott, ahol az elsőt abbahagyták a srácok. Salah villámgyorsan megrúgta 12. bajnoki gólját. Ezzel már 0-3 volt az eredményjelzőn. Majd egy óra játékot követően újra az egyiptomi villantotta meg sebességét, és újra betalált. 0-4. Nagyjából 16 perc alatt rúgott a Róma négy gólt, azaz négy percenként egyet, ami azért eléggé felőrölte a vereséggel matematikailag is kieső pescarai legényeket.

Egy igazi gladiátor

Persze mentek becsülettel és nem lehajtott fejjel várták a lefújást. Sőt, szépíteni tudtak a 83. percben a líbiai Benali révén. 1-4. Ez lett a találkozó végeredménye! Grenier lehetőséget kapott, Jesus váltotta Emersont, illetve Perotti szintén beállt Paredes helyére.

Ami a legfontosabb, a Napoli botlását sikerült meglovagolni. Újra négy pont a hézag a második és harmadik között. Maradt még bőven nehéz mérkőzés, egy levegőre  jön most a déli kezdésű derbi, majd a milánói túra és a Juventus elleni összecsapás… Sok múlik még ezeken a mérkőzéseken, nagyon sok.

Grenier lehetőséget kapott

Amit még mindenképpen meg akartam említeni, az az El Shaarawy – Perotti között kialakult versenyhelyzet. Érdekesnek találom, hogy az olaszt vette most előrébb Spalletti. És több lehetőséget kap tőle, mint az idény első felében. Ezt egyértelműen Perotti kárára teszi. Nyilván sérülésből tért vissza Perotti, de legjobb tudomásom szerint már hetek óta egészséges. A teljesítménye beszédes, sőt, biztos vagyok benne, az edzésen látottak döntenek ez ügyben. Ettől függetlenül nekem a formában lévő Perotti sokkal jobban tetszett, mint a metroszexuál Sárika. Folytatás vasárnap!

Szentesi János:

View Comments (22)

  • A mérkőzéssel kapcsolatos fő hír Dzeko dühös reakciója volt a lecserélésekor. A jelek szerint a bosnyák csatárunk nagyon szeretett volna gólt rúgni, nyilván komolyan veszi a gólkirályi címet. Állítólag még egy egészséges "vaffa..." is elhangzott!

    Pedig talán nem kéne ennyire meglepődnie, olaszoknál általában meg szoktak állni 4 gólos különbségnél, legalábbis nagyon ritkán lépik át ezt a határt. Természetesen ez nincs kőbe vésve, a juvemilaninter trió néha szokott tartani látványos erődemonstrációkat, amikor ezzel nem törődnek és a derbiken sem szoktak megállni, ez csak egy íratlan szabály, de amit azért általában be szoktak tartani. Mi ennek az oka? Az olaszok pragmatizmusa, felesleges megalázni az ellenfelet, az csak rossz vért szül, sokkal jobb "udvariasnak" lenni és megkegyelmezni az elesett ellenfélnek, mert a labda kerek és legközelebb a győztes csapat edzője is kerülhet hasonlóan szorult helyzetbe.

    Talán van, aki még emlékszik Luis Enrique vesszőfutására a Roma kispadján, amikor a Roma 4 gólt bírt kapni a Leccétől és az Atalantától, az ellenfelek edzői azokon a meccseken is visszafogták a csapatukat a negyedik gól után. De főleg nagyon jól emlékszem arra, amikor Spalletti korábbi regnálása alatt, 2006-ban, a Roma elgázolta 7-0-ra a Cataniát. Abból egy igazi kázust csináltak, Spalletti kapott hideget-meleget, még olyan elemző is akadt, aki nyíltan "sportszerútlennek" minősítette a Roma győzelmét. Catania környékén pedig azóta is gyűlölik a Rómát.

