X

Bécsi út

Csütörtök estefelé vissza kell vágni az egyik kínos pontvesztésért az Európa Ligában. Kéthete 3-1-es vezetést sikerült leadni döntetlenre, ennek köszönhetően az osztrákokkal holtversenyben állunk a csoport élén öt ponttal.

 

Egy bosszantóan unalmas, és eredmény nélkül küzdelmes Empoli elleni  0-0 után kellene változtatni a dolgok állásán. Ha kiindulhatunk abból, amit a csoportkör felénél látunk, a Roma elsőszámú vetélytársa a továbbjutásért vívott harcban az Austria lesz, így tehát egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt érnek el Spallettiék holnap este. Hogy más lesz a Roma, mint amit eddig megszokhattunk az Európa Ligában, biztosra vehetjük, ugyanis nem lesz ott a keretben Totti, aki ezidáig a játék alfája és ómegája volt. Hiányzó lesz még az egyre jobb formába lendülő Emerson egy izomsérülés miatt, valamint a törött orrú Manolas. A visszatérők névsora szerencsére erős,  De Rossi, Bruno Peres és Perotti is játékra jelentkezhet eltiltás vagy sérülés után.

Hogy milyen hadrendet választ Spalletti, nehéz megtippelni, mindenesetre gyanút keltő a hétvégi, három középhátvéddel felálló Roma. A kapuban valószínűleg ott lesz Alisson, wingbacknek Emerson helyett pedig a hétvégén már csereként jól játszó Bruno Peresre számíthatunk. Spalletti gyakran használja úgy a szélső hátvédeket, hogy egyszerre csak az egyikük lép fel, a másik hátra zár harmadik védőnek – ellentétben Rudi Garcia rendszerével, ahol De Rossi lépett vissza -, úgyhogy a baloldalt alighanem Rüdiger vagy Juan Jesus védekezi le. Nagyon rossz időzítés, hogy egyszerre dőlt ki Manolas és Emerson is. Kérdés, hogy a két héttel ezelőtti meccsen remekül szereplő Gerson kap-e lehetőséget, vagy egy erősebb középpályával lép fel Spalletti, illetve, hogy milyen támadósorral indul a meccs. Kezdhetünk Dzekóval, lehet klasszikus 4-3-3, esetleg 4-2-3-1 Nainggolannal 10-esben és Perottival hamis kilencesként. Az én tippem a kezdőre: Alisson; Bruno Peres, Rüdiger, Fazio, Juan Jesus; De Rossi, Gerson; Perotti,  Nainggolan, El Shaarawy; Dzeko.

 

Totti most nem fog varázsolni.

Az Austria Wien sem büszkélkedhet magabiztosan megtartott előnyökkel. Rögtön a Roma elleni meccsük után sikerült leadniuk egy háromgólos vezetést az Osztrák Kupában a harmadosztályú Ebreichsdorf ellen, ám végül hosszabbításban továbbjutottak 5-4-el. A bajnokságban azonban sorozatban négy megnyert meccsel a negyedikek, és a hét végén rangadót játszanak a második helyezett Altachhal. Hogy mennyire nem esélytelenek, jelzi, hogy szombaton 2-0-ra verték a listavezető Sturm Grazot.

 

A legkedvezőbb számunkra az lenne, ha nyernénk holnap, és emellett a Plzen visszavágna a hazai vereségért az Astrának. Ez azt jelentené, hogy nyolc ponttal vezetjük a csoportot, míg a Plzen és a bécsiek öt-öt, a gyurgyevói csapat pedig  három ponttal meccsel a második helyért. Ezesetben gyakorlatilag biztos lenne a továbbjutás, hiszen a csehek és az osztrákok még játszanak egymással, amin értelemszerűen csak az egyik csapat szerezhet három pontot. Persze ebben a csoportban nem a matematikára kellene támaszkodnia a Romának, illene megnyerni az összes hátralévő meccset. Csütörtök este héttől a Digi Sport 1-en szrukolhatunk.

 

 

Curvasud93:

View Comments (22)

  • Az egyik romanista rádión úgy kezdték a híreket, hogy "elfogytak a védőink". Én nem tudom, hogy mi történt, de ez már nevetséges lenne, ha nem lenne siralmas. Rüdiger, Mario Rui, Vermaelen, Emerson, Fazio, Florenzi, Manolas... Hihetetlen!

    Most ott tartunk, hogy szegény Rüdiger, a "keresztszalagrend lovagja", egy 5 hónapos szünet után, egyből három meccset fog játszani egy hét alatt és azért ez sem egy életbiztosítás, se neki, se a Rómának.

    Lehet még válogatni a primavera játékosok között, középső védőnek ott lenne Marchizza, szélső védőnek meg De Santis, aki ha bal szélső lenne, lehet, hogy már játszott is volna. Sokan látnák őket szívesen az Austria ellen, az ügynökeik természetesen ugrottak az alkalomra és teleharsogták a médiát, hogy "már készen állnak a nagycsapatra". Majd meglátjuk, reméljük a legjobbakat.

    • No para! Dani megy hátra, előtte Paredes, Strootman. Rüdiger meg játszik egy órát aztán jöhet valamelyik fiatal. Ennyi! :D

      • Ja persze, ettől még nyerni kéne. Sőt, szerintem az sem lenne "szentségtörés", ha egyből valamelyik tini kezdene, előbb-utóbb gondolom úgyis első osztályban fognak játszani, miért ne a "sógorok" ellen? Elvégre nem a Real Madridhoz megyünk!

    • Az a baj, hogy De Rossit ismerve, előbb-utóbb nem kell majd rájátszania.

      • DDR mellé most már egy agykurkász team kell, mert néha teljesen elborult aggyal rúg érintő irányban minden mozgó célpontra, ami környékezi. Mondjuk a bíró se százas, cc. 5 x kellett kicselezni, vagy állt a labda útjába, meccshiánya van ?

        • De Rossinak szívügye a csapat, szerintem innen többen is ilyenek lennének Roma mezben.

  • Közben hóhahóhahó!!!! Nyertünk egy idegenbeli meccset Európában, az megvan?

      • Én is erre gondoltam, de most eszembe jutott, Rotterdamban vertük a Feyenoordot. Mondjuk továbbjutni meg kár volt. :)

    • És mindezt a 3. számú szerelésben, ami külön emeli a győzelem értékét. :)

      • Nekem elsőre nem nagyon tetszett ez a "kukás sárga" átmenetű cucc. De utána megláttam, hogy a fiúk/lányok a Nike-nál milyet csináltak ebből a fazonból "szegény" Internek és most már azt mondom, hogy a miénk egész jól néz ki! :D

Related Post