X

Csoportgyőzelem

A leggyakrabban olvasható mondat az, hogy erre senki sem számított, de ez is az igazság. Nem volt olyan objektív megfontolás, ami alapján a Romának tovább kellett jutnia a BL idei halálcsoportjából, de végül sikerült. Nem is  éppenhogy, hanem csoportgyőztesként.

A kedd rendkívül fontos napnak igérkezett a Roma jövőjét illetően, hiszen a Bajnokok Ligájában a továbbjutásért, a bürokrácia mezején pedig az új stadionért izgultunk. A meccs kezdetéig a stadion építési terveit elfogadták, így a dolgok felét – hosszútávon talán a fontosabb felét – kipipálhattuk. A stadionnal szemben viszont estére már a saját kezünkben volt a sorsunk: ha nyerünk, továbbjutunk a csoportból, a hab a tortán pedig egy Atletico pontszerzés esetén a csoportgyőzelem.

A sorsolás pillanatában biztosan senki nem gondolta, hogy így lesz. Bevallom, én arra számítottam, hogy ez egy ki-ki meccs lesz a Qarabaggal az Európa Ligáért. Ehhez képest nagyon kedvező helyzetben várhattuk az utolsó fordulót, hazai pályán verni az azerieket a továbbjutásért egy olyan szcenárió, amit mindannyian elfogadtunk volna már augusztusban. Minden előzetes várakozás alapján kötelezőnek tűnt a meccs, ha valami miatt aggódhattunk, akkor az a Roma szokásos szenvedése Európában, és ezen kívül a kötelező meccseken. Ez viszont egy másik Roma, a találkozó pedig úgy kezdődött, ahogy vártuk. Di Francesco felküldte a legerősebb csapatot, egy igazán támadó felállásban. Ebből a szempontból nagyon magabiztosan kezdett a Roma, úgy tűnt, hogy a vezetés megszerzéséig nem is számít semmi. Az első félidőben sok kisebb lehetőséget kidolgozott a Roma, de igazán nagy helyzetbe nem kerültünk. A Qarabag nagyon mélyen védekezett, amit nem tudtak megtörni a hazaiak.

A második félidőre Di Francesco több labdanélküli mozgást kért a csapattól, és a játékunk is feljavult. Az 52. percben Dzeko került helyzetbe, a lövését még védte Sehic, ám a kipattanót Perotti befejelte az üres kapuba. Pont időben, mert két perccel később az Atletico is megszerezte a vezetést a Chelsea ellen. Két percen múlt, hogy az nem életünkért kellet menni, hanem az élre álltunk. Ez persze csak egy kósza gondolat, mert végül jól jöttünk ki abból, hogy az Atletico nem kapott ki.

A továbbjutást érő gól.

Maga a meccs egyébként nem volt emlékezetes, ez az egész este viszont annál inkább. Amikor megkaptuk ezt a csoportot, egy kicsit féltem, hogy megint beégünk, nem azért, mert pesszimista vagyok a Romával kapcsolatban, de ez az utóbbi években jellemző dolog volt, és azt gondolom, hogy nagyon romboló hatású. Garcia első évében ugyan nem álltunk messze a továbbjutástól az akkori halálcsoportban, de a Bayern elleni 7-1 mérgező eredmény volt. A következő évben a továbbjutás már meglett, de rekord kevés, hat ponttal, és megint benyeltünk egy hatost a csoportkörben. Tavaly már az első akadály, a Porto is megugorhatatlannak bizonyult. Ha megnézzük, hogy idén hogy szerepeltünk a csoportkörben, akkor biztató a helyzet,ez már egy másik Roma, amelyik képes nyerni és kiállni magáért a legfontosabb pillanatban, a legnehezebb ellenfelekkel szemben. Ráadásul amellett, hogy a Roma végig szervezetten játszott, sok jó egyéni teljesítményt is láttunk a csoportkörben. Perotti, El Shaarawy, Kolarov, Nainggolan, Alisson és Dzeko is klasszisteljesítményt nyújtottak kulcsfontosságú meccseken.

