X

Szezonértékelő

A szezon véget ért, az eredmények ismertek. Pár mondatban közösen értekeljük, amit láttunk, és megbeszéljük azt is, mit várunk a nyártól és a következő szezontól. A kommentek között várjuk a ti válaszaitokat is.

1. Egyetlen szóban hogyan írnád le a szezonunkat? („Egy szóban”, de azért meg lehet indokolni)
Nemvoktrendi: „Félsiker”. Idén se nyertünk semmilyen címet, de egyből visszajutottunk a BL-be és talán közelebb kerültünk a Juvehoz is. Sokkal jobb is lehetett volna, ha nem lett volna az a párhetes mélyrepülés, amikor kiestünk a kupákból.

Aleram:  Frusztráló. Mindenképpen egy történelmi szezon lett ez, de sajnos csak Totti visszavonulása miatt. Pedig mennyivel több lehetett volna! A Scudetto esetében is fel lehet hozni néhány különösen bosszantóan elbukott meccset (Atalanta oda-vissza, Cagliari, Sampdoria) de nincsenek hiú ábrándjaim, a Juventus sem hullajtott volna ennyi pontot a végén ha számított volna (bár legalább az izgalmat értékeltem volna). Ellenben ami miatt még most is ideges leszek ha rágondolok az az EL. Odatolták tálcán annak a szerencsétlen United-nek, miközben egy kis koncentrációval bőven mi lettünk volna a legesélyesebbek. Számomra a szezon mélypontja Lyon-ban Lacazette gólja volt, mert semmi akarat, mozgás nem volt a csapatunk részéről. Úgy érzem az választott el minket, de leginkább Tottit egy európai trófeától, annak ellenére, hogy ez nem teljesen így lett volna, de mégis hihetetlenül frusztrál az egész.

Onedinkenedi: “Rómás”. Erre a kérdésre szinte már rutinszerűen ez a válasz pattan ki a fejemből….
Továbbra is loholunk a Juve mögött, továbbra is rengeteg gólt lövünk, (és kapunk),eredmény kényszer alatt továbbra is megremegnek a lábak, továbbra is előkészületi(?) fázisban van a stadion projekt,a sajtó továbbra is minket “támogat” és végezetül elvesztettük a csapat legnagyobb ikonját.
Nincs itt semmi látnivaló, tessék csak továbbsétálni a következő szezon felé!

Szentesijanos: Elfogadható. Sajnos három igazán fontos mérkőzést sikerült a csapatnak, már-már megmagyarázhatatlan körülmények között elveszíteni, (Porto BL, Lyon EL, Lazio OK) de a végére a második hely megtartása/megszerzése összejött. Ráadásképp a bajnoki rangadókat rendre jól vette a csapat. Egy igen erős Napolit sikerült a harmadik helyen tartani, aminek a következménye az őszi BL főtábla. Bár lehetett volna kicsivel fényesebb is a végelszámolás, összességében nem lehetünk elégedetlenek. (Sajnos Totti utolsó idényét nézhettük Roma szerelésben, amit még azért emésztgetni kell)

Curvasud93:  Jó szezon volt, de bosszantó. Tavalyhoz képest sikerült előre lépni, és már nem tizenhét pont a hátrány a Juventus-szal szemben, csak négy. Ami bosszantó, hogy amikor legjobban kellett volna teljesíteni, már fáradt volt a csapat, Spalletti nem használta eléggé a keretet, de erről majd később.

 
2. Ki volt a legjobb játékosunk az idén?
Nemvoktrendi: Dzeko, a gólkirály! Nehéz döntés volt, mert ott van Nainggolan is, de a bosnyák tényleg rengeteg gólt rúgott, szerintem túl sokat ahhoz, hogy bárki más legyen a legjobb.

Aleram:  Nagyon nehéz kérdés! Egységes, sok hasonló szinten teljesítő játékos volt most. Persze a gólkirály Dzeko elég kézenfekvő választás lehetne, de ha objektíven kéne választanom, akkor Nainggolan az szerintem. Ellenben én szeretem a szezon előtti elvárásokhoz mérni a dolgot emiatt Emerson-t akarom megemlíteni, mert szerintem hatalmas erősségünk lehet az elkövetkező évekre. Nagy kedvencem lett, őrületes a fejlődés, amit produkált.

Onedinkenedi: Hmmm, nem tudnék igazán kiemelni senkit. Annak ellenére, hogy Dzekó gólkirály lett, még mindig rengeteg lehetőséget elpuskáz. Szóval megkerülvén a kérdést, én inkább azt mondanám, hogy El Shaarawy idei játéka üdítőleg hatott rám.

Szentesijanos: Dzeko, mivel gólkirályi címet szerzett. De rajta kívül is akadtak kiemelkedő teljesítmények. Nekem személy szerint Salah illetve Perotti szezonjának bizonyos szakaszai szintén nagyon tetszettek. A gólkirályi cím, viszont gólkirályi cím, kár lenne elvitatni. Illetve Nainggolan folyamatos jó teljesítménye szintén kiemelendő.

Curvasud93:  Nainggolan volt a legjobb, de engem Emerson lepett meg legjobban. Dzeko jó játékára számítottam a nyara alapján, ő is ott van a dobogón. Illetve még megemlíteném De Rossit és Strootmant, őket is nagyon szerettem.

 
3. Ki volt a legrosszabb játékosunk az idén?
Nemvoktrendi: Vermaelen, mert sose tudott beépülni a csapatba, kidobott pénz volt, sőt, komolyan hozzájárult a kiesésünkhöz a BL-ből.

Aleram:  Mondjuk kórusban? Vermaelen! A fizetésén kívül BL pénz, Salah lába és pár bajnoki pont úszott el rajta.

Onedinkenedi: “Mondjuk kórusban? Vermaelen!”  Teljes mértékben egyetértek Aleram kollégámmal, vidáman állok be a kórusba vokálozni!

Szentesijanos:  Az idei kiírásban nem éreztem ormótlanul gyenge teljesítményt. Tavaly ilyenkor könnyű volt Gyömbér Norbit ideírni, ő viszont idén már nem volt kerettag. Ha megerőszakolom magam, talán Rui lehetne az, aki a legkevesebbet tudta hozzátenni az idei évhez. Ennek több oka lehet, amiben felesleges innen belemenni. Annyi szent, ha több lehetőséget kap majd az új trénertől, biztosan jobb teljesítményre lesz képes. Ebben a versenyben előkelő helyen végzett még Vermaelen is, de őt talán hagyjuk.

