X

Küzdelem az EL továbbjutásért

A Napoli meccsel kapcsolatban annyi poszt érkezett a blogra mint a Roma részéről kaput eltaláló lövés a derby del sole-n, úgyhogy egy pár mondatban arra is kitérek majd. Közben már Helsinkiben készül a csapat arra, hogy visszaküzdje magát a továbbjutó helyre az EL-ben egy egész rossz kezdés után.

Kezdve először a Napoli meccsel, egészen érdekes volt, hogy újra egy komoly, Mourinho-Spalletti összecsapás van az Olimpico-ban. Keserédes emlékeket idéz fel ez, de bíztunk benne, hogy most a portugállal mi jövünk ki jobban a párharcból. Meg is próbálta az edző az igazi Mourinho taktikát: teljesen megölni a jó formában lévő csapat játékát és elől pedig várni a csodát valami kontrából, pontrúgásból, egyéni megoldásból. Ez egyébként egész jól is működött, jól megfogta a Roma az európai és olasz szinten is kiemelkedően teljesítő Napoli-t, de nekik most annyira megy, hogy nem jött össze a taktika. A szerencse az ő oldalukon volt és Osimhen lőtt egy kifejezetten szép gólt, aminél Rui Patricio szerepe is megkérdőjelezhető . Gólszerzésnek közelében sem jártunk így ezzel meg is volt a végeredmény, a Napoli kipukkadása továbbra is várat magára és addig bizony növelik az előnyüket és egyre inkább biztosítják be a helyüket a TOP4-ben.

Egy kis intermezzo: a női BL-ben a Roma 3-4-re nyert szerdán a St Pölten csapata ellen, amivel a Wolfsburg-gal együtt két-két győzelemmel vezetik a csoportot.

Most azonban a bajnokságot kicsit félretéve, visszatérünk Európába. Ráadásul egy egészen kellemetlen út vár ránk: sok ezer kilométer, Helsinki, 10 fok, napközben jól elázott műfüves pálya és egy ellenfél amelyik történelmi sikert érhet el ellenünk. Nem jó kombináció ez, miközben nekünk is hatalmas szükségünk van a 3 pontra ha még versenyben szeretnénk maradni az EL-ben. Rómában a szezonban eddig kifejezetten ritka, 3 gólos győzelmet aratott a csapat a finnek ellen, remélhetőleg ezek az erőviszonyok a mostani találkozón is kijönnek majd (bár azért kellett ott is az emberelőny) és sikerül életben tartani a részvételt az EL-ben. Tudom, hogy megosztó, hogy mennyire kell ez nekünk, de szerintem nem kéne, hogy opció legyen az, hogy ne jussunk tovább az adott sorozatban a csoportból.

A nevezetes Bolt Arena

Mourinho természetesen (amikor direkt erről kérdezték) szokásosan kikelt a műfüves pálya ellen, mondván, hogy azon játszani egy másik sport és nagy előny a hazai csapatnak, így nem meglepő, hogy nem a szomszéd „normális” stadionban lesz a meccs. Tényleg nem meglepő, hogy nem kedveskedik az ellenfél azzal, hogy egy másoknak megfelelőbb stadionban játszik mint a sajátja, ebben egyetértünk. Mindenképpen nehezítő körülmény a műfű úgyhogy nem számíthatunk könnyű meccsre. Remélhetőleg a tét és a nehézségek kellően ébernek tartják majd a csapatot és felkészültebben érkezünk mint tavaly először Norvégiába. Zaniolo eltiltott, Dybala és Matic sérültek így lesznek hiányzóink, de egy ilyen meccsen egyébként is képesnek kéne lennie a kiegészítő embereknek arra, hogy hozzák a három pontot. Remélhetőleg ez sikerülni fog és otthon a Ludogorets ellen a kezünkben lesz a továbbjutásunk sorsa majd.

Aleram:
Related Post