X

Csillogás Milánóban

A hűvös vasárnap este ellenére igy is telt ház fogadta farkasaink fellépését a San Siro-ban, de hogy a hangulat igazán fagyossá váljon a milánói szurkolók számára arról egy az elmúlt évek alapján egyre nagyobb klasszissá avanzsált, (Pogba who?) „csöndes gyilkos” tett….

Csapatunknak Spalletti első regnálására emlékeztető „mágikus” játékkal sikerült abszolválni az  Inter elleni mérkőzést, de az igazi „showrunner” szerepét az utóbbi hetekben, (hónapokban, években) csodálatos formában futballozó Belga játékosunk öltötte magára, és azt hiszem nem árulok el vele nagy titkot, hogy nem a 89. percben pályára lépő Vermaelenről beszélek….

Az ezerarcú Radja Nainggolan-nak lassan már külön posztot is szentelhetnénk, szinte hihetetlen ahogy a kopasz mesterünk alkotó kezei között ez a Gladiátor létrejött. Talán a nyári uborkaszezonban sikerül is egy kis novellát ” összedobni” róla, de most foglalkozzunk a tegnap esti fiesztával, hiszen nyakunkon a következő mérkőzés.

Kezdjük a kötelezővel.

Inter: Handanovic; D’Ambrosio, Murillo, Medel; Candreva, Gagliardini, Kondogbia, Perisic; Brozovic, Icardi, Joao Mario

Roma: Szczesny; Rudiger, Manolas, Fazio, Juan Jesus; De Rossi, Strootman; Salah, Nainggolan, Bruno Peres; Dzeko

Mint az fentebb látható, a Rómában  talán csak JJ neve okozhatott némi meglepetést, Ő Emerson izomsérülése miatt, került a kezdőbe.

Mindkét csapat a 3-4-2-1 felállást preferálta a mérkőzés elején, de a végeredmény ismeretének tudtában ez Spalletti számára sült el jobban.

                                                                       A „varázsló”

Ha valaki nem látta a meccset, és pusztán csak a mérkőzés statisztikai adataira hagyatkozna, akkor annak igen csak egy döntetlen szagú találkozó képe materializálódna a fejében, de ennél lényegesebben több történt, szóval a sok süketelés után rá is térnék a lényegre.

Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a mérkőzés nagy részében a római gárda diktálta az iramot, és ez halmozottan igaz az első félidő 35. percéig tartó eseményekre. Az első komoly római lehetőségre csupán csak a 8. percig kellett várni. Egy erőszakos De Rossi labdaszerzés, és egy remek Strootman passz után a „sivatagi ember” robbant ki a védője mellől, és egy tapsot érő lövéssel próbálkozott, de az Inter szuper kapusa itt még háritott, nem úgy mint 4 perc múlva, mikor a belga ninjának először sült el a lába… Dzekó passza után a 16-os vonaláról megeresztett sistergős bombára már Handának sem volt ellenszere.

Ez a gyors találat meg is adta a mérkőzés alaphangulatát, az Inter próbált is gyorsan egalizálni, de ezek a meddő kisérletek rendre elhaltak a remekül játszó Rüdiger-Fazio-Manolas falon. Az első félidő vége felé még Dzekó is rúghatott volna egy gólt, de a milánói kapus ismét résen volt. A hazai csapat csak a félidő vége felé talált magára, Bozovic veszélyes lövését Szczesnyinek kellett háritania.

A második félidő is egy Inter kisérlettel kezdődött, az ex Lacikás Candreva próbálkozott cimbalomszögből de, a lengyel hálóőrünk ennél a kisérletnél is a helyén volt. 2 perc múlva a „dekázgatós” Perisic 6 méterre a kapuval szemben hagyta ki ajtó-ablak helyzetét, amit az 56. percben ismét a belga csoda büntetett…..

Bruno Peres passza, (és a nem’tom máá melyik interes játékos hattyú halála) után cipelte végig a labdát az egész pályán, és lő távon belül nem volt rest ismét tüzelni, és  helyezett el (ismét) egy bődületesen nagy gólt a Szlovén hálóőr kapujába.

Jó a buli”

Ezen a ponton már a milánói gárdában is kezdett tudatosulni, hogy nem a mai meccs lesz az amikor elkezdenek felzárkózni az Napolyra Atalantára.

A meccs szépen csordogált tovább, halvány Inter próbálkozásokkal, (és az objektivitás kedvéért) Téglavető bíró úr ámokfutásával. Maradjunk meg annyiban, hogy nem lejtett a pálya hazafelé Milánóban.

A biztos vezetés tudatában mi kicsit belealudtunk a mérkőzésbe, igy a házigazdának sikerült is a majdnem semmiből jegyezni egy találatot Icardi szemfüles gólja révén.  Mielőtt még az Inter játékosai nagyon beleélték volna magukat az egalizálás reményébe, 3  perc múlva jött Dzekó, aki a gólpassza után összehozott egy büntetőt is a Róma számára, amit Perotti a szokásos higgadt eleganciával értékesített is, bebiztosítva ezzel a 3 pontot csapatunk számára.