Curvasud93:  Akik sokat játszottak, azok között nem nagyon volt borzasztó teljesítmény. Peres a végére leeresztett, de Vermaelen még kevésbé volt a helyzet magaslatán.

 
4. Ki volt a legjobb igazolás?
Nemvoktrendi: Fazio, az argentin védőnek talán voltak bizonytalanságai és azt is el kell ismerni, hogy nem ő a leggyorsabb a keretben, de mégis tagadhatatlan, hogy komolyan hozzájárult a csapat idei eredményeihez és voltak tanári meccsei is.

Aleram: Hiába nézegetem, muszáj Faziót írnom. Alig vettünk valakit, ez fel se tűnt. Bruno Peres és Mario Rui nálam „kuka”, Parades-t szívesen írnám, de egyrészt a tavaszra pörgött fel, másrészt nem hinném, hogy ebben a kategóriában játszik. Juan Jesus viszonylag kellemes csalódás volt, de csak kiegészítő emberként. Fazio-nak voltak néha hihetetlenül jól eltalált meccsei, és összegészében nagyon jó szezonja volt, megbízható játékos, de nagyon is megvannak a maga korlátjai. Ennek ellenére elsőosztályú meglátás volt Sabatini részéről, csak a jövőben félek rá számítani, főleg négy védős rendszerben.

Onedinkenedi: Volt ilyen? Na jó csak viccelek, egyértelműen Fazio neve ugrott be elsőként, a hiányosságai ellenére, ár- érték arányban mindenképpen Ő volt az adu ász.

Szentesijanos: Azok közül, akik konkrétan egy évvel ezelőtt érkeztek, talán Alisson, bár igazán sok lehetőség nem jutott neki, amikor védhetett, magabiztos volt. Ezen kívül a kölcsönből visszaérkező Paredes játéka számomra nagyon tetszetős volt, sőt Grenier momentumai ugyancsak jó benyomást tettek rám.

Curvasud93:  Emerson volt a legjobb, és hosszútávon Alisson.

 
5. Ki volt a legrosszabb igazolás?
Nemvoktrendi: Vermaelen, ezt a kétes értékű címet is neki adom. Felmerült Gerson is, de abból még esetleg lehet valami, bár tény, hogy jó drágán vettük az idei teljesítményét, a „semmit”.

Aleram: Ki gondolta volna az EB után, hogy Vermaelen ennyire rossz döntés lesz? Arra számítottam, hogy ő fog feltámadni nálunk, nem pedig Fazio. Mondjuk fiatalabb és olcsóbb az argentin szóval ebből a szempontból jól jöttünk ki.

Onedinkenedi: Ennél a kérdésnél jött a megvilágosodás, hogy Sabatini valójában egy “gambler” lókupec volt….
Ja, és persze Vermaelen!

Szentesijanos: Gerson. Akkora csinnadrattával érkezett, hogy minimum stabil kezdőt vártam volna tőle az idény második felére. Erre a fiatal brazil, akit elvileg a Barcelona legalább annyira szeretett volna leigazolni, mint az AS Roma, eljutott oda karácsony után, hogy szinte pályára sem lépett, amikor viszont játszott, képes volt teljesen láthatatlanná válni.

Curvasud93:  Jancsival vagyok, Gerson nagyon drága volt, és semmit nem mutatott. Ha tényleg nem akar kölcsönben játszani, akkor saját magát is hátráltatja. A Roma középpályájára nehezen fog bekerülni.

6. Milyen posztokon kéne megerősíteni a keretet?
Nemvoktrendi: Ez nehéz kérdés, egy rossz csapat esetében egyszerűbb lenne a válasz, de az idei Roma nem volt rossz. Elsőre rávágnám, hogy kéne egy jobb bekk, mert Bruno Peres nem váltotta be a reményeket, Rüdiger pedig egy szükségmegoldás volt, de ugyanakkor ott van Florenzi is, aki reményeink szerint jövőre fel fog épülni. Szóval nem tudom, talán egy Pjanic szerű középpályás kéne?

Aleram: Először is tudni kéne, hogy milyen felállásban fogunk játszani. Di Francesco nagyon biztosnak tűnik, ezért az ő 4-3-3-hoz írom. Kell megint két szélső a védelembe, csere Dzeko-nak, csere Salah-nak (vajon pótlás is?) és egy plusz ember a középpályára. Pellegrini hál’istennek adott, amúgy pedig még 3 embert szeretnék látni rajta kívül: valakit balra Rui helyett, egy jobbhátvédet, valamint egy olyan támadót aki több poszton is képes játszani elöl, lehetőleg jobboldalt.

Onedinkenedi:  Martin Luther King-et idézve: “I have a dream…”
Minden szekcióban szeretnék látni egy minőségi cserét, egy folyamatosan jól teljesítő védelmet, és uram következő szezonban ments meg minket a keresztszalag szakadásoktól!
Ámen!

Szentesijanos:  Véleményem szerint a cikk írásakor, vagy a bajnokság lefújásakor rendelkezésre álló keret elfogadható, a kezdő tizenegy teljesen rendben van. Mélyíteni viszont minden csapatot lehet, sőt kell is, a jövő évi célok elérése érdekében. Továbbra is szívesen nézném Toni Kroos-t Roma szerelésben, de bal hátvéd pozícióban Marcelo sem jönne rosszul. Jobb hátvédnek pedig Vrsaljko lehetne megoldás. És ami a legfontosabb, egyben kellene tartani a jelenlegi keretet.

Curvasud93:  Kell egy cserekapus, de ez a legkevesebb. Ha tényleg megy Rüdiger, kelleni fog egy kezdő középhátvéd is, és szerintem még egy backup is. A két szélre is kell védő. A középpályára is jöhetnek, Salaht is pótólni kell, ha távozik, és Dzekónak is kell egy csere.

 
7. Kit igazolnál le? Reálisan, „Messik és CR7-ek” kíméljenek!
Nemvoktrendi: Azt mondtam, hogy egy Pjanic szerű középpályás, mi a helyzet Pastoreval? A PSG-ben nem sokat játszik és az olasz média szokás szerint már megtalálta, állítólag a Milan vadászik rá, ha igaz egy jó kis kölcsönt szeretnének. Nem ismerem a fizetését, biztos nem két fillér, de ilyen „kölcsönösdit” talán mi is tudnánk. Ha viszont tényleg elmegy egy értékes játékos, akkor értelemszerűen borul minden.