    Szóval én nem lepődtem meg, hogy 4-0-nál véget ért a Roma meccse, semmi sem indokolta volna a Pescara vagy Zeman további megalázását, így is kivertük őket az első osztályból, ennyi legyen elég. Innentől kezdve Dzeko játéka feleslegessé vált, ő viszont a jelek szerint megsértődött. Reméljük vasárnapig megnyugszik, de nem nagyon, csak egy picit, azért valamennyire legyen csak dühös. :)

    • Ha okos akkor bocsánatot kér aztán gyorsan mindenki elfelejti az egészet. Ha nem akkor egy esetleges laziónak lőtt gól után majd elkezd kifelé magyarázni a kispad felé.... na ennek nem nagyon örülnék! Amúgy meg volt neki elég ideje meg helyzete is hogy gólt rúgjon. Gyanítom azokból a helyzetekből amiket sári meg salah teremtett neki, Higany tegnap min. kettőt vágott volna. Arról nem is beszélve hogyha tegnap mindenki egy kicsit önzőbb lett volna akkor egy laza 8-1 lett volna a vége... Néha már nekem volt kínos hogy mindenki a Colossal akart gólt rúgatni ahelyett hogy beverte volna saját maga...

      • Mai hír, hogy Dzeko bírságot fog kapni a kirohanásáért és ezzel a Roma részéről az ügy le van zárva.

        Jellemző, hogy a média itt is megtalálta a módját, hogy egy picit odapakoljon a Rómának. Úgy tálalták a hírt, hogy Dzeko "CSAK" pénzbírságot fog kapni és nem fogják kizárni a Lazio ellen. Mintha a bosnyák megölt volna valakit. Meg a kedvencem, hogy Dzeko nem fog "példás büntetést" kapni, úgy mint például Bonucci a Juveban pár hónappal ezelőtt, amikor összeszólalkozott Allegrivel. Csak mert roppant fontos kiemelni, hogy a Juvéban rend van, ott "példás büntetéseket" szoktak osztogatni, nem úgy mint a Rómánál. :D

        Még csak az hiányzott volna, hogy ezek után kizárják a keretből! Az lenne csak az épületes baromság! De a jelek szerint volt olyan megfigyelő, aki ebben bízott. :)

        • Elég abszurd gondolat, dehát gondolom ez még a középmezőny kategória a sajtó által lehozott napi állatságok között :) Úgy kellett volna mint anno Destro-val. Akit lerántott az egyik legjobb barátja, erre közben visszakönyökölt, kapott egy sárgát Astori, aztán a meccs után közös fotó, és 3 meccses eltiltás Mattia-nak, meg kizárás az etikus VB keretből, ment inkább Cassano fulladozni Brazíliába, ő úgyis mennyivel jobb fiú :D

          • Nehogy azt hidd, ez a hülyeség a főhír volt a Corriere honlapján, a Gazzettán még mindig a harmadik hír. :(

            Destrót "szegénykét" anno meglincselték a médiában, nincs rá jobb kifejezés. Hazugságok és szemétségek minden mennyiségben. Prandelli meg miután élen járt a bemocskolásában, utána kihagyta a válogatottból is, mert állítólag az egyik válogatáson megmondta neki, hogy "jöhetsz cserének" és "ő nem volt elég lelkes". Nem volt elég lelkes? Én oda se mentem volna Destro helyében! A média akkor is megmondta, hogy Destronak szégyellnie kéne magát! De nem baj, Destro nem volt elég "etikus" Prandellinek, bezzeg Balotelli, meg Cassano! Azok aztán "etikusak" voltak, a két "marha"... El is ment rajtuk az olaszok vb-je. Nem én mondom, a többi játékos panaszkodott rájuk. :(

  • A mostani hírek szerint Dzeko NEM fog bírságot kapni, az utolsó értesülések szerint a Roma semmilyen büntetést nem fog kiróni. Pedig a Gazzettán már felmérés is volt, hogy "Te kinek adsz igazat? Spallettinek, vagy Dzekonak?" A végén még kárba vész a sok hangulatkeltés. :D

    • :D
      Azért a csapatot elvihette volna vacsorázni...vagy legalább minket :D
      A mocsok... :D

  • Állítólag, hangsúlyozom ÁLLÍTÓLAG, Monchi felvette a kapcsolatot Omar Milanettoval és a Rómába hívta, az indiszkréciók szerint Milanetto lesz a játékosmegfigyelők új vezetője. Milanetto egy volt labdarúgó, aki a Juventusban nevelkedett, de a felnőtt pályafutását az alacsonyabb osztályokban töltötte, utoljára a Padovában játszott. Visszavonulása után a Genoaban dolgozott mint játékosmegfigyelő.

