X

Városi derbi a javából!

Lassan véget ér ez a hosszú, húsvéti szünet. Persze nem egy válogatott mérkőzést lejátszottak ebben a periódusban, de ez nem változtat a Serie A végeredményén. Legalábbis közvetlen módon semmiképp. Rugózhatnék azon, hogy a Lazio játékosoknak sok köze nincs az olasz válogatotthoz, de talán nem lenne szép, hiszen a másik fővárosi csapat sem delegált végtelen számú játékost Conte kézimunkájához.

Spalletti mester

Ráadásul az eredmények sem túl fényesek olasz oldalon. Foglalkozzunk inkább saját kedvenceinkkel, illetve az előttük álló városi derbivel. Hiszen a locsolkodás és húsvéti sonka után egyből egy kimagasló fontosságú összecsapás következik. Méghozzá a Lazio – Roma, azaz a Derby Della Capitale! Talán minden romanista legnagyobb pulzusszámmal követett mérkőzése.

Ha a lexikont kilapozzuk, látható, hogy a Lazio három éve nyert derbit. (2013. május) Pályaválasztóként még régebben diadalmaskodtak, 2012. novemberében tudták utoljára győztesen elhagyni a játékteret „hazai” környezetben. Ráadásul Pioli csapata most sincs a legjobb formában. Bár az Atalantat legyőzték, a Milan ellen egy pontra futotta, de ami még ettől is cikibb, az a Praha elleni Európa Liga kiesés. Rómában a csehek három gólos diadallal kenték el a strandkorlátot. Legszebb öröm a káröröm, még akkor is, ha ezzel az olasz koefficiensnek is adtak egy komoly pofont.

Pioli a szakadék szélén

Szóval jelenlegi formáját tekintve a Lazio erősen a középmezőnybe húz, azaz bőven tekinthetjük esélyesnek a Spalletti keze alatt újra csírázásnak indult AS Romat. De a városi derbi az városi derbi, ott nincs esélyes, és nincsen könnyű mérkőzés. Ha csak a saját emlékeimet átfutom felvillan több emlékezetes összecsapás. Nyilván számolatlan esetben leírtam már, de a félbeszakadt mérkőzés, vagy épp a Ranieri által vezényelt, félidőben DDR és Totti lecserélésével operáló angol bajnokaspiráns esete, esetleg említhetném a közelmúltból azt a Totti duplát, aminek a selfi lett a vége. Mind-mind varázslatos pillanatok voltak!

Pont ezért nehéz bármit is megjósolni. Azt viszont örömmel írhatom ide, hogy a bosnyákok Svájc elleni mérkőzésén Dzeko és Pjanic is eredményes volt, ráadásul a középpályás szabadrúgásból talált be. (video) De Sárika is sokat segített Conte németországi felnégyelésének kozmetikázásán, a szépítő gól az ő nevéhez fűződik. (video) Nagyvonalúan csak ezt a két mérkőzést emelvén ki is jól látható, biztatóbbak a jelek a bordó-sárga oldalon.

Pjanic lő, gól!

A romaforever.it szerint meglehetősen ütős csapatot készül bevetni a tar tréner. Méghozzá a Szczesny-Digne, Rüdiger, Manolas, Florenzi-Ninja, Keita, Pjanic-Sari, Perotti, Salah. Mindenképpen érdekes, hogy DDR játékát több portálon is megkérdőjelezik. Ahogy a fenti példa szintén mutatja, Keita kerülhet kezdőbe, Dani kárára. Nem tudom, hogy ennek még az a fránya vádlisérülés az oka, vagy egyéb dolgokat lehet sejteni a háttérben?! Maradjon ez költői kérdés.

Marchetti-Patric, Bisevac, Hoedt, Braafheid-Cataldi, Biglia, Parolo-Candreva, Matri,F. Anderson. Ez pedig a hazaiak várható felállása. Az elmúlt napokban több cikket találtam a Lazioval kapcsolatban, ami azt feszegette, hogy új időszámítás veszi kezdetét a megyében. Újra fiatalításba kezdenek, és a pár piacképes játékosukat villámgyorsan értékesítenék, majd szédületes fiatal játékosokat vásárolnának, és megépítenék a következő Laziot. Meglátjuk.