Aleram:  Neveket sose tudok, mert tényleg csak a Roma-t követem. De mivel szűkösek az erőforrásaink így azt mondom Pellegrini mellett tartsuk meg a visszatérő Politanót, mint elöl bevethető csereembert, Vrsaljkonak örülnék balra, korrekt páros lennének Emersonnal, jobbra pedig… meh azt már tényleg nem tudom, inkább valami fiatal játékosnak örülnék inkább.

Onedinkenedi:  Nem tudom, az olaszon kivűl csak nagyon felületesen követem az egyéb bajnokságokat. A csapat költségvetése minden téren limitált, igy jobb híján bízok Monchiban, és csapatában.
Azért egy 22 éves Tottit szívesen látnék a Romában, de szerintem ezt a poént már tavaly is elsütöttem, szóval ugorjunk!

Szentesijanos: Ez előző kérdésben picit előreszaladtam és három játékost is felsoroltam a durvább kategóriából. De tovább pörgetve a jegyzetfüzetemet azért az olasz bajnokságból szintén felírtam pár nevet az idény folyamán. Például: João Pedro a Cagliaritól, középpályás tartaléknak, Gerson helyett. Milan Badelj a Fiorentina csapatából, védekező középpályás posztra, illetve ugyanonnan Federico Bernardeschi jobb futónak. Genovából a kis Giovanni Simeonét középcsatárnak. Dries Mertenst balfutónak. És nem utolsó sorban a Torinóból Andrea Belottit középcsatárnak.

Curvasud93:  Berardinak például örülnék, és Acerbit is nagyon szívesen látnám. Velük és Pellegrinivel három posztot le is tudnánk. A középpályára egy irányító játékos kell, mert Salah nélkül nem lehet ilyen direkt támadójátékot játszani, Klaassen a felmerült nevek közül tetszik.

 
8. Mit gondoltok Spalletti idei munkájáról? Szerintetek EDF jó választás utódnak, vagy inkább mást szeretnétek?
Nemvoktrendi: Szerintem Spalletti összességében jó munkát végzett, pontrekordot döntött vele a csapat és nem hiányzott sok egy kupasikerhez sem, sokszor voltunk ügyesek és hatékonyak. Sajnálom, hogy elment. Di Francescóval kapcsolatban felemás érzéseim vannak, egyrészt úgy érzem, hogy ez egy visszalépés, félbeszakadt Spalletti technikai projektje és nem egy reprezentatív, drága edzővel pótolják, hanem egy fiatal technikussal, aki még nem sok mindent bizonyított, egy lutri. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy Di Francesco önmagában egyáltalán nem egy rossz választás, egy fiatal, ígéretesnek tűnő szakember. Olasz és van tapasztalata a Serie A-ban, tehát nem kell megtanítani semmire, ráadásul a 2001-es bajnokkeret tagja volt, tehát még kötődik is a Rómához. Ha már Spalletti elment és a jelek szerint nincs pénz „Mourinhókra meg Ancelottikra”, akkor Di Francesco egy tökéletes választás, talán az elérhető legjobb. Annál nagyságrendekkel jobb, mintha odavinnének valami messziről jött nagy mágust, akinek eltart egy félévig kiismerni a viszonyokat, mert időnk az biztosan nem lesz.

Aleram: Na az lesz a slágertéma szerintem. Mindig visszafogtam magam amikor láttam kommentekben ezeket a vitákat, mert vizsgaidőszakban nem akartam regényt írni, inkább majd egy posztban kifejtem. Ez már lehet elmarad, itt összeszedem lehetőleg röviden, hogy mit gondolok az egészről. Spallettit nagyon bírom, jó edzőnek tartom, de csak olyan 7/10-esnek, jobbra pedig nincs pénzünk. Di Francesco jelenleg még bizonytalan, de a potenciál bőven megvan benne ahhoz, hogy legyen egy 8-as legalább akivel már bajnokságot lehet nyerni. Persze Rómában a türelem nem az erőssége senkinek, meg ilyenek, ennek ellenére izgatottan várom, hogy mit produkál majd, mert évek óta örömmel követtem a Sassuolo-ját, és vártam, hogy megfelelő legyen mindenkinek az időpont, hogy hozzánk jöjjön. Inkább érzés, hogy sikeres lesz velünk mint megalapozott tény, de másodosztályból EL-ig vinni egy csapatot szerintem bőven ad okot bizakodásra.

Visszatérve Spallettire, én mérges lettem már a végére rá, és nem örültem volna, ha marad. Egyrészt, azt mondta menni fog (ha nem nyer semmit, ha Totti visszavonul) akkor menjen is. Úgy jött ide, hogy „befejezze amit elkezdett” nem pedig, hogy újrakezdje elölről, és ezt meg is tudom érteni. Igen, pontrekord, meg majdnem kupasiker, de ezekből nekem már elegem van, most megvolt a keretünk a győzelemre. Nem volt hajlandó használni játékosokat, (Tottit kisebb, betömörülő csapatok ellen, Paradest eleinte, Gerson-t végigpadoztatta miután nem ment el Lille-be a jó EL meccsei ellenére, Grenier jó játéka is hiába volt, szinte esélyt sem kapott) és voltak meghatározó hibái is bőven. Gerson pl ugye nem játszott, ez tény. De biztos? A Juve ellen Torinóban azért mégis kezdett. Utána kisebb csapatok ellen Salah hiányában meg már nem. Érti valaki? A Porto meccseket nem láttam, de két dolog van amit nem fogok elfelejteni neki: Az EL kiesés, mert Lyonban egy félidő alatt 3-0-ra vertek minket, ő pedig ezt úgy nézte végig, hogy bármit változtatott volna, abszolút őt verték meg azon a meccsen. Valamint, hogy a „kis Inzaghi” szétalázta kétszer is, amit fájt nézni.

Ezek után én inkább köszönöm a munkáját, sokat tett a csapatért, nagy szükségünk volt rá tavaly, de ezek már 10 éve is így voltak, Oroszországban elég ő, itt egyáltalán nem érzem, hogy jövőre jobb lett volna vele.