Az Atletico elleni 0-0-ban az volt a pozitívum, hogy Di Francesco lépett, amikor a kitalált taktikája nem működött, és becserélte Faziót harmadik védőnek. A valódi fordulópont viszont a Chelsea elleni idegenbeli meccs közepén jött el. A Roma jól játszott, helyzeteket alakított ki, aztán hirtelen 1-0 egy távoli lövés után, majd nemsokkal később 2-0. Az egész szezonra nézve kulcsfontosságú lehet, hogy nem összeomlott a csapat, hanem innen sikerült fordítani, és azt hiszem, ez a legnagyobb különbség az idei és a múltbéli Roma között. Di Francescóval egyrészt eltűnt az a naivság, ami Spallettivel és Garciával megvolt, valamint az a szerencsétlen vesztes szerep is, ami évekig jellemezte a Romát. Ez talán a csoportelsőségnél is fontosabb, és ebben óriási szerepe van az új edzőnek. A nyolcaddöntő sorsolása hétfőn lesz, és a körülményektől függően 40-50% az esély, hogy egy papíron gyengébb ellenfelet kap a Roma.

Curvasud93:

View Comments (48)

  • Több helyen kihangsúlyozták, hogy a Roma a BL-ben egyetlen gólt sem kapott otthon, nulla, zéró, semmi! Ez mondjuk a Qarabag ellen talán érthető, de az Atlético, vagy a Chelsea ellen már sokkal meglepőbb.

    • Az lehet hogy nem kaptunk gólt otthon, ellenben a csoportelsők közt mi kaptuk a legtöbb és rúgtuk a legkevesebb gólt. Mivel milyenek volt a legnehezebb csoport szerintem belefér. Csak ugye ezt is lehet hallani:D

      • Persze, minden értelmezés kérdése, meg arra nem is kéne túl büszkének lenni, hogy nem kaptunk gólt a Qarabagtól, de azért a Chelsea és az Atlético csúnya kuncsaftok és Rómában mégsem bírtak velünk.

  • Közben Baldissoni nyilatkozott a stadionról, az ilyenkor szokásos közhelyeken kívül, azt mondta, hogy április végén, május elején megkezdődhet az építkezés, természetesen még hátravan néhány bürokratikus folyamat, de 26-28 hónapot számolnak az építkezésre, a céljuk továbbra is az, hogy a 2020-2021-es szezonra elkészüljön a stadion.

  • Turkish Airlines viríthat a mezünkön a legjobb 16 között, állítólag közel a megállapodás. Totti keze van a dologban, azt hiszem szerepelt az egyik spotjukban, innen a kapcsolat. Fasza lenne egy kis plusz bevétel, az tuti. A másik pletyka kicsit szembe megy Monchi korábbi nyilatkozatával, ugyanis azt mondják jó esélyünk van elhozni januárban Dani Ceballos-t Madridból, szeretne focizni a srác, ott meg nem igen hagyják. Zseni a gyerek, engem Isco-ra emlékeztet, csak nem tudom nálunk hol és mennyit játszana. Szerintem kicsit gyenge a fizikuma a Serie A-hoz, plusz elég jól nézünk most ki a középpályán, ráadásul ő egy klasszik treq, EDF meg nem igen játszat senkit ilyen szerepkörben. Igaz pont le fogom mindezt szarni, és csapkodom majd a térdem örömömben, ha megvesszük. Hajrá.

    • Hát mivel BL-lel 20+ millió a most tényleg elég valószínűnek tűnő szerződéssel ki tudja mennyi millió esne be az ablakon abból azért biztos lehetne valamit kigazdálkodni... kérdés tényleg, hogy mennyire kéne, de ha valakinél akkor EDF-nél jutna neki játékidő

      • Vannak mozgásra utaló hírek.
        A fent említett srácon kívül Badelj még mindig hírben, érkezése esetén Gonalons mehet vissza franciába, Bruno Peres pedig eladó sorban, helyére volt MU- s fiatal srác a kiszemelt.(vagyis még mindig a vörös ördögök kötelékébe tartozik, csak kölcsönadták)

    • Így 66%, hogy elvileg gyengébb csapatot kapunk, 33%, hogy erősebbet.

    • A legkomolyabb ellenfelek ők lehetnek, a Basel/Sevilla/Donyeck/Porto négyes jóval "kellemesebb" lenne!

      Hétfőn sorsolnak?

    • Én személy szerint nem bánnám ha akár közülük is kapnánk valakit. Jobb csapat ellen szebb és pontosabb játékot nyújtunk mostanában.
      Jobban félek egy Basel/Donyecktől mint fent említett kettőstől.

