X
    Categories: Serie_A

Kezdődik a kupaszezon

Vasárnap este a címvédő ellen sikerült kiizzadni egy döntetlent, ezzel idén az északi hármas otthonában veretlenek tudtunk maradni. A játék továbbra is nézhetetlen, az eredmény pedig hiába van rendben, ha kilóg a malac farka, és bármikor arcon vághat.

A Milan a második helyen várta a Romát, ráadásul az előző fordulóban zárkózni tudott a Napoli mögé, így igazán jó hangulatban fogadhattak minket, a rengeteg hiányzójuk ellenére. Mourinho a szokásos sallangmentes játékával örvendeztetett meg minden Roma szurkolót, és itt most szándékosan nem halmoznám a további jelzőket. Persze, ha eredményesen játszaná a Roma legalább ezt, akkor már eggyel előrébb lennénk, de van különbség aközött, hogy beállunk védekezni, és kontrázunk, mert így akarjuk, meg aközött, hogy beállunk védekezni, ott reméljük a legjobbakat, hellyel-közzel megoldjuk, majd nem tudunk kontrázni, mert hiába egy gyors módja ez a támadásnak, de még ahhoz is össze kéne tudni fűzni öt passzt egymás után.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. A Milan a 30. percben egy szöglet után szerezte meg a vezetést. Tonali beívelését Kalulu maga mögül, csukafejessel körülbelül 15 km/h-s sebességgel fejelte a kapu közepébe, miután megkerülte háromszor Ibanezt, egyszer a Napot, egyszer pedig az időt. Ibanezt is elő lehet venni, de Rui Patricio ilyen hibáin most már sorra mennek el pontok. Bravúrokat nagyon elvétve mutat be, a védhető lövéseknek egy jelentős részét viszont nem tudja védeni, pedig elméletileg a Roma engedi a leggyengébb minőségű helyzeteket az ellenfeleknek.

Az egész ligában a negyedik legkevesebb lövést engedi a Roma védelme az ellenfeleknek, míg Patricio átlagban 2 védést mutat be, ami a harmadik legkevesebb. Ha hozzá vesszük, hogy ennek a 2-nek is 1.3 része meccsenként a tizenhatoson kívülről érkező lövés védését jelenti, még rosszabbul néz ki a helyzet. Egyszerűen nem fér bele, hogy egy ilyen gyenge támadójátékkal relatíve jól védekezve is ennyi gólt kapjunk.

De ez van, vezetést szerzett Kalulu, ami benne is volt a levegőben, mert bár Celik egész jól megoldotta a Milan bal szélének levédekezését, középen már elég könnyen át-átjutottak. Diaz nagyon jól játszott, megköszönhetjük Piolinak, hogy levitte. A vezető gól pillanatáig egyébként 74%-ban volt a labda a Milannál.

A második Milan gólig a Romának nem volt 16-oson belüli lövése, a labda 2/3-1/3 arányban volt a hazaiaknál, párszor védett Patricio, és ennyi. Mourinho a 65. percben behozta Maticsot és Tahirovicsot, Cristante és Zaniolo helyére. Zaniolo nagyon gyenge volt, de ez igaz mindenkire elöl. A 77. percben aztán Leao úgy elvitt minden Roma védőt a jobboldalra, hogy Pobega ziccerben találta magát, és be is lőtte a másodikat. Ekkor már nemigen volt remény a Roma számára, de mégis csoda történt.

Előbb Ibanez a 87. percben egy szöglet után szépített, majd a 93. percben Abraham kotort be egy szabadrúgás utáni kipattanót. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nem volt benne a levegőben a Roma pontszerzése, és Pioli rendkívül rosszul cserélt, annak ellenére, hogy Pobega pont csereként szerzett gólt. Nem gondolom, hogy erre a pontra bármilyen mesét fel lehetne húzni, hogy lám, így is tud a Roma pontot menteni a bajnok otthonában. Ez egy ordas nagy röfögő mázli volt, semmi más. 90 perc alatt egy kidolgozott helyzet nélkül maradtunk.

Ma pedig a Genoa ellen kezdődik a kupaszezon. Bizonyára felforgatott kezdővel vág neki a Roma, ráadásul az utóbbi években nem igazán remekeltünk a sorozatban, így nem sok jóra számítok. A Genoa a harmadik helyen van jelenleg a B-ben, elég jó formában is vannak, legutóbb december 4-én kaptak ki, viszont karácsony óta nem játszottak, ami nekünk kedvezhet. Bár őszintén szólva, féltem a Romát egy kipihent Genoától.

Pinto a hetekben nyilatkozott az FFP-ről, világos, hogy mindennél fontosabb a jövő évi BL szereplés, hiszen már tavaly nyáron sem tudott pénzt költeni a klub. Frattesit, meg mindenki mást elfelejthetjük, ha nem kvalifikálunk a Bajnokok Ligájába, vagy nem adunk el valakit. Jelenleg nem látom, hogy a Juve, a Milan és az Inter közül kit fogunk letaszítani, ráadásul a Lazio és az Atalanta is erre vár. Nem hiszem, hogy Mourinho 20 legnagyobb problémája között most az Olasz Kupa ott lenne, de azért lássuk, mire jutunk.

Curvasud93:
Related Post