X

Coppa Italia: AS Roma – Virtus Entella

Kupa küzdelmekkel tér vissza rövidke téli álmából az olasz labdarúgás. Szombaton és vasárnap már több nyolcaddöntőt lejátszottak, a felső ág párosai kialakultak. Napoli – Milan és Lazio – Inter vár ránk a negyeddöntőkben, míg az alsó ágon két hely kiadó még. Továbbjutott a Juventus, aki az Atalanta – Cagliari győztesével vív majd, a Fiorentina pedig az AS Roma – Entella páros győztesét fogadja majd január végén.

Az Entella három körrel ezelőtt szállt be a küzdelemsorozatba és olyan csapatokat múlt felül, mint a Siena, Salernitana, végül pedig a Genoa (!). Tehát a harmadosztályú egyesület nem tekinthető egy alamuszi nyuszinak, akit fél vállról lehet venni. Erre próbálta meg felhívni a figyelmet EDF a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón: „Az Entella igaz harmadosztályú, de szerintem megállnák a helyüket a B-ben is. Nagyon tapasztalt edzőjük van, és biztos vagyok benne, hogy ez az alkalom most az egész csapatnak hatalmas lökést ad. Semmiképp nem szabad lebecsülnünk őket.” – számol be minderről az asroma.com.

Biztosan emlékeztek az ősz egyik „legérdekesebb”, de mindenképpen a „legolaszosabb” történetére a Virtus Entellaval kapcsolatban?! Ősszel több, mint egy hónapig nem játszott bajnoki mérkőzést a csapat, mivel különböző okok miatt nem sikerült eldönteni, hogy másod- vagy harmadosztályú a társaság. Történt ugyanis, hogy pályán kiestek a második vonalból az Ascoli elleni párharcban, viszont három másik bent maradó klub sem indulhatott a Serie B-ben. (Avellino, Bari, Cesena) Azaz a 22 csapatos második vonal 19 alakulatra szűkült. Ezért többen, köztük soron következő ellenfelünk is jelezte Serie B-s indulási szándékát, ezt viszont az ősz folyamán elutasították.

Adorján és Cassano egy őszi Entella edzésen

Legalább ennyire bulváros történet, hogy Cassano is próbálkozott az Entella csapatánál, kisebb sikerrel. De talán ezt hagyjuk is, koncentráljunk inkább Adorján Krisztiánra, aki a harmadosztályú olasz klub magyar légiósa, sőt, a Genoa elleni diadalból jelentősen kivette a részét. A hosszabbításban egyenlített egy fejesgóllal, majd a büntetőpárbajban értékesítette saját tizenegyesét. Várhatóan ma este nem lesz kezdő az északi csapatban, de a játékára mindenképpen számíthat a közel 20.000-re saccolt fővárosi közönség.

Az Entella hat mérkőzéssel lemaradva jelen pillanatban hatodik a Serie C – A csoportjában, utolsó tétmérkőzését december 30-án játszotta. A decemberi bajnoki hajtásban négy mérkőzés óta veretlen a társaság, sőt, a Genoa elleni kupadiadal óta mindössze egy tétmérkőzést veszítettek. Nyilván a harmadik vonalban, de ha figyelembe vesszük, hogy az őszi kálvária miatt három naponta játszanak tétmérkőzést, mindenképpen megsüvegelendő teljesítményt raknak az asztalra.

Adorján Krisztián gólöröme a Genoa elleni kupa meccsen

De ennyi éppen elegendő információ lesz a kis olasz csapatról, nézzük inkább mire lehet számítani a Farkasoktól. Manolas és El Shaarawy „sérülés” miatt nem lesz a keretben sem, DDR és Nzonzi szintén. Remélem a görög védő nem az angol karrierjét készíti éppen elő… Florenzit még a mai napon vizsgálják egyszer, ott dőlhet el, pályára léphet-e. Ebből kiindulva a kezdő várhatóan így néz majd ki. Olsen – Karsdorp, Fazio, JJ, Luca Pellegrini – Cristante, Pellegrini – Ünder, Pastore, Perotti – Schick. Ennek a meglehetősen kiforgatott kezdőnek a forrása a romaforever.it. Meglepődnék, ha így nézne ki a védelem este kilenckor az Olimpico gyepszőnyegén.

A mérkőzés a Sport 1-s csatornán lesz, idén ott lehet nyomon követni a Coppa Italia mérkőzéseit. Kezdőrúgás 21.00-kor. Sok sikert a csapatnak!

Szentesi János:
Related Post