    A neve akkor vált mérsékelten ismertté, amikor belekeveredett, a Palazzi ügyész nevével fémjelzett, 2012-es bundabotrányba, konkrétan a 2011 májusi Lazio-Genoa mérkőzéssel kapcsolatban.

    Ez is jól kezdődik... :(

    • az, hogy valaki belekeveredett a bundaügyekbe (pláne, ha ennyire kis szereppel) nem sok mindent jelent.
      Az, hogy valaki a Genoa játékosmegfigyelője volt/van az már jóval többet mond. Náluk elsősorban mennyiségi felvásárlás van, tehát kb. beírják a fifa managerbe, hogy 21 év alatti játékos, olcsó és akit kidob a gép azt megkeresik, aki bólint azt elhozzák. Aztán lesz, ami lesz.
      Mindenesetre az elsőre is látszik - ha igaz a hír - hogy Monchi és Milanetto is nagy játékosmozgásban gondolkodik. Ezáltal a Róma is, így ne is nagyon számítsunk arra, hogy megtartjuk a keretet. És talán ez az, amire Spalletti vár. Mert, ha Monchi-banda elad alóla 2-3 kulcsjátékost minden évben, hogy aztán 4-5-öt vegyen helyette, akkor tök jól bizniszelnek, de eredményeket ne nagyon várjanak el, és ebbe rövid időn belül bele is fog unni egy edző.

      • Eddig is megvolt ez a játékosmozgás, de nem építettünk be a csapatba senkit. Szerintem nem rossz gondolkodás az, ha tehetségeket kutat az ember. Monchinak jó érzéke van hozzá, hogy meglássa azt a sok tehetséges játékos közül kiben van a legnagyobb potenciál. Ha leigazoljuk és kölcsönadjuk őket a fejlödjés érdekében az jó irány, nem beszélve arról ha párat be is építünk a csapatba. Nem feltétlen jelenti azt, hogy akkora játékoskeringő lesz nálunk is, mint a Sevillanal. Eddig is minden évben eladtunk valakit azért, hogy legyen kis pénzünk. Én sokkal jobban arra vagyok kiváncsi mi lesz az ilyen Gersonokkal. 15 milkóért vettünk, de nem használtuk fszra sem. Barca nem vette meg "valamiért", nekünk jól jött a padra, mert mi megtehetjük. Nincs leírva még ettől Gerson, csak jó lenne megmutassa mit tud, vagy bármelyik nagy tehetség, aki Dél-Amerikából jön nagy reményekkel.

    • Egyelőre szerintem kár bármiféle következtetést levonni ezekből és szerintem bármiféle hirből. Európából több nagycsapat is Monchit akarta, de ő hozzánk jött. Kicsit örüljünk neki és hagyjunk neki időt, mást végsősoron nem is igen tehetünk, de nem mindegy mennyire vagyunk türelmesek. Eljöttével most sokan azt gondolják, hogy a Sevilla vitrinjéből hozott kettőt magával és belekarcolják a Róma nevét, mint kupagyőztes. Papiron mi lehet nagyobb klub vagyunk a Sevillanal és lehet sokan azt gondolják, "baszki, nekunk nem holni EL kell legyen a hosszutávú célunk, hanem a BL", de én akkor is büszke lennék rá, ha csak 1(!), azaz 1(!) EL győzelmünk lenne akár. Velem együtt néha a romanista szurkolók képesek vagyunk többet várni a csapattól, mint amire képes. Sajnos a mostani, szerintem bivaly erős kerettel sem voltunk képesek Ésszel bejutni az első nyolcba és az Olasz kupadöntőbe sem, mert fejetlenül, pöckösen, nagy gallérral törtettünk előre, ahelyett, hogy okosan gondolkoznánk a végső cél érdekében. Fáj kimondani, de a realitás a Klub történetében egy VVK, amit hivatalosan még el sem ismernek, mint UEFA Kupa/EL győzelem. Én ettől függetlenül biztos a Rómának fogok drukkolni, amig élek, de vannak dolgok emiket el kell fogadni. Ha jövőre harmadikkénk kiesnénk a BL csoportkörből (adigra már 40M+ lesz a kasszában), de utána elhódítanánk az EL serleget én bármikor aláírnám.