Onedinkenedi:  Repestem az örömtől, amikor visszahoztuk Őt Rómába, egyrészt vele emelhetünk utoljára bármit is a magasba, az ezüst érmeken kívül, másrészt bennem még aktívan élt a “Magica Roma” emléke, amit igy utólag visszatekintve javarészt Totti zsenialitásának köszönhettünk A második regnálása alatt a a varázslatos jelző elhalványult, viszont helyette kaptunk egy érettebb, eredmény orientáltabb csapatot, akik klub rekordnak számító 87ponttal zárta a szezont. Nyilván voltak néha érthetetlen döntései, és hibái, de melyik edzőnek nincsenek? Szerintem a fő probléma az volt, “neki kellett” Tottit visszavonultatnia, ami valljuk be nem lehetett könnyű feladat Rómában. Küzdenie kellett, a sajtóval, a népharaggal, az öreg(edő) Tottival(?), és nyilván a színfalak mögött a vezetőséggel, hiszen itt azért mégis csak sok pénzről van szó…

Summa summarum, habár minden tiszteletem a kapitányé, de szerintem ha tavaly Ő már egy Totti nélküli csapatot vett volna át, akkor idén már bajnoki címet ünnepeltünk volna….

EDF-ről egyenlőre nem mondanék semmit, hiszen még nem hivatalos az érkezése, de mindenképpen egy igéretes fiatal edzőnek tartom, ámbár a Sassuolo idei teljesitménye nem volt olyan kiemelkedő mint a tavalyi évben, bár feltételezem ennek megvoltak az egyéb okai.

Ja, és én Ancelotti-t szeretném még mindig! 🙂

Szentesijanos:  Spallettiről számomra igen nehéz érzelmek nélkül beszélni. Az első időszakában, amikor kergette az Intert és folyamatosan lemaradt, végtelenül színpatikus módon kezelte mindezt. Visszafogottsága és a munkába vetett hite folyamatosan vitte előre és győzte meg hétről-hétre a szurkolókat, hogy jó úton jár a csapat. BL negyeddöntő, kupagyőzelmek, nem kell magyarázni. Aztán távozott. Majd másfél éve visszatért a süllyedő hajóra, amit Garcia szépen jéghegynek kormányzott. Én bíztam benne, hogy egy hosszabb együttműködés veszi kezdetét akkor. Nem így lett. Viszont reálisan, klubtulajdonosi szempontokból nézve, az idei év bár ezüsttel ért véget, három helyen elvérzett. Mindannyian tudjuk, melyik három mérkőzésre, fontos pillanatra gondolok. Ez nehezen megbocsájtható, ráadásul most nem lehet arra fogni a dolgokat, hogy a Sensi család anyagi ingoványa nem teremti meg a munkához szükséges biztonságot. Szóval a szerződése lejárt, sértődöttsége mérhető volt már korábbról, így továbbállt. Az hogy az Intert választotta, már egy újabb kérdés, amit nem kívánok most megvitatni.

Di Francesco? Óriási dilemma, egy volt romanista, ráadásul az utolsó bajnokcsapat tagja, sokak jó barátja az olasz fővárosban. Kiemelkedő teljesítményt ért el a cementgyáros csapatával, ez sem vita. Ebből még számomra nem következik az, hogy hasonló jó munkát tud majd végezni Rómában, de ez legyen egyelőre az én pesszimizmusom. Emberileg korrekt, szakembernek kezdő, szép nagy fába vágja a fejszéjét az biztos. Szorítok neki!

Curvasud93:  Spalletti sok szépet mutatott, azt a 15 játékost, akiben megbízott nagyon jól használta. Sokat váltogatta a játélrendszereket, gyakran meccs közben is, és mindet jól tudta használni a csapat. Azt is meg kell említeni, hogy nagyon sokat javult alatta Dzeko és Emerson is. Ellene csak azt tudnám felhozni, hogy mire sor került a Lazio és Lyon elleni kupameccsekre, teljesen kifújtak Nainggolanék, ennyi meccset egyhuzamban nem lehet lejátszani. Nem használta a keretet, és ennek megittuk a levét.

Di Francescót személy szerint már egy ideje várom a Roma padjára, sőt, amikor február környékén a Fiorentina padjára jósolták, akkor meg is ijedtem, hogy lemaradunk róla. Amellett, hogy ismeri a környezetet, részt vett egy klub felépítésében a harmadosztálytól az Európa Ligáig, megfordult a keze alatt az olasz utánpótlás színe-java, és mind fejlődtek a Sassuolóban. Szép focit játszik a csapata, illik a személyisége a Romához. Persze a Roma edzőjének lenni nehezebb lesz, és neki is kell változnia, kicsit talán pragmatikusabbnak lenni, de bízom az új edzőben.

 


9. Kit hoznál vissza a kölcsönadott játékosok közül és kit léptetnél elő az ifik közül? Egyáltalán van olyan játékos „a csapat körül”, akit érdemes beépíteni a keretbe?
Nemvoktrendi: A Roma primavera csapata megint jól szerepel, idén már megnyerték az olasz kupát és még küzdenek a bajnoki cím megvédéséért is, az elődöntőben az Inter lesz az ellenfelük. Tehát most is van egy pár érdekes játékos, például ott vannak a csatárok, Tumminello és Soleri, de főleg ott van Marchizza, a középső védő, aki most éppen az U-20-as vb-én vitézkedik. Marchizza akkora tehetség, hogy már a sajtó is megtalálta, ÁLLÍTÓLAG már „az Inter kezében van” és tudjuk, hogy ha valakit a média el akar adni tőlünk, akkor az többnyire jó szokott lenni. Ettől függetlenül, én még egyiket se hoznám a Rómába, kölcsönadnám őket valahová, ahol játszhatnak és ahol a hibáik nem a Rómát sodornák bajba. A kölcsönadottak között nincs senki, aki igazán kitűnt volna, talán egyedül Federico Ricci a Sassuoloban, de egyenlőre még ő se hiányzik különösebben. Akit viszont visszahoznék, az Pellegrini, szintén a Sassuoloból, bár igazából nem kölcsönbe van, de a Rómának van egy tíz milliós opciója, amivel minden bizonnyal élni is fog.

Aleram: Korábban már említettem Politanót, meg ugye Pellegrini egyértelmű, nagyon sokat várok tőle. Egyébként csatárposzton kéne még átgondolnia Monchinak a dolgokat, Sadiq, Ponce, Soleri, Tumminello, Keba mind elég szépen teljesítettek a Primavera-ban, de nem látok reális esélyt a tényleges beépítésükre. Kivéve ha egyikük tényleg hatalmas tehetség, ezt pedig most még csak szakember láthatja.

