X

A szezon első rangadója: a Juventus vendégei leszünk

Az első két forduló közötti 8 napos szünet után mostantól sűrűsödik a versenynaptár. A hétői Cremonese elleni győzelem után szombaton már Torinóban lép pályára a csapat és szokhat is hozzá a heti két meccshez, mert a szeptember végi válogatott szünetig ennél csak sűrűbb lesz a menetrend. A nyitány egyelőre sikeres volt, két meccs után még 100%-os a csapat amit csak a Napoli és az Inter mondhat még el magáról. Most azonban egy komoly kihívás következik: Torinóba utazunk a Juventus vendégeként, megmérettetni, hogy rangadón mire képes a nyáron megerősített csapat.

A győztes gól hétfőn

Hétfő kora este (egyébként szombaton is ugyanúgy 18:30-kor lépünk majd pályára) egy érdekes feljutót fogadott a Roma csapata, akik viszonylag kellemes meglepetést okoztak, hiszen ha az eredménybe nem is szóltak bele lényegi szempontból, de több ponton és helyzetben zavarba hozták a hazai csapatot. Szerencsére Smalling fejesével sikerült megszerezni a győzelmet, mert egyelőre úgy néz ki pont a csatáraink nem mérték még be a kaput rendesen. Nagy fegyvertény azért az is, hogy rögzített labdás helyzetekből kifejezetten veszélyes tud lenni a csapat, ezek segítenek akkor amikor a befejezés amúgy döcögve megy. Ennek azonban olyan rangadókra mint ami most következik, meg kell változni, hiszen ha az első négybe szeretne jutni a csapat akkor ilyen meccseken is pontokat kell tudni szerezni.

A Roma, mióta a Juventus az új arénájában játszik, rendre borzasztóan teljesít ezeken a meccseken, így sosincsenek óriási reményeim. Mostanában a Juventus viszont nincsen olyan állapotban mint a 2010-es években, ráadásul még ezen felül is sérülések sújtják a csapatot. Emiatt most ha nem is magabiztos, inkább nagyon kíváncsi vagyok, hogy a két csapat a nyári erősítések után hogy viszonyul egymáshoz, milyenek lettek az erőviszonyok. A Juventus oldalán a meccs előtt (sajnos egy kicsit hozzánk hasonlóan) leginkább a sérülések voltak a fő téma. Hiányzik náluk Bonucci, Pogba, Chiesa, Di Maria és Kaio Jorge. Komoly névsor, és ha hozzávesszük, hogy nálunk Zaniolo és Wijnaldum sincs, akkor egyértelmű, hogy ez az összecsapás valószínűleg lehetne ennél jobb is. Az előző fordulóban nem is tudott nyerni a Juventus. A nyitómeccsