X

Csak a szokásos: Roma-Napoli 0-2

Az AS Roma – Napoli „rangadóval” ért véget a Serie A 28. fordulója. Azért írtam idézőjelek közé a rangadó kifejezés, mert csapatunkon nem igazán látszott a győzni akarás, tűz, elszántság, ellenben a szokásos idei forma, ami a kiemelt fontosságú találkozókat illeti, most is megvolt. Azaz aránylag simán, feltartott kézzel sikerült vereséget szenvedni.

Mikor duplázna a belga, ha nem most?

Ezzel az eredménnyel nyugodtan kijelenthetjük: a negyedik hely megszerzése innen már csak a csoda segítségével jöhet össze. Fonseca is hasonlókat beszélte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, illetve olyasmiről, hogy a második játékrész tempója jobb volt, meg hogy az elsőben féltünk a Napolitól, rendre pontatlanok voltak a passzok, és ez a hozzáállás biztosan nem elegendő. Egyetértek.

De nézzük picivel részletesebben a meccset. A megjósolt kezdőben apróbb eltérések voltak, El Sharaawy bekerült, míg Pellegrini egy sorral hátrébb ugrott. Elöl újra a bosnyák kezdett, a védelemben pedig Cristante és Mancini mellett Ibanez jutott szóhoz. Amikor megnéztem a kezdő tizenegyet, egészen optimista lettem, sokkal erősebb AS Roma jelenleg nem igazán létezik, talán pihentebb igen.

A vasárnap esti kezdő

Aztán megkezdődött a mérkőzés, és rájöttem, itt valami nagyon nincs rendben. A vendég Napoli villámgyorsan magához ragadta a kezdeményezést, és az első negyedórában 70-30 labdabirtoklási föltényt teremtve, rendre veszélyes támadásokat vezetett. Szerencsére az utolsó mozzanatok pontatlanok voltak, így óriási helyzetek nem alakulhattak ki, de nyomasztó volt a fölény. Sajnos a Roma labdaszerzést követően egy-két passz után visszaadta a vendégeknek a játékszert. Szóval sok öröm a mérkőzésnek ezen szakaszában nem volt.

Majd megkoronázva mindezt, Mertens szabadrúgásgóllal vezetést is szerzett csapatának. A tizenhatos vonala előtt valamivel szabálytalankodott Ibanez, amit egy komikus sorfalállítási mizéria és egy tömegjelenet után aránylag könnyedén váltott gólra az apró termetű belga. Bár, amennyi ember mellett elszállta a játékszer, kis szerencsével más irányba is pattanhatott volna a lövés. Ami bizonyos, Lopez érdekes módon a sorfal mögé helyezkedve próbálta a lehető legnagyobb területet kitakarni a kapuból, viszont így nem volt esélye átérni a hosszúra, ahova a lövés ment. Nem egyértelmű kapushiba, de ha engem kérdeztek én inkább rá haragszom.

Vendég gólöröm. Két meccs, 6-0 a Napoli ellen!

A bekapott gól sokat nem változtatott a játék képén. Pár kisebb támadást felépített a hazai csapat, aminek annyi lett az eredménye, hogy a 35. percben kontrát vezethetett a Napoli, amit Politano okosan középre fejelt, majd menetrendszerűen érkezett Mertens és újabb gólt szerzett. 0-2. Ez volt a belga kilencedik AS Roma ellen jegyzett találata, amivel a legeredményesebb labdarúgója lett ennek a párharcnak, nem mellékesen a 100. olasz találata is volt. Azt hiszem ezzel várhatott volna még pár fordulót.

A második játékrészben egy erőszakosabb, letámadóbb Roma jött, magasan, már a Napoli térfelén komoly nyomás alá próbálta helyezni ellenfelét a fővárosi klub. Kisebb-nagyobb sikerrel ez ment is, legalábbis a vendégek nem tudták megfelelően lereagálni az új helyzetet. Jött egy Pellegrini fejes, amit magabiztosan hárított Ospina. Ezt követte egy Cristante félfordulatból leadott lövés, illetve egy Pellegrini kapufa, de sajnos a szépítő találat elmaradt. Így lecsordogált a kilencven perc. Némi kakaskodás, és durvulás maradt mindössze az utolsó percekre, szerencsére piros lapot nem osztott a játékvezető.  Sárgát annál többet, de ez az eredményre nem volt hatással.

Húsdaráló

Összességében, a második játékrészben mutatott hozzáállás, és támadó(bb) foci már jobban emlékeztetett egy rangadót vívó csapat teljesítményére, de erőtlen és pontatlan maradt végig a társaság. Ez bőven lehet, hogy a csütörtöki ukrán túra miatt alakult így. Nem mondhatjuk azt, hogy a Friedkin család el lenne kényeztetve, a mutatott játék tulajdonosi szemmel sem elfogadható véleményem szerint. Fonseca nem képes idén sem top négybe kalapálni a csapatot. Így maradt még egy szalmaszál, amit EL-nek hívnak. De amit hétről hétre látok a bajnokságban, az vajmi kevés lesz már az Ajax ellen is. Mondom ezt úgy, hogy idén a nemzetközi meccseken már-már túlteljesít csapatunk. Bár az első igazán komoly ellenfél eddig talán csak az ukrán bajnok volt.

Nagyon kíváncsian várom a folytatást,és a következő idényre irányuló intézkedéseket. Most válogatott szünet következik, szóval szusszanjunk egyet AS Roma ügyben, aztán várjuk, mire lehet képes csapatunk a végjátékban.

Szentesi János:
Related Post