Összegezve elmondhatjuk, hogy egy remek iramú találkozót láthatott a publikum, remekül idézve régi a nagy rangadók hangulatát melynek végén a római csapat megérdemelten győzedelmeskedett.

A következő mérkőzést (nem sok pihenést engedélyezve fiainknak) már szerdán az Olasz kupában játsszuk, ahol az ellenfél Róma kisebbik csapata, a madarászok gárdája lesz,és ami garantáltan a béke és szeretet jegyében fog eltelni.

Forza Roma!

 

 

 

 

 

 

Onedinkenedi:

View Comments (28)

  • nagyon tudatosan, jól játszottunk, Ninja fantasztikus volt, ahogy az utóbbi időben mindig, B Peres nekem megint lefelé lógott ki ebből a csapatból

    • pár héttel korábban megvédtem Perest. Most megtenném újra.
      A brazil legfőbb erőssége, hogy rendkívül labdabiztos. Talán emlékszel pár szitura, amikor leáll cselezni és beviszi, nem lendületből 2-3 ember közé. Mégsem veszíti el, valahogy kibrusztolja és nem fordulnak le belőle, valamint jól tovább is játssza és mivel rajta volt 2-3 ember így középen/szélen üresen kapja a társ (általában Strootman).
      A másik a stabil védekezése. Az utolsó percekben Perisic olyan hintába tette Rüdigert, hogy a német még most is pörög. Azért Peres esetében ilyet nem láttál. (Amúgy 67%-os szerelési hatékonysága volt, pont mint Strootmannak, JJ például 43%-ot hozott).
      A harmadik a munkabírása. Nem csak játszik 3 naponta, hanem jobban támogatja felfutással az akciókat, mint a bal (nem mindig, de most Emerson hiányában mindenképpen). Jóval többet lépett fel, mint a kitűnően játszó JJ. Sőt a heatmap alapján sűrűbben lépett be a saját 16-osra is, tehát a balról jövő beadásokat neki kellett hárítania (volt egy hibája Perisic ziccerénél, de azt leszámítva kitűnően oldotta meg).
      De talán a legtöbbet érő dolog, az, hogy tud hozni egy átlagot. Ahogy az egész csapat is, ezért nyerjük most a meccseinket. Torinoban voltak nagyon jó és rossz meccsei. De ott kevesebb meccsel, kicsit szabadabb szerepkörrel lubickolhatott. Ettől függetlenül szerintem jó szezont fut, habár még ennél is többre képes.

  • Persze ezt mindenkire el lehet mondani a tegnap kapcsán, de annak ellenére hogy nem voltak olyan megmozdulásai mint Ninjának, Bruno Peres brutális mezőnymunkát végzett!!

    • És Strootman? Néha olyan érzésem volt, hogy kettő van belőle. Mondjuk akkor a Nainggolanok minimum hárman voltak. :)

      • igen, Őt is írhattam volna. Hihetetlen hogy milyen éretten játszanak a srácok.. Egyenlőre a formaidőzítés is tökéletesnek tűnik! Lehet még egy kicsit korai is ez a nagy elán? Mindegy! Élvezzük ki minden pillanatát! :D
        Jah és arra mert volna bárki is fogadni hogy Strootman meg Mano sem sárgázzák ki magukat a Napoli elleni meccsre?
        Jó lenne a kupa-derby párharcot is lerendezni az első meccsen....

  • Szerintem ez minden idők fizikailag legerősebb Rómája. A 2001-es csapatban is volt egy pár "állat", de nézzétek csak meg például azt a Rüdiger-Fazio-Manolas sort! Képzeljük el, hogy azok hárman együtt csak bemennek valahova...

    Egyébként sokan panaszkodtak a bíróra, szerintem joggal, a "Téglavető" megint kitett magáért, például mindenki egyetért, hogy az Internek hiányzik egy tizenegyes, de azért nem volt ez olyan egyoldalú. Figyeltétek Salah meccsét? Az egyiptomit módszeresen ütötték-verték, szinte nem is volt olyan megmozdulása, hogy ne kapott volna egy csomagot. Ehhez képest ritkán fújták le róla bármit, elég szabad préda volt.

    • Az várható volt, hogy elsősorban erős lesz ez a csapat. Aztán erre erősített rá Spall azzal, hogy 3 védőssé alakította. Gyakorlatilag egy d-amerikai börtön nehézfiú állományát csapta pályára az öreg (persze a legjobb értelembe). Ami talán meglepőbb, hogy működőképes és nem csak rombolni tudunk.

      • De hátul elsősorban rombolni kell, persze a megfelelő taktikai fegyelemmel, de oda akkor is ilyen srácok kellenek.

      • Kb. Eddig csak teltházas meccsen voltam felfelé kerekítve 80 ezren beférnek,az viszont csak a Milan és a Juve ellen van..