Micsoda mozdulat

Én ebből azt olvasom ki, hogy ennek a szezonnak már lőttek, végképp kiszállnak a küzdelmekből, és minden tekintetben előre tekintetnek. Ettől még az előző gondolatomat tartom, egy derbi az derbi. Nincs előre lefutva, nincs kiszámítható eredmény. Bármi megtörténhet. Amennyiben kíváncsi vagy a következő hamisíthatatlan olasz városi derbire, akkor vasárnap háromkor kapcsolja a DigiSport 2-re. Ott majd láthatod.

A mérkőzést Luca Banti vezeti majd, remélhetőleg észrevétlenül. Sajnos ultrák nem lesznek egyik oldalon sem, így várhatóan egy meglehetősen csendes találkozóra számíthatunk. Ezt külön nem szeretném részletezni, később, talán a szezon után visszatérünk a témára. Egyetértés viszont nincs a klubvezetés és a szurkolói csoportok között. Szomorú.

Bárcsak eljönnének!

Vasárnap jön az újabb Derby Della Capitale, mi már várjuk, remélem Ti is!

Szentesi János:

View Comments (29)

  • A meccsek a madarászokkal engem mindig idegesítenek, úgy érzem, hogy csak veszíteni valónk lehet a pizsama-kék vitézek ellen. Legyünk őszinték, egy Lazio elleni győzelem maximum egy romanistának jelenthet bármit is, pláne elnézve a mostani formájukat.

    De azért vannak szép emlékek, az 5-1, amikor Zampa ordítva kiabálta az éterbe, hogy "gyerekek a romjaik között sétáltok!!!"

    A "bajnoki címet érő derbi", amikor Paolo Negro az öngóljával örökre belopta magát minden romanista szívébe, szerencsétlent azóta is csak úgy emlegetik, hogy "Paolo-Negro-Gol", így egybe, szünet nélkül.

    Vagy ott volt az 1999-es derbi, az "áruló" Erikssonnal és Mihajlovic-al, az volt a "Szuper-Lazio", amit Cragnotti elnök úr a részvényesektől sikkasztott pénzből épített: Simeone, Boksic, Almeyda, Nedved és még sorolhatnánk. Félóra után 4-0 volt a Rómának, az esélyesnek kikiáltott Lazio meg mehetett a francba, még az ajiba kapott tizenegyessel is csak egy 4-1-re futotta.

    A mostani derbin jó hír Salah-nak, hogy Lulic nem lesz ott, valaki másnak kell majd lerúgnia őt. Egyébként a Lazionak a játékosai alapján sokkal előrébb kéne lennie a táblázaton, evidens, hogy ott vidéken valami nagyon elromlott az idén. De a Roma ellen minden bizonnyal össze fogják kapni magukat, már nincs is más reális céljuk, azon kívül, hogy nekünk ártsanak.

    De mindegy is, nyerni kell és kész! Itt egy régi vicc:
    Jézus egy napon meglátott egy csomó embert, akik hangosan sírtak, megkérdezte tőlük, hogy mi bajuk. Egyből mondták, hogy "meghalt szegény Lázár, olyan jó ember volt". Erre szólt Jézus, "Lázár kelj fel" és Lázár feltámadt.

    Jézus sétált tovább és meglátott egy másik embert, aki sírdogált, megint megkérdezte, "hát neked mi bajod?" "Béna vagyok és nem tudok járni..." "Semmi baj, kelj fel és járj!" Az ember felkelt és járt.

    Jézus mendegélt tovább, amikor meglátott egy újabb szerencsétlent, aki a földön ült és keservesen sírt, egyből megkérdezte, "Szegény ember, neked mi bajod van?" Az ember válaszolt: "Lazio szurkoló vagyok." Jézus elgondolkozott, majd leült mellé és együtt sírtak, mert vannak dolgok, amiken még az isten sem segíthet.

  • Találtam egy régi Roma posztert, aki megmondja, ki a szőke Totti mellett, kap egy vállveregetést.

  • A sosem tévedő forrásom szerint megvan a kezdő.

    Szczesny, Florenzi Manolas Rudiger Digne, Nainggolan Pjanic Keita, Salah Perotti El Shaarawy

    • napoli szopóka-nyalókázott egyet udinebe...mese nincs, be kell húznunk ezt a "derby-t".

  • Eddig jó, csak nehogy a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát...

Related Post