X

EL: törökországi győzelemmel a továbbjutás küszöbén…

Csütörtökön, az Európa Liga ötödik körében az AS Roma idegenbeli győzelmével nagyon lépett a továbbjutás felé. Sikerült a török vezér – aki nem mellékesen a helyszínen tekintette meg a mérkőzést – csapatát három góllal legyőzni. Mindezt hosszú idő után, vendégként, kapott gól nélkül. Szép munka.

Pellegrinit a felhevült török szurkolók fejbe találták egy szöglet előtt, az olasz játékos fejbőre felszakadt, hosszasan ápolni kellett, illetve a biztonságiak a szektort is kiürítették, ahonnan a dobálózás történt.

Az előre jósolt kezdőben csak Santon volt némi meglepetés, de a kevesebbet játszó olasz szélső védő elfogadhatóan muzsikált. Két védekező felfogású középpályás előtt Pellegrini varázsolt, még a széleken a megszokott Zaniolo – Kluivert páros őrjítette meg a hazaiak védelmét. A mérkőzés jól alakult, fél óra után jött a Roma gól, majd hirtelen még kettő és gyakorlatilag a lényegi kérdések az első játékrészben eldőltek.

Sokat látott romanistakén, meglepődve és csak halkan megjegyezve írom le, hogy kedvenceink esélyeshez méltóan, komoly csapat benyomását keltve rendezi le mostanság a meccseit. Két három gólos győzelem gyengébb ellenfelekkel szemben. Ráadásképp még @aleram felvezetően megfogalmazott óhaja is teljesült, hiszen a második játékrészben rotálni, tartalékolni, pihentetni is tudott Fonseca. Újra pályára lépett Spinazzola és Mkhitaryan.

Sérüléséből visszatérve jól játszott a szélső védő.

Pár gondolatban összefoglalva a találkozót; a kezdés után megpróbálta a Roma átvenni a kezdeményezést, amit a törökök nem néztek jó szemmel, és a hátul hagyott nagyobb területeket rendre bejátszva, több veszélyes kontrát is tudtak vezetni. Nyilván ehhez római labdavesztések, pontatlanságok kellettek a támadó harmadban. Aztán húsz perc elteltével elfogyott a török puskapor, zártabbá vált hátrafelé a Roma, amiből nyomasztó fölényt tudtak kovácsolni az olaszok. Meg is lett az eredménye, Veretout biztos lábbal értékesítette a kezezésért, véleményem szerint jogosan megítélt büntetőt. 0-1

Ez az esemény további nyugalmat adott a vendégeknek. Pellegrini különösen fickándozott tegnap, és két gólpasszával öt perc alatt lezárult a mérkőzés. Előbb Kluivert került ziccerbe, amit jobb lábbal értékesített 0-2, ezt követően, az első játékrész ráadásában – a télen Manchesterbe igazoló, haha – Dzeko kapott tanári labdát a mellére, amit befejező csatár módjára váltott gólra 0-3. Azaz három gólos előnnyel mehet szünetre az olasz társaság.

A bosnyák befejezőcsatár gólját ünnepli a többiekkel.

A második félidő sok izgalmat és érdekességet nem tartogatott. A törököt nem tudtak megfelelően ritmust váltani, az olaszok pedig igyekeztek minden szelet kitekerni a hazaiak vitorláiból. Egy óra játékot követően Fonseca megkezdte pihentető cseréit, először Kolarov kapott jól megérdemelt szusszanást, helyére érkezett Spinazzola. Majd a hetvenedik percben Pellegrini és Dzeko is leülhetett a padra. Őket Ünder és Mkhitaryan váltotta. A beszálló, rehabról visszatérők sokat nem tudtak változtatni az unalomba fulladó találkozón, de az biztos, a lecserélt játékosoknak jól jött ez az extra szünet.

A németek nyertek Ausztriában, így a csoportban nyolc-nyolc ponttal áll a Mönchengladbach és az AS Roma, mögöttük közvetlenül, hét egységgel a Basaksehir következik, az osztrákok tegnap este búcsúztak a továbbjutási reményeiktől. Az utolsó fordulóban ’Gladbachban játszanak a törökök, még az olasz fővárosba a már kiesett Wolfsberger látogat. Csoportelső csak német botlás esetén lehet az AS Roma, de a továbbjutáshoz szinte semmire nincsen szükség. Csak egy végtelenül kifordított szituban eshet ki Fonseca csapata. (A németek otthon kikapnak és a Róma sem nyer… felejtsük is el!)

Kluivert gólöröme, és a gólpasszt jegyző Pellegrini ölelése.

Az össz-nemzetközi szereplést figyelembe véve jól állnak az olasz csapatok. Mind a Bajnokok Ligájában, mint az ELben továbbjuthat az összes főtáblás társaság. Legnehezebb dolga a Lazionak lesz, még az Atalanta helyzete sem a legrózsásabb, de ez igazából nem is a mi dolgunk. Persze egy olasz csapatokkal telezsúfolt kupatavasz jót tenne, mind az olasz bajnoki izgalmaknak, mind a nemzetközi megítélésnek…

Hétvégén veronai kirándulás és egy kötelezőnek gondolt, ám jóval nehezebbnek ígérkező találkozó vár a fiúkra. Majd mikulásra már milánói szereplés esedékes, ráadásul az a találkozó pénteken lesz. Szóval nyolc nap alatt újabb két túra vár a csapatra, ami azért igen fárasztó tud lenni. Azt követően karácsonyig valamivel egyszerűbb menet van hátra, mindesetre december 20-áig öt tétmérkőzés maradt, ebből kellene a lehető legjobban kijönni. EL továbbjutás és Inter verés lehetne egy ideális karácsonyi ajándék, de ne szaladjunk ennyire előre. Vasárnap Verona, forza Roma per sempre!

Szentesi János:
Related Post