  • Engedtessék meg, hogy egy kicsit másképp közelítsem meg a problémát. A Pescara kiesett, ami önmagában nem is lenne nagy baj, a gond ott van, hogy a delfinek semmilyen szinten nem voltak méltóak az első osztályra (játékosállomány, taktikai felkészültség, anyagi fedezet). És sajnos nem ők az elsők, sőt minden évben kiesik egy olyan csapat, aki olyan, mint Szepesi Nikike (csak az nem b* meg, aki nem akarja, hogy megmagyarázzam az érzékletes hasonlatomat) függetlenül az okoktól (Verona-Parma).
    Tovább tetézve a bajt, szintén minden évben ujjonghatunk egy olyan együttest, aki egy jó évnek köszönhetően jutott fel (ezáltal fejlődik az olasz földrajztudásunk), de nincsenek meg az alapok és Seria B szinten is mondjuk közepes a játékosállományuk, amit fegyelmezettséggel pótolnak (Crotone, Frosinone, Carpi, idén pedig úgy tűnik a Spal lesz). Helyenként nagyon szimpik is, hogy egyem a pici szívüket, de hosszú távon ez minden csak nem egészséges (általában kevés néző jár velük, mert kis települések és nem sok érdeklődést vonzanak nemzetközi szinten sem).
    Rövid távon a problémára nyilván megfelelő lenne a bajnokság létszámának csökkentése: élvezetesebb lenne a kiesés elkerüléséért vívott harc (ami idén hirtelen még komoly is lett, vagy 2 hétig; nem tudom most szóltak az Empolinak, hogy elkezdődött a tavaszi szezon?). Valamint jól járnának a nemzetközi kupások - kivéve aki sokáig jut - a több pihivel. Sűrűsödne a Seria A mezőny is (a kipottyantakból olcsón lehetne seria a-s játékosokhoz jutni).
    Hosszú távon azonban ugyanúgy folytatódna a kicsik elszegényedése (főleg dél). Még kevesebb csapat jutna közel az első osztályhoz, aki följut az képtelen annyira erősíteni, hogy reálisan felvegye a harcot akárkivel (akárcsak most). És szépen lassan elfogynak a külföldről érkezett milliomosok is (Bari elsősorban, de a velencei projektra még működő - most léptek fel a b-be és sanszos, hogy 1-2 éven belül az a-ba is találkozunk velük). Csak a nagycsapatokba invesztálnak majd, mert az éri meg (stabil bl helyek).
    Márpedig nekünk - hogy egy kicsit beszéljek a Rómáról, mégiscsak illen fórum lennénk - nekünk szükségünk lenne az erős középmezőnyre, mert így egy Bl-ért küzdő juve minden héten megszenvedhetne egy minimum Atalanta ellen, míg mi hamarabb kiszállnánk a nemzetközi porondon (sajnos ez a realitás) és kihasználhatnánk a kvázi frissességet. Vagy a másik lehetőség, hogy annyira erősek leszünk, mint a juve. Melyiknek van nagyobb realitása?

    • Én teljesen egyetértek veled. Díjaznám, ha 18 csapatos lenne a bajnokság. A Bundesliga lehet számunkra példa mennyire jól beválhat. Kevesebb meccsszám, több frissesség. Az olasz csapatoknak egyértelműen jobb lenne, mert úgy általánosságban mindenki leszrja az EL-t azért, hogy a bajnokág végeztével minél előbb végezzen és megcsípjen egy kupaindulást érő helyet a következő szezonra. Reménykedjünk benne nem csak mi látjuk ennek az előnyét és nem sokára megtapasztalhatjuk.