Onedinkenedi:  Ez a kérdés végképp nem az én terepem, tudomásom szerint Tumminello nagyon igéretesnek tűnik, de én sem a fiatalok beépítéséről híres edző lennék az biztos. 🙂

Szentesijanos: Igazolás függő a történet, de én Sadiq-ot mindenképpen a csapat mellett tartanám, fiatal, lendületes, jó felépítésű center, nem nyafogna, ha kevesebbet játszana. Rajta kívül, kapus poszton Skorupskiban szintén látok potenciált, más kérdés, hogy vállalná-e a második számú portás szerepét mondjuk Alisson mögött.

Curvasud93:  A kölcsönjátékosok közül szerintem egyedül Pellegrini férne most be a csapatba. Dzeko mögé Poncéék még kevesek szerintem, Politano meg túltöltött posztra érkezne. Crisantót megnézném néhány kupameccsen.

 
10. Mi kéne ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot? Úgy értve, hogy mire lenne szüksége a Rómának, az olyan válaszok nem érnek, hogy „a Juve induljon egy másik bajnokságban”.
Nemvoktrendi: Attól tartok, hogy sajnos nagyon sok minden, túlzás nélkül minimum kéne egy-egy minőségi igazolás mindegyik csapatrészbe. Egyrészt, hogy legyenek taktikai alternatívák, másrészt, hogy végigbírjuk a szezont. De amikor minőségi igazolásokról beszélek, akkor nem az idei Gersonra gondolok, hanem olyanokra, akik igazi, bevethető alternatívát jelentenek.

Aleram:  Nyáron a legfontosabb a keret megtartása, ezek után pedig a megfelelő rotáció. Játékban tartani a teljes keretet, így amikor kidől valaki akkor nem kell összeszarni magunkat, hogy „húha most beáll Gerson, te jó ég kvázi emberhátrány” mert hetente-kéthetente kezd/kap legalább 30 percet. Ez megtörtént nagyjából az EL-ben, de a bajnokságban frusztráló volt a változtatások hiánya, meg is lett az eredménye.

Onedinkenedi:  A keret megtartása mellett, egy elit sportpszhichológus gárda aki elülteti a fejekben a győztes mentalitás magvait, mert szerintem a Roma legnagyobb ellensége saját maga….

Szentesijanos: Messze a legnehezebb kérdés, pláne egy olyan idény előtt, ahol a BL főtábla már adott. Így hat igen komoly nemzetközi mérkőzés előtt állunk. Ezeket illene nem félvállról venni, és az onnan bezsebelhető valag lóvét realizálni. Akár a tizenhatba jutni, vagy még egy körrel tovább. Ebből születhetne olyan anyagi biztonság, ami az amerikaiak beruházási kedvét tovább növelné. Szükség lenne a saját stadionra, megint csak gazdasági szempontokat előtérbe helyezve. Így felállítható lenne egy aránylag rentábilis üzleti modell. Ezek elhanyagolhatatlan kérdések, témák. Melyeket a lehető leggyorsabban rendezni kellene. Ettől persze még nem lenne bajnok a csapat, de a háttér megerősödhetne, ami nélkülözhetetlen.

Továbbá szükséges lenne egy olyan tréner, aki látott már igazán komoly mérkőzéseket is, gondolok itt Ancelottira például. De nem is feltétlen személyesen ő, inkább a rutinra próbáltam példának felhozni. Egy ilyen kiemelkedő edző mindenképpen szükséges.

A harmadik dolog, szerény véleményem szerint, hogy a csapat most kialakult, erős magját egyben kell tudni tartani. Gondolok itt a Manolas (25) – Emerson (22) – Nainggolan (29) –Strootman (27) – Salah (24) – Perotti (28) – Paredes (22) – Florenzi (26) fiatal, vagy jó korban lévő játékos állományra, a teljesség igénye nélkül. Melléjük igazolni, olyan hasonló korú, még éhes játékosokat, akik képesek nyerni, illetve néhány rutinos rókát esetleg beilleszteni, de ez már nem biztos, hiszen abból akad a keretben is pár. Talán így lehetne, de a megoldást sajnos én sem ismerem.

Curvasud93:  Egy bő keret, amit sokféleképpen lehet használni. Plusz meg kéne tanulni védekezni, a hülye gólokat elkerülni. Idén a Torino, Sampdoria meccseken ment el minden esély, ezeket is le kell vetkőzni. Erősíteni kell a csapatot, és nem szabad elfelejteni, hogy jövőre már négy csapat kerül BL főtáblára, ami azt jelenti, hogy a milánói csapatok is motiváltabbak lesznek.

Curvasud93:

View Comments (96)

  • Thauvin az első értelmes Salah-pótlék-pletyka, neki tényleg örülnék. Nem akkora futó mint a sivatagi róka, viszont váratlanabb dolgokat csinál, technikás és szeret lőni a tizenhatos sarkáról. Tök jó irányba vinné a támadójátékunkat.
    Nagyon kíváncsi vagyok mit kezdünk majd a középpályánkkal, ha jön Pellegrini és marad Parades, Radja is. DDR-Strootman-Radja fix kezdő, és a két fiatal beugrós? Pellegrini szerintem nem padra jön, és Leo is többet szeretne játszani. Én persze örülök, ha van minőség a padon, csak legyen rend az öltözőben is.

    • Azt mondják, hogy a Roma számára Paredes lenne az "ideális eladás", mert szemben az olyanokkal mint Rüdiger, Salah, vagy Manolas, könyvelési szempontból az argentin eladása tiszta bevétel lenne. Ezért van az, hogy ha jönne egy jobb ajánlat, állítólag már csomagolnák is a derék Leót. Ritka nagy f@szságnak hangzik, nem? :)

      Egyébként Salah ügynöke állítólag egy 32+2 milliós ajánlattal jött vissza Liverpoolból, pedig a Roma 45-t kért, most azt mondják, hogy "félúton fognak találkozni".

      Ja és EDF állítólag kérte volna Berardit is, de a Sass. bemondta, hogy 35 millió és erre Monchi még ajánlatot se hajlandó tenni.

      • Kva gáz! Szerintem amúgy Paredes nem ezt érdemelné...Először lepasszolták Empoliba ami valljuk meg kva jót tett neki. Bebizonyította hogy egy egész szezonra is lehet vele számolni. Visszakerült Rómába majd a kevés lehetőség ellenére is szerintem teljesen rendben muzsikált. Majd minden évben kirakják a kirakatba hogy oké tudjuk hogy csak 22-23 éves meg tudjuk hogy tehetséges, meg valójában De Rossi cseréjének tökéletes is meg kedveljük is de azért ha jön megfelelő ajánlat akkor vihetik. Minden nyáron ez megy. Nem csodálkoznék ha egyik évben elgurulna nála a gyógyszer aztán elmenni "trófeákat" nyerni juventusékhoz. Holott jövőre megint 3 fronton kellene helyt állni. Bőven jók lennének Pellegrinivel a "lazább" meccsekre!