        • mondjuk jogos, azokon a meccseken legalább eredményt is érnek el ;)

    • Nekünk az már teltház! Amióta az ultráink "összeQrvaanyáztak" először az elnökkel, utána meg a prefektúrával, azóta a nézőátlag lement 35-ről 25-re. :)

      • Érthetetlen módon az Inter hazai nézőátlaga a legmagasabb,már évek óta. :)
        Mi lenne,ha nem Nagatomók szaladgálnának a pályán..?

        • Igazából 14-15-ben még elsők voltunk nézőátlagban, csak aztán jött a mi ravasz amerikai elnökünk, aki úgy gondolta, hogy jó ötlet "fucking bastards"-nak hívni az ultrákat. Erre rátett egy lapáttal a prefektúra, a plexi fallal a Curvába és az volt az utolsó szalmaszál, a pár éve még 40.000-es átlagnézőszám, az idén már csak 28.000 volt. Móka és kacagás.

          Persze az Internek mindig minimum kétszer annyi szurkolója volt, viszont a Roma szurkolók földrajzilag lokalizálva vannak Roma környékére. Elméletileg simán meg lehetne tölteni az Olimpicót, főleg a rangadókra, de ehhez javítani kéne a viszonyokon és le kéne szállni a szurkolókról.

          De ez egy vágyálom, a múltkor az egyik "illetékes majom" arra volt büszke, hogy csökkent az incidensek száma a stadionban! Ahelyett, hogy szégyellnék magukat! Ehhez tényleg csak gratulálni lehet, ha elüldözik a maradék szurkolót is és teljesen kiürítik a stadiont, akkor még jobb lesz a statisztikájuk. :(

  • Hírek a stadionról, a tanácsnál szorgosan dolgoznak egy módosító rendeleten, ami a 2014-es rendeletet fogja átszabni, azt amiben közhasznúnak nyilvánították a stadion tervét. Közben lassan le fog járni a halasztás, amit a tanács kért a Conferenza dei Servizin, várhatóan most a Roma fog kérni egy halasztást, mivel a tanács már nem kérhet újra. Ezúttal egy 2-3 hónapos halasztásról beszélnek, ez alatt a pár hónap alatt kéne kidolgozni és megszavaztatni a módosító rendeletet a tanács közgyűlésén, hogy ne kelljen a nulláról újrakezdeni az egész procedúrát.

    Kiszivárgott az is, hogy a stadion fő kivitelezője állítólag az amerikai Aecom lesz, ami többek között olyan projektek kivitelezésében vett részt mint a World Trade Center, vagy a Suntong híd. Viszont állítólag nem kizárólagos kivitelezők lesznek, egy olasz cég is részt fog venni, még nem tudni melyik, de állítólag az első számú jelölt a Salini Impregilo lenne.

    • Ááááá. Nem úgy van az! Mostanában többször is látták a világ legjobb gázszerelőjét, a mi Lölőnket Olaszországban. Majd csak figyelj! :D

      • Ő csak Eu-s pénzszagra megy :) (mellesleg csúnya Eu, még komcsik is)

        • Jah tényleg! Mondjuk az Eu-s pénznél egy undorítóbb dolog van, az amcsi pénz! :D

          • Nem az amcsi pénz most már jó, amióta a trumpedli a prézlident, azóta megint jó.

    • Így-is úgyis olasz alvállalkozók csinálják, de ha lesz egy fő építőipari olasz cég is csak meggyorsítja a folyamatokat.

  • Remélem most, hogy a stadion project már biztosnak tűnik Pallottáék találnak egy főszponzort és a szerződés hosszabbításokra is sort kerítenek.
    Szerintem az amcsik a stadion miatt nem akartak még szponzori szerződést kötni, így a névhasználati joggal együtt tudnak egy zsírosabb megállapodást nyélbe ütni. Állítólag mióta megszületett az egyezség a Roma és Raggi polgármester asszony között, az AS Roma részvényei 7,8%-al emelkedtek a tőzsdén.
    Másrészt jó volna egyben tartani a mostani keretet, egy kis fizuemeléssel marasztalni a kulcsembereket Spallettivel együtt. Szerintem ez a csapat jövőre méltó ellenfele lenne a Juvenak (idén már nem hiszem, hogy behoznánk a 7 pontos lemaradásunk). Az Inter meccs előtt kérdezték Massarát Manolassal kapcsolatban, azt nyilatkozta, hogy még sokáig a játékosunk marad a görög. Az elmúlt meccseken ismét látni a tüzet a szemében (a Cesena elleni találkozóval ellentétben), véleményem szerint ha megkapná a pénzét szívesen maradna, nem gondolom, hogy mindenképp elakarna menni innen.
    Én nem is igazolnék kezdőjátékost a nyáron, cserepadon lehetne párat változtatni remélhetőleg Spalletti kedve szerint, de nagy költekezésre szerintem most nem lenne szükség, egyedül a jobb szélen nézném szívesebben Florenzit B Peres helyett, remélhetőleg a nyári alapozásba már be tud csatlakozni és Strootmanhoz hasonlóan tér majd vissza.

  • Nézem ezt a juve-napoli meccset, hát tényleg elég furcsa döntései vannak a bírónak...

Related Post