    • Nehéz lenne azzal vitába szállni, hogy a Pescara nem tartozik az európai labdarúgás elitjébe. A klub történelmének a legnagyobb sikere talán Zeman apó dicsőséges vágtája volt a Serie B-ben, amikor valahogy ott találta a csapatában egyszerre Immobilét, Insignét és Verrattit. Na ilyen nem nagyon lesz még egyszer Pescarában, meg úgy általában egyetlen másik másodosztályú csapatnál sem, hacsak a Juve megint meg nem dől valamivel és megint ki nem b@sszák őket...

      Jellemző a Rómára, hogy mi nem ezeket a játékosokat vettük meg onnan, hanem a "vén salabaktert", bár az is igaz, hogy Verratti állítólag majdnem megvolt.

      De szerintem az alapvető probléma az olasz bajnokságban nem a másodosztályból érkező, többé-kevésbé újonc csapatokban keresendő. Csinálhatnak az olaszok 18, 16, akár 14 csapatos első osztályt is, semmi sem fog megváltozni az erőviszonyokban, amíg a bevételek elosztásán nem változtatnak.

      Amíg egy "juvemilaninter" sokszor akkora költségvetéssel gazdálkodik, mint mondjuk egy Cesena, vagy egy Pescara, addig nincs nagyon miről beszélni. Az egyik brigád megveszi Higuaint egy talicska pénzért, a másikból meg egyetlen "épkézláb" játékost sem tudnék mondani, ha agyonüttök akkor sem. És akkor "hajrá Kovács néni!", lehet versenyezni.

      Ez nem annak a kérdése, hogy kinek mennyi pénze van, az például nem tartozik senkire a Milanon kívül, hogy mekkora a Milan költségvetése, legalábbis szerintem. Ami probléma, hogy a tévés jogdíjakból a Juve ötször annyit kapott mint a Frosinone. Pedig ezek nem csak a Juve, a Milan, az Inter, a Roma, vagy a Napoli bevételei lennének, ezekhez kellenek a többiek is, akiknek rendszeresen kiszúrják a szemét egy "borravalóval". Amíg ez nem változik, addig nem lesz lényegi változás az erőviszonyokban sem.

      • tökéletesen egyetértünk. És azt hiszem abban is, hogy nekünk jó lenne az erős középmezőny. Mert mi így is hibázunk annyit, akkor legalább a Juve is.

  • Szerintem hiba lenne ha most nagy spanyolosítás lenne nálunk, ha Monchi most ide hozna egy spanyol edzőt (Emery, Marcelino), ő meg valószínű egy-két spanyol játékost is. Javítsatok ki ha tévedek de az olasz bajnokságban még nem nagyon alkotott maradandót spanyol edző vagy játékos, de legalábbis nem jellemző, nem is olyan rég nálunk is megbukott már spanyol tréner aki pár évvel később BL-t nyert, szóval ami működik Spanyolországban az nem biztos, hogy Olaszországban is működne. Nem véletlen, hogy a mostani bajnokságban a tabella első 7 helyezett csapatánál olasz edző dirigál, ami véleményem szerint azt mutatja, hogy olasz közeghez olasz tapasztalat szinte elengedhetetlen.
    Én annak örülnék legjobban ha maradna Spalletti, szerintem a két kopasz simán együtt tudna működni mert miért ne?!

    • Felipe Melo az egyik kedvenc játékosom! Számomra ő olyan mint egy szuperhős! A Fiorentina 25, azaz huszonöt millióért adta el anno a Juventuisnak! Huszonöt millióért!!! És nem most, hanem 2009.ben! Utána eladni sem bírták, a végén felzászlózták a székházat, amikor 3 millióért rásózták a Galatasaray-ra. És ha mindez kevés lenne, még az Intert is megszívatták vele! Felipe Melo egy istencsászár! :D

      • Azért egy Felipe Melo- Van Bommel- Hallfredsson középpálya? Azért az elég sittes lenne.. :D

  • A post már megvan, csak belépni nem tudok, de igyekszem a derbiig.

Related Post