X

A csigidi csatornából jövök egyenesen elő

Eljött az a meccs, amit a Lazio elleni derbik mellett a legjobban vártunk az utóbbi években, és amiben nem sok köszönet volt mostanában. Di Francesco csapata éppen csak ki tudta dugni a fejét a vízből, hogy némi oxigént lélegezzen be, és lőtávolon belül maradjon a negyedik hely, ma este pedig már a bajnokság legjobb csapata ellen kéne helyt állni. Juventus-ban utoljára 2010-ben gyűjtöttünk három pontot, könyörtelenül érvel mellettünk a nagy számok törvénye.

Azt mondanom sem kell, mit jelentene, ha sikerülne megtörni a rossz sorozatot, és saját pályáján legyőznénk a Juvét. Még akkor is örömteli lenne, ha egy gyenge, eredménytelen periódusukban történne, de ez a Juventus a legerősebb, mióta elkezdték nyerni a bajnokságokat. A Serie A-ban még csak egyszer hullajtottak pontot, októberben a Genoa ellen, így állnak tizenöt győzelemmel és egy döntetlennel az élen. Sokan reménykedtünk abban, hogy Ronaldo leigazolása (ez még mindig az a klub, amelyik Európában igyekszik fenntartani magáról a kiscsapat látszatát, egyem meg szegényeket) egyértelmű üzenet, hogy idén a Bajnokok Ligája a cél, a bajnokság pedig vagy sikerül, vagy nem, ott majd félgőzzel szerepelnek. Hát ezt buktuk, merthogy idén nyerik meg legsimábban. Annak azért örülök, hogy nem pont akkor eresztenek le, amikor mi meg a legrosszabbak vagyunk.

Egyáltalán nem vegyes érzelmek kavarognak bennünk, amikor a Juventus-ra gondolunk, és ezen a vonalon csak tovább egyenesít, ha megnézzük a keretüket. Régi jó ismerőseink, Pjanic és Szczesny biztosan, Benatia valószínűleg kezdeni fog ellenünk, szinte csoda, hogy Nainggolan nem ott kötött ki. Mindenesetre így vagy úgy, ezt a keretet szépen felépítette Marotta, idén alighanem a korábbi éveknél jóval nagyobb eséllyel pályáznak akár egy triplázásra is, mint eddig bármikor. A sors iróniája, hogy Buffon ezt már Párizsból nézi.

Bevallom, hogy Allegri azért nekem szimpatikus, az előző szezonokban a keretüket tekintve azért nem voltak akkora előnyben, mint amit a pályán kiharcoltak maguknak, mégis mindig valahogy könnyebben vették a feladatokat. A meccs előtt is nagyon szimpatikusan nyilatkozott a Romáról, Di Francescóról, úgy általában úriember volt. Számításai szerint 62-65 pont idén elég lesz a BL-hez, hát legyen igaza, ennyit azért illene összekaparni. A saját csapatát illetően ködösített, hátul Chiellini szereplése biztos, mellette Benatia vagy Bonucci kezd. Cuadrado, Cancelo és Barzagli nem lesznek ott a keretben, különben a legerősebb tizenegyét küldheti pályára Allegri.

A két csapat szezonja meglehetősen másképp alakul, mi jelenleg örülünk, hogy élünk. A Genoa ellen sikerült nagy nehezen nyerni, de a játék ugyanúgy borzalmas volt, mint eddig. Se a három védő, se Zaniolo center posztban nem jött be. Utóbbi a nagyobb fájdalom, mert Schick még mindig gyengén játszik, Dzeko hetek után ma ülhet le először a kispadra. Di Francesco a hét közben azt nyilatkozta, hogy Ünder és Kluivert is tud csatárt játszani, de az is lehet, hogy átáll a kétcsatáros játékra. Meglátjuk, Dzeko kezdése nagyon valószínűtlen. Egy másik kérdőjel még Florenzi helye, lehet elöl is vagy akár a védelemben. A három védőt valószínűleg elfelejthetjük, ami nem is baj, nagyon rosszul nézett ki, pláne Fazióval a jobb oldalon.

Monchi újra hitett tett az edző mellett, de folyamatosan a jégen táncol Di Francesco, amíg nem jönnek az eredmények. Nem tudom, a ma este előtt miben reménykedhetünk, a Juventus szökőévente kap gólt, lőni viszont a legtöbbet lőtték a bajnokságban. Egyéni formában sem bízhatunk, Zaniolón látszik, hogy ügyes, de egyelőre nem tud egymaga húzni egy csapatot, Ünder és Kluivert néha-néha villannak egyet, de egyikük sem konzisztens, Dzeko nélkül meg mindig sokkal rosszabb a Roma.

86 torinói vendégjáték alkalmával csak nyolcszor nyertünk, igazi karácsonyi csoda lenne, ha ez ma megszakadna. De az a 62 pont is egy erősebb tavasszal lehet csak meg, a kiscsapatok ellen pedig borzasztó kevés pontot szereztünk, így nagyon fontos lenne a körülmények ellenére nem reményvesztetten pályára lépni. Este 20:30-tól a Digin követhetjük a mérkőzést. Boldog karácsonyt mindenkinek!

Curvasud93:
Related Post