        • Sztem egyenlőre Paredesszel nincs kitolva, alig 22 éves és azért elég rendszeresen szerepelt az idén, pedig voltak olyan meccsei is, ahol "nem váltotta meg a világot". Még az argentin válogatott is megtalálta, pedig oda nem egyszerű bekerülni.

          Inkább saját magával fog kitolni a Roma, adva van ez a srác, aki a fiatal kora ellenére több mint tisztességesen helytállt és akkor mi meg eladjuk, mert FFP van. Ez sehogy se jó. :(

          Bár talán nem kéne a falra festeni az ördögöt, úgy értem nincs arról szó, hogy eladták volna, egyenlőre ez mind az ÁLLÍTÓLAG kategória.

        • Szerintem esélytelen, hogy Paradest eladjuk, A szezont nézve minden adott hozzá, hogy jövőre igazán berobbanjon, ahogy ezt Pjanic esetében is várni lehetett anno és meg is történt. Mondjuk nyilván ha szükségünk van 30 millióra akkor nem olyan esélytelen, de hatalmas hülyeség lenne. Az meg, hogy 5 játékos legyen 3 posztra csak ne legyen már probléma, én még ezt is kevésnek találom, szóval remélem Gerson is beleszámít majd. Lesz egy jó kis DDR/Parades-Strootman-Nainggolan (amiben Parades az "állandó beugró", legtöbbször nyilván De Rossi helyére, de minden meccsen pihenhet más szinte) Pellegrini és Gerson pedig kaphatnak lehetőséget eleinte csereként, aztán ha bizonyítanak és jó formában vannak kisebb csapatok ellen simán vállalhatnak kezdő szerepet is. Di Francesco tudja kezelni a bő kereteket, megoldotta ezt a Sassuolo-ban is már.

          • Paredes helyett inkább meg kellene szabadulni a sok ballaszttól. Iturbe, Doumbia stb... Persze bukni fognak rajta de annak mi értelme van hogy csak úgy vannak?

          • Ha meg lehetne szabadulni a ballaszttól, akkor sínen lennénk! Itt kéne bizonyítania Monchinak!

            Doumbiát állítólag megint keresi a Fenerbahce, de már tavaly se volt hajlandó odamenni. Iturbe után a Verona érdeklődik, de azoknak nincs pénzük, még a fizetésébe is be kéne szállni. Castan haza akar menni a Corinthiansba, de azoknak sincs lóvéjuk, még a fizetése is nehéz ügy, hát még az ára.

            De nézzétek meg ezt az oldalt, konkrétan ijesztő:
            https://www.transfermarkt.it/as-rom/leihspieler/verein/12

          • 34 játékos!!! Egy sérültet meg a kis Di Liviot is ide véve....
            Jó hogy ez lehet hogy messze van a valóságtól de ez így összesen 46 025 000 Eur!!!!!( Mármint az értékük, kb.) Vagy ez a normális? Szerintem ez nem az... :D

          • Di Livio "szegény" jól megszívta, megdőlt fűvel a doppingteszten a marhája. Az egy dolog, hogy jól eltiltották, de még magyarázhatja is amíg él. Szerintem nem teszi ki az ablakba, amit az apjától kaphatott.

          • De most komolyan.... nem kva mindegy hogy mondjuk hétvégén neadjisten a nyáriszünetben belefut egy spangliba? Oké hogy sportember, tudhatná stb... de annak a spanglinak semmi köze nem volt az ő teljesítményéhez. Jól beszívott aztán lefeküdt aludni. Ennyi. Semmivel sem rosszabb mintha mondjuk reggelig piált volna...sőt!

          • Pontosan, ez csak a szokásos, muszáj jó példát mutatni az ifjúságnak és ezért néha szeretnek példát statuálni. Most Di Livio szívta meg. Ha hülyére itta volna magát mint az albán szamár, akkor semmi baja nem lett volna, már legalábbis a doppingteszttel, mert piálni ugyebár azt szabad.

            De most a marha neve mellett ott virít, hogy megdőlt a doppingteszten és ezt már soha az életben nem fogja tudni lemosni magáról. Hányan veszik a fáradtságot, hogy utána járjanak? Hogy nem afrikai terhes gorilla hormont nyomott intravénásan a heréibe, hogy gyorsabban tudjon futni a jeges pályákon, hanem csak cannabis származékot találtak nála?

      • Moncsinak tök igaza van. 35 brutális összeg, Berardi egy jó szezont produkált, pontosabban, volt néhány kimagasló meccse, de ennyi talán nincs a kölyökben. Ráadásul úgy olvastam, hogy Thauvin 25-30 körül jöhetne, az reálisabb, az idei ligue 1 talán legjobb játékosáról van szó.

        • Hát de nem? Oké, még felmerülhet a fizetések kérdése, lehet, hogy Thauvin többet kérne, egyébként még az se biztos. Mindenesetre, szerintem 35-ért Berardi nyugodtan maradjon csak ott! Ennyiért ott van rá szükség! :D

      • Salah esetében (sztem) egy top játékosról van szó, mégis a leggazdagabb angol klubok egyike nem hajlandó kifizetni egy mai világban elég szolidnak mondható összeget. Erre jön a hír, hogy az FFP miatt Juni 30-ig el kell adnunk valakit 30 millió értékben. Lehet, h üldözési mánia, de véleményem szerint, ezért sem vagyunk képesek komolyabb milliókat legombolni nagyobb csapatoktól. Közben a Milan már a negyedik spílert jelenti be, közel 100 milliós kiadásnál jár, és még hol van szeptember? Minden tiszteletem Monci-é, de elég komoly feladat lesz versenyképessé tenni ezt a Roma-t három fronton.

        • Pénz beszél... Évek óta "félek", hogy mikor "ébrednek fel" a milánóiak, az Inter már egy ideje ébredezik, a Milan most fog megindulni.