    • Előbb-utóbb a bajnokságban is elfogynak ám. Nem megfelelő minőségű és főleg ilyen rövid paddal nem bírják sokáig a terhelést, lassan érkezik a hullámvölgy.
      A Napolit én a mostani szezonban a 3. - 4. helyre teszem, így előzetesen.

      • Nem rovid az a pad csak nem hasznaljak. Spalnal se volt rovid a padj acsak nme hasznalja. Ghoulam kidolt es mario ruinak 10 perccel a lababan kene potolnia. Nem lehet.

        • Minőségileg értem a rövid padot.
          Mario Rui akkor sem tudná érdemben Ghoulamot pótolni ha mérkőzések lennének a lábában.

          • Minden relatív, Spal mellett Gerson is vaknak tűnt, most egy fontos láncszem a gépezetben. Minőségben nincsenek hátrébb mint mi szerintem csak nincs használva, EDF meg játékba és tűzbe tart mindenkit.

  • A legutóbbi poszt alatt tárgyaltakhoz visszakanyarodva kicsit.
    Igaz, hogy nem nagyon volt hírforgatag annak kapcsán, hogy a Roma csoportelsőként jutott tovább, inkább annak szentelték hasábjaikat a lapok, hogy az Atleti csak harmadik lett és a Chelsea továbbment de azért én láttam változásra utaló jeleket ami csapatunk általános megítélését illeti.
    Nem feltétlenül a legjobb példa de a szokásosan pocskondiázó nso posztok most kivételesen elismerő hangvételűek és szinte kivétel nélkül megdöbbent kommenteket olvastam, hogy mekkorát fejlődött a csapat mostanában. Ezeket mindig örömmel látja az ember és az ilyen médiaposványban üde színfolt a dicséret.
    Remélem, hogy tovább fűzzük ezt a történetet és végre valahára minden fronton elfoglaljuk a megérdemelt helyünket!
    Közben Pero 2021-ig hosszabbított a Romával.

    • és a tegnap általam "megszólított" Bodnár Zalán írt egy egész rendben lévő cikket a továbbjutásról, várjuk a folytatást

  • Nem örülök igazán a Napoli kiesésének, persze nem tagadom, azért van egy kis káröröm, de szerintem ezek tavasszal el fogják dobni az EL-t, a bajnokság kedvéért.

    Ettől függetlenül olyanokat olvastam a sajtóban, hogy a Roma eddig több mint 43 milliót keresett eddig a BL-el, nem számolva a jegyeladásokat. Most, hogy a "töltött ostya" kiseggelt a félelmetes Feyenoord és a "donyecki szatyor" ellen, az Olaszországnak szánt "market pool" második részét, már csak a Roma és a Juve között fogják elosztani. Ezzel még nem lehet számolni, mert az arányok radikálisan változhatnak a két csapat eredményei alapján, mindenesetre abból a pénzből a "nápolyi" már nem kap.

    • Két meccset még mindenképp kell játszaniuk és ha azon továbbmennének, amire azért van némi esély, akkor ők 4 EL meccset játszanak, míg mi 2 BL-t. Szóval szerintem nem olyan nagy baj, hogy EL-ben folytatják. Reálisan nézve, én nem számítok 7 meccses BL menetelésre tavasszal. Bár nem fogok szomorkodni, ha mégis rám cáfolnak a fiúk.

      • Igen, de én azt látom, hogy az EL meccsekre gyakran a cserék mennek, azt már nem veszik annyira komolyan, míg a BL-re mindenki odateszi magát.

        Bár őszintén szólva szerintem ez valamilyen szinten már az elmebaj kategória a részemről, amikor azt figyelem, hogy a rivális tavasszal majd hány meccset fog játszani és milyen összeállításban. :)

        • Ez szerintem csak régi beidegződés, hogy az olaszok leszarjak az EL-t. 5-10 éve még így volt, de ma már a csizmasok is komolyan veszik mind 2 sorozatot. Bár lehet csak azért volt, hogy meglegyen a fix 4 BL helyhez elég pont és most megint letojjak. Majd a Napoli megmutatja mi a módi. Mi meg majd a Blben megmutatjuk hogy kell focizni:D

  • EDF- et úgy hírlik, hogy az alábbi angol klubok kísérik figyelemmel:
    cselszki, arsenal, tottenham, everton...

  • Pallotta újabb 3-400 millió hitelt tervez felvenni a Golden-től a munkálatok megkezdéséhez.

Related Post