X

Most nincs kifogás

A múlt héten egy, a korábbi meccsekre hajazó forgatókönyvvel sikerült újra három pontot szerezni amivel felzárkóztunk a Napoli mellé. Most ők már kikaptak a Juventustól úgyhogy ha vasárnap este megvernénk a Fiorentina-t akkor tényleg negyedikek lehetnénk és két pontra fel is zárkózhatnánk a Milan mögé. Nagy szükség lenne erre, mert az következő sorozat nagyon nehéz lesz, már most is komoly kihívásnak ígérkezik a Fiorentina.

Múlt hét vasárnap sikerült élni a lehetőséggel, bár megint rosszul indult a meccs amikor kicsit kaotikus jelenetek végén a Sassuolo megszerezte a vezetést. Bosszantó volt, mert egyébként elég jól irányította a meccset a Roma és az első félidőben is volt több jó lehetőség, de Consigli hatalmasakat védett végig. Aztán a második félidőben még inkább a Roma irányított, de ez is olyan meccsnek tűnt ahol valamiért véletlen sem bírunk gólt szerezni. Ehhez végül a Sassuolo játékosok hibái kellettek: először egy teljesen felesleges, durva becsúszással hoztak össze egy pirosat, utána pedig Kristansen lábát húzták el a 16-oson belül amiért tizenegyes járt. Azt Dybala értékesítette (Consigli nagyon közel volt ahhoz, hogy azt is kivédje) úgyhogy már csökkent is a nyomás. Végül pedig abszolút a második félidőre beálló Kristensen lett a döntő ember, Dybala-val való szép összjáték után lőtt egyet a tizenhatos sarkáról ami megpattanva egy védőn végül a kapuba hullott. Így ha nem is egyszerűen, de a Servette meccs után sikerült a három pontot begyűjteni.

Most pedig egy olyan különleges helyzetben vagyunk, hogy az ellenfél játszott hétközi meccset, mi pedig nem! Mourinho számára mindig nagy probléma ez és igazából egyértelmű is a kihívás, látszik például az Atalanta teljeseítményén is, hogy mennyire legyengíti őket a heti két meccs. Most a jó oldalán vagyunk ennek: mi egy hetet tudtunk készülni a Fiorentina ellen, ők viszont szerdán a kupában játszottak a másodosztályt vezető Parma ellen. Ráadásul számunkra jól alakult a meccs: a Parma két gólt szerzett az első félidőben és csak a 80. perc után sikerült végül kiegyenlítenie a firenzeieknek, úgyhogy tizenegyesekkel dőlt el a párharc. Italiano csapata tehát most mindenképp fáradtabban érkezik majd, ráadásul szerdán még Nicolas Gonzalez is megsérült, valószínűleg ellenünk nem fog játszani. Egyébként is elég ingadozó a Fiorentina formája idén. Nagyon jól kezdték a szezont, de az elmúlt hat meccsen 2 győzelem mellett négy vereséget szedtek össze. Persze közben a Kupában és az EKL-ben sikerült továbbjutni úgyhogy a Firenzében tavalyhoz hasonlóan idén is a kupákban bízhatnak.

Nálunk nagyon jól jött most a teljes hét meccs nélkül végre, vasárnap már Sanches és Pellegrini is szerepet kaphatnak majd, valószínűleg inkább csereként. Emiatt Mourinho nagyon elégedett volt azzal, hogy 6 középpályásra is számíthat, reméljük így is marad a következő hetekre, mert nagy szükségünk lesz rájuk majd a közvetlen riválisok ellen. A bajnokságban az Inter és a Juventus egyre inkább távolodik mindenkitől, úgyhogy úgy néz ki nekünk elsősorban a Milan, Napoli, Fiorentina trió az akik ellen meg kell küzdeni a harmadik vagy negyedik helyért és ebben jelenleg elég jól állunk, de a következő bő hónapon belük szemtől szemben is meccselünk majd velük.

Aleram:
Related Post