          Elég ijesztő kilátások. Főleg úgy, hogy közben feladjuk a szakmai folytonosságot, új edző, új vezetők, minden évben új játékosok. Ráadásul most kiesett a Capitano is, aki egyedül nagyságrendekkel több jegyet, mezt, reklámot tudott eladni, mint az egész bagázs együtt. Ha Pallotta eddig azt hitte, hogy érti a focit, akkor most majd meg fogja tapasztalni, hogy milyen eladni a Rómát Totti nélkül.

    • Én is nagyon bírtam, eszméletlenül szerzett labdát. Mondjuk általában ha nála volt olyan pánik jött rá, hogy el is adta, vagy rosszul, de néha olyan technikás dolgokat tudott produkálni, hogy el se hittem, hogy ő az. Mondjuk ha úgy vesszük, hogy Nainggolan van helyette (mert váltották egymást) akkor nem siratom :D nálunk csak kiegészítő embernek lenne jó, annak viszont nagyon.

      • Nem férne be, persze, de nagyon szerettem. Az Udinese elleni gólja mindig emlékezetes lesz.

        • Hát nekem főleg, tekintve, hogy életem első Roma meccsén pont előttem rúgta.

  • A CIES-nél megint számoltak és kiadtak egy listát, hogy szerintük mennyit is érnek a játékosok, hogy kik a legdrágábbak. Nézzétek csak ki van a 40. helyen: Momo Salah! És szerintük nem 35, vagy 45 milliót ér, hanem 67,5-t! Egyértelmű, hogy ezek a számok távolról sem pusztán a játékosok technikai értékét tükrözik, különben lenne min röhögni. Mindenesetre ez alapján a Pool nem fog rossz üzletet kötni velünk. :(

    http://www.football-observatory.com/IMG/sites/b5wp/2016/192/en/

    • Legfrissebb hírek szerin emelte ajánlatát a Pool, 40 milliót adna euróban + 5 misi bónuszt, amit valószínű el is fogadna Monchi. Én úgy vagyok ezzel, ha Momo tényleg visszaakar menni a PL-be akkor ennyiért már mehet, főleg ha EDF inkább technikás szélsőket preferálja a villámléptű támadókkal szemben, akkor ebből a lóvéból 25-30 millióért Monchi biztos tud egy méltó utódot idehozni akinek a játékstílusa is jobban illik EDF elképzeléseibe, a maradék 10-15 millióból egy épkézláb csatárt már lehet venni Dzeko mögé, ezzel elöl bőven meg is lennénk, legalábbis én ezt csinálnám.

      • Én csak abban reménykedem, hogy evvel az eladással letudtuk a költségvetést idénre és már nem kell több kulcsjátékost beáldozni a FFP oltárán. Evvel együtt nagyon fogom sajnálni Salaht, objektíven kiemelkedő tulajdonságai vannak és még fiatal is, nagyon nagy kár érte.

        Meg volt egy olyan oldala is, hogy ennek a srácnak ipari mennyiségű szurkolója van az arab világban, sokkal könnyebb volt eladni ott egy Salah mezt, mint mondjuk egy Dzekosat. Bár ez már tényleg legyen a kereskedelmi igazgató gondja.

        Viszont kivel fogjuk pótolni? Ezek után nekem ide ne hozzák Berardit 30-ért, mert sírva fakadok!

  • Nem tudom milyen fizu igénye van Clichy-nek, de mint szabadon igazolható játékos nem lenne rossz alternatíva Emerson mellé. Rui-tól nem várok sokat, nem lennék nyugodt, ha vele kezdenénk még a szezont amíg EP lábadozik.

    • Meh szerintem ez esélytelen. Úgy néz ki folytatjuk Rui-val, akkor meg is kapja a bizalmat. Szerintem sem volt jó idén, de adjunk meg neki egy teljes felkészülést, és az esélyt az új edzővel, remélhetőleg már sérülésmentesen. Amúgy egész korrekt igazolásnak tűnt anno, a statisztikái nagyjából Digne-ével voltak egy szinten ráadásul egy Empoli-ban, ami azért nem hangzik rosszul, hátha jövőre tud bizonyítani (amúgy meg ott van Jesus aki tud még ott játszani, bár nyilván ez nem nyugtat meg senkit)

    • Én is gondoltam Clichyre. Igaz öreg, de robbanékony és technikailag is jó, habár nem olyan gyors, de az ő stílusa feküdhet még a legjobban a City ingyen távozói közül. A gond a fizuja csak. Amikor az Arsenaltól elkerült 110 ezer fontos fizetést írtak neki hetente (az mondjuk 5,72 misi évente, ami 6,5 euró körül mozog). Ha ennek több, mint a feléről hajlandó lemondani, jó vétel lenne.

  • Úgy néz ki most már ma tényleg meg fog érdezni Di Francesco Rómába. Nagyon örülök, hogy ő lesz az edzőnk, és örülök, hogy időben szereztünk valakit, most már tényleg biztos, hogy Monchi a számára válogathatja a játékosokat, egyelőre csak annyi kérdés marad, hogy mi lesz június 30-ig. Mert pl Pellegrinire is addig él az opció, így ki kell könyörögnünk a Sassuolotól, hogy késleltetett fizetés legyen. Nem igazán érzem azt, hogy túlságosan erős alkupozícióban lennénk, szörnyű ez a csóróság, mi lett volna ha nem jutunk be a BL-be?!

    • Még mindig a korábbi rossz döntésekért bűnhődünk, a bevétel kiesés, amit Garcia összeomlása okozott tavalyelőtt, keményen betett nekünk. De talán a következő pénzügyi év már jobb lesz.

      Azt írják, hogy EDF 3 milliós záradéka végül Ricci árából lesz jóváírva (csak 1,5 millióba fog kerülni 4,5 helyett). Ami Pelligrinit illeti, állítólag a Sassuoloval már minden le van vajazva, már egy ideje a játékos ügynökével egyezkednek. De állítólag ott sem lesz gond, Pellegrini egy ideje küldözgeti a "szerelmes üzeneteket" a médiában, szóval minden bizonnyal jönni fog.

    • ez ettől független. jún 30-ig az idei évet kell rendezni, ha kell. Ha meg akarjuk venni Pellegrinit (mert meg akarjuk), akkor viszont ebben az éveben kell még kifizetni 10 milliót (plusz JJ, Fazio ára), ez 21 körül van.

    • Sikerült leigazolni valakit úgy, hogy egy szót sem hallottunk ilyen pletykáról korábban.

      • Én is ezen röhögök, elég random dolog, de 5 millióért nagyon korrekt igazolásnak tűnik. Kérdés persze, hogy ez mit jelent a jövőre nézve, Rüdiger, Manolas, Fazio, Juan Jesus adott ezen a poszton. Leginkább a ballábasságával és balszél kompatibilitásával nekem Juan helyettesítő, ami nagyon jó lenne akkor, ha veszteség nélkül el tudnánk passzolni a brazilt. Amúgy Fazio iránt érdeklődött még a Zenit, felőlem ő is mehet, pont az alatt a poszt alatt "vagyunk" ahol ki is fejtettem, hogy miért. A másik kettőt kötelező megtartani!

      • Ugyanez! Csak ültem és néztem! Semmi pletyka, semmi készülődés hogy már múlt héten hétfőn meg kellett volna érkeznie, semmi szarkeverés. Ha Monchi ezentúl is így fog igazolni akkor nem lesz túl népszerű az olasz sajtóban! :D
        Amúgy meg ha így is lehet akkor miért nem csinálja mindenki így?

  • Amiket pár perc alatt összeszedtem erről a random figuráról aki mostantól a csapat része (benvenuto, a térdvédőket majd már tedd fel mielőtt a repülő leszáll!)
    Fizikálisan nem ér fel a mostani védőinkhez, de azért nem sprinter, inkább egy átlagos alkat. Leginkább kiemelendő, hogy a labdával kifejezetten ügyes, a standard skill-videója tele volt nagyszerű indításokkal, és beívelésekkel. Jobb lábbal is képesnek tűnik pontos passzra. Védőként idén 7 gólja és egy gólpassza volt, a kapu előtt elég veszélyes, fejjel is, de úgy látom inkább az a kategória aki hirtelen odakerül (mint Torosidis/Maicon anno, néha ott volt befejezőnek ami folyamatos robotolást jelez a baloldalon). Emerson hiányában tehát ott is kaphat lehetőséget, míg a védelembe hasznos lehet. Vagy 400 meccs tapasztalatot is nyerünk vele, mexikói, spanyol, hollan ligákban, Európában és nemzetközi szinten is rengeteget. Mindezt 5-6 millió körüli áron, úgy, hogy 29 évesen még a kora sem vészes, főleg védőnek. Abszolút tetszetős igazolás, az meg továbbra is rejtély, hogy a pénzügyeinkkel mi van, szerintem hagyjuk is, majd lesz valahogy.

    • valami hasonló jött le nekem is. Én tovább mentem, mert nem csak videókat néztem meg, hanem a statokat is. Nos ez alapján fizikailag jóval gyengébb, még a holland bajnokságban is 1-es átlaga van szerelésekben (mondjuk a szélre húzódó Rüdigerrel összehasonlítva 1,7, persze ő kifejezetten ütközni szeret). És a megelőző szerelése is átlagos (1,8), ami azt mutatja, inkább az utóbbit favorizálja. Emellett sajnos lassúnak is tűnik, mint Fazio. Ha Vermaelen helyett érkezik, akkor kitűnő vétel (képes balszélre húzódni, és helyettesíteni Emersont védekezésben, JJ-hez hasonlóan). Ha viszont valaki távozik innen, akkor pótlásnak gyatra.

    • Az megvan, hogy az a beceneve, hogy "El Tractor"? Ez spanyolul is ugyanazt jelenti, mint magyarul, referenciáért Luke Shawhoz lehet fordulni, vagy Tannanehoz. Szóval ezentúl lesz kit ekézni (okkal vagy ok nélkül) a sok "szimpatizánsunknak" a médiában.

  • Egyébként tud valaki valamit a stadion ügyről, mert tegnap már elkezdődtek a tárgyalások, és ha jól tudom holnap ér véget.

    • Ó minden csodás stadionügyben. Az elmúlt hónapokban végbement egy talán nem is olyan furcsa átalakulás. Azok a pártok, akik anno megszavazták az első tervet most a stadion ellen fordultak, az M5S, amelyik ugyebár minden rossznak és gonosznak elmondta a tervet, most lelkesen élteti. Lassan szavazgatják meg a különböző közgyűléseken, miközben az ellenzők a terv vesztét jósolják és mindennel fenyegetőznek, amit ki bírnak találni. Miután meglesznek a szavazások a közhaszonról (megint), újra ki kell majd írni a "Conferenza dei Servizi-t", ahol majd megint lehet izgulni, hogy ki fogja megfúrni. :(

      Közben hullanak a terv darabjai, az irodaházak, a hírhedt "felhőkarcolók"(???), már régen mentek a levesbe, az egyik híd is kipontozódott, most utoljára a vasúti vonal felújítása került le a napirendről, vagy legalábbis át lett méretezve...

      Ja és ott lebeg az egész felett a műemlékvédelem Damoklész kardja, mert ott figyelnek a lepukkant lóversenypálya, ocsmány és életveszélyes vasbeton romjai (többnyire már csak beton, a vas egy részét már "újrahasznosították"), amit egy pár velejéig gonosz, értelmi fogyatékos aktatologató, megpróbál eladni műemléknek. De sietniük kell ezzel a műemlék projekttel, mert az egész szemétkupac bármikor összedőlhet, csak reménykedni lehet, hogy senki sem lesz a környéken, amikor összedől, mert a végén még agyon fog ütni valakit. :(

      Összefoglalva, lassan haladgat a stadion, közben nem ment el észrevétlenül Pallotta beszólása Totti búcsúmeccsén, hogy ha záros határidőn belül nem hagyják felépíteni a stadiont, akkor majd új tulajt kell keresni a Rómának. Móka és kacagás!

      • Szóval megy tovább a szarakodás. Már négy éve ezen tanácskoznak, döntsék már el, hogy igen vagy nem csak legyen már valami (ha meg nem akkor meg kúrják meg magukat)

        • Tulajdonképpen nincs elakadva, elméletileg halad a dolog. Most éppen élvezi az M5S támogatását és jelenleg ők vannak hatalmon Rómában, szerintem most az a nagy kérdés, hogy meg lehet-e fúrni állami szinten, mert ott ugyebár ezek ellenzékben vannak. A lényeg, hogy távolról sem reménytelen, csak tényleg szörnyű ez az egész.

          Nekem már hányingerem van az egésztől, szabályosan rosszul esik ha meglátok erről valami hírt, egyrészt dühít a sok ostobaság, másrészt meg félek, hogy előbb-utóbb megjön a hír, hogy végleg megfúrták. De persze azért mindent elolvasok, mert a jelek szerint mazochista vagyok. :(

Related Post