X

Ötödik kör, AS Roma – Atalanta

Már tegnap megkezdődött a Serie A 5. fordulója. Két borítékolható eredmény született, viszont a rangadók ma estére maradtak. Lesz az esti idősávban egy Inter – Lazio, OH NO; és egy számunkra fontosabb, késő délutáni AS Roma – Atalanta összecsapás.

Fonseca csapata kezdi győztes arcát a szurkolók felé fordítani. Viszont a komoly erőpróbák még előttük állnak. Ahogy a portugál tréner fogalmazott a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, nyert a csapat zsinórban három meccset, de ezzel még semmit sem ért el. Egyetértek vele, haladni kell tovább a megkezdett úton, és meglátjuk mire leszünk jók a végelszámolásnál.

Az ellenfél háza táján szétnézve nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egyik legvonzóbb, legátgondoltabb modell most Olaszországban az, ami Bergamóban folyik. Gasperini mester előbb az EL selejtezőig kormányozta „kisvárosi” csapatát, idén pedig már a Bajnokok Ligája főtábláján mérik össze erejüket többek között a Man.Cityvel. Megsüvegelendő.

Hasonló összpontosítással reagálnak a játékos piacon is. Pár játékosukat értékesítik mindössze és minőségre próbálják cserélni őket. Így került Mancini Rómába, vagy a nyáron véglegesített Cristante. Viszont érkezők is akadtak, nem is inkább mennyiségben, mint minőségben. Malinovsky, Arana, Kjaer vagy az éppen sérült Muriel.

Azt is észre kell venni, hogy az ősz az elmúlt évhez hasonlóan, idén is döcögősen indul az Atalanta szempontjából. Tavaly október közepén tértek vissza a győztes útra, és repültek egészen az olasz bajnokság negyedik pozíciójáig. Idén szintén kattog a gépezet. A Serie A-ban már két olyan mérkőzés is volt (Genoa, Fiorentina) amikor az utolsó pillanatban jött a szépségtapasz, plusz jön hozzá egy nehezen magyarázható BL zakó Zágrábból.

Persze azt se feledjük, nagyjából egy évvel ezelőtt hasonló módon találkozott egymással a két csapat, a fővárosiak három gólos előnyről tudták bukni a pontok kétharmadát, úgy hogy akkor egy tartalékos Atalantát láthatott az Olimpico közönsége. Emlékezetes 3-3 volt, annyi szent.

Véleményem szerint ma nem tartalékok Gasperini és a lehetőségeihez mérten legerősebb csapatával látogat Rómába. De forduljunk is kedvenceink felé, és nézzük mire számíthatunk a lendületbe jövő AS Romatól. Túl sok konkrétumot nem hallhattunk a fentebb említett sajtótájékoztatón, talán egyet, mégpedig Smalling játékát illetően. Ugyanis a direkt kérdésre Fonseca azt válaszolta, az angol ma pályára lép. Meglátjuk. A bolognai győzelem mentálisan erősíti a csapaton belüli összetartást, ebben biztos vagyok. Másrészt a hazai környezet további többleterőt kell adjon ma estére. De pontos jóslatokban nem szeretnék bocsátkozni.

A Gazzetta információi szerint a jól bevált 4-2-3-1-s hadrendre számíthatunk ma is. Lopez véd, előtte a négy védő Kolarov-Smalling-Fazio-Florenzi. Védekező középpályások Cristante és Veretout, előttük Miki, Pellegrini és Zaniolo. Elöl pedig Dzeko. Nehezen tudnék erősebb kezdőt pályára küldeni. A túloldalon várhatóan Gollini véd, a három védő Toloi Djimsiti, Palomino. Középen Hateboer, De Roon, Malinovsky, Castagne, előttük Gomez. Csatár poszton pedig Ilicic és Zapata. Ez így ugye 3-4-1-2. Meglátjuk.

Véleményem szerint egy gól gazdag mérkőzésen sikerül ma este legyőzni az Atalanta csapatát. De ez csak egy szurkolói megérzés. A realitás egy döntetlenszagú találkozó, ahol igazságos pontosztozkodás várható. Közvetítés a DigiSport csatornáján, kezdés 19.00 óra. Forza Roma!

Szentesi János:
Related Post