X

Egy bosszantó és egy tét nélküli

A decemberi rohanás sűrűjében vagyunk benne és eddig nem olyan fényes a menetelés mint novemberben volt, de lehet ezen javítani, még négy Serie A mérkőzés maradt a bajnokságból. Ráadásul szerda-szombat menetrendben érdemes lenne kihasználni, hogy más csapatok ehhez talán kevésbé vannak hozzászokva. Múlt vasárnap azonban sajnos nem ez volt a helyzet, a Sassuolo érkezett Rómába, akik az idei év meglepetéscsapata, az Inter elleni 3-0-ig veretlenek voltak és dobogós helyen álltak sokáig.

AS Roma karácsonyi pulcsik.

Az előző poszt címe szerintem tökéletesen leírja az idei Roma-t és úgy általában Fonseca csapatát, mióta a járvány óta újraindult a foci, minden az ellenféltől függ. Akkor is fellelkesedtünk a sok kiscsapat elleni sikeren majd jött a Sevilla és beárazta a csapatot. Az idénykezdés után most a Napoli tette ezt meg és ahogy korábban a többi élen álló csapattal, (Milan, Juventus, de a jó formában rajtoló Hellas-t is idevehetjük) úgy most a Sassuolo-val is egy döntetlenre futotta. Megfigyelhető, hogy két kiugró eseten kívül (a Sofia elleni X és a Napoli elleni zakó) gyakorlatilag mindig olyan eredmény született ami a megszerzett pontok, papírforma alapján várható volt. Ennél persze maga a meccs cifrább volt, így következzen egy gyors leírás

Villar az egyik kedvencem kezd lenni a keretben, mind játékában mind személyiségében egyre pozitívabb meglepetés

Az első félidő nem volt valami fényes a Roma szempontjából. Inkább a Sassuolo dominált, bár nagyon veszélyes helyzeteket ők sem tudtak kialakítani. A Roma kontrái most sajnos nem hozták a korábban mutatott, szokatlan precizitást és pontos kivitelezést, talán közrejátszott ebben a meccs előtti óriási esőzés és az ennek köszönhetően eláztatott pálya is. Maresca játékvezető elég lelkesen osztogatta a lapokat a Roma játékosainak, annyira, hogy Pedro-nak kettő is jutott. Egy veszélyes játékért, ami jogos volt, a spanyol valóban torkon rúgta Berardit, viszont a második sárga számomra teljesen érthetetlen volt. Egy elvesztett labdából indult a Sassuolo és Pedro utolérve az ellenfelet felborította a középpályán. Évek óta nem láttam ilyenért lapot, pedig ez elég gyakori taktikai szabálytalanság volt, aminek a megítélése tapasztalataim szerint elég sokat változott és egyáltalán nem él már az, hogy ez fixen sárgát ér. Kivéve most, így 10 emberrel maradt a Roma. Ennek ellenére sikerült higgadtnak maradni és nem eresztett le a csapat, sőt az első félidő hosszabbításában Dzeko indult meg egy nagyon ígéretes kontrára, két ember között tökéletesen át is pöccintette Pellegrini-nek, aki szerintem megnézett egy videót a saját befejezéseiről, és önkritikát gyakorolva visszaadta, sajnos borzalmasan a nem igazán jobb helyzetben lévő Dzekonak. Ezt a labdát már elcsípték a védők és egy ügyetlen felszabadítás után Mkhitaryan szerzett gólt. Azonban a labdát elérő Sassuolo játékos nem véletlenül tűnt el a tizenhatoson belül: Dzeko buktatta így érvénytelenítve lett a gól.

Ha Pedro vagy Veretout érkezik akkor más a vége. Teljesen érthetetlen számomra Pellegrini csapnivaló befejezése

A második félidőben a Roma jobban játszott, szerzett egy kapufát is és volt egy elég ártalmatlan szituációban történő kezezés is ami viszont mostanában meg tizenegyest szokott érni. Valamiért nem sikerült megnézni a visszajátszást. Aztán idővel kezdett fáradni az emberhátrányban küzdő Roma és majdnem meg is lett a baj. Traore jó labdát adott Haraslinnak, aki egy nagyszerű labdaátvétel után gyönyörű gólt eresztett meg. Azonban két lábfejnyivel előrébb volt a balosa az indítás pillanatában így ez a gól sem volt érvényes. A hajrára már nem maradt erő, a Roma nagyon elfáradt de a Sassuolo sem tudott sok mindent kezdeni, még az ellenfél edzője, De Zerbi is azt mondta a meccs után hogy a Roma többet érdemelt volna. Végül egy egészen undorító talpalás maradt már csak a végére, Pellegrini kapott egyet a bokájára. Szándékos, sérülést okozó megmozdulás ami viszont csak ugyanannyit ért mint amikor Pedro elsodorta az ellenfelet aki egyébként örömmel is vetette magát a földre mellette. Maresca emellett a második félidőre még Fonseca-t is kiállította és többen is kritizálták utána a munkásságát. Rocchi, nagy szaktekintély azonban meg találta védeni kollégáját, hogy „nagyon sok jó ítéletet látott a meccsen”. Nos én a világért sem szeretnék rosszat kívánni egy Juventus legendának de vajon milyen kedvvel ülne be egy olyan taxiba ahol tudja hogy a sofőr nagyon sok jó döntést fog meghozni de lesz 3-4 hibája. Persze működik a hasonlat sebésszel, bíróval (mármint rendessel) és igazából bármilyen munkával, felelősségi körrel. Mindenesetre a Sampdoria a Milan ellen szintén nem kapott meg egy tizenegyest, csak hogy el tudjuk helyezni, hogy miért is állt bele a földbe a VAR hirtelen. Beugrik az a megszólalás, hogy majd akkor törik meg a Juventus sikerszériája ha a milánói csapatok összeszedték magukat.

Dzeko-nak sajnos nem sikerült nagyot alkotnia a meccsen

Azonban elég a negatív gondolatokból, mivel csütörtök este lezárul az Európa Liga csoportköre ahol mi szerencsére megkönnyítettük a saját dolgunkat és már biztos csoportelsőként várhatjuk a továbbjutást. Így sokkal kellemesebb Szófiába utazni, bár Fonseca nyilván elmesélte hogy a Roma mindig győzelemre kell hogy játsszon. Említette még hogy Milanese biztosan kezdeni fog, de sok más Primavera játékos utazott el a meccsre (Calafiori, Bove, Tripi, Diawara, Ciervo és Bamba) akiknek tervez még lehetőséget adni majd Paolo, persze ha lehet majd. Nem utazott el Mirante, Ibanez, Spinazzola, Veretout, Pellegrini, Mkhitaryan és Dzeko sem, akik közül persze vannak akik valóban sérültek, de kíváncsi vagyok hogy hányan lesznek elérhetőek majd a Bologna ellen már. Smalling visszatért ő majd kaphat perceket, hogy kicsit felpörögjön a négy következő fontos meccsre. Úgy néz ki idén tettünk magunknak egy szívességet és tét nélküli edzőmeccset csináltunk legalább egy találkozóból, valamint ugye ez a csapat új – minden az ellenféltől függ eredményeinek a következménye is. Sikerült hozni a kötelezőket, meglátjuk, hogy egy ennyire tartalékos kerettel is fog-e most sikerülni, papírforma/keretérték alapján természetesen még így is Roma győzelem az elvárás, reméljük a perememberek is szereznek egy kis önbizalmat és a Primavera játékosok is megmutathatják hogy mire képesek.

Aleram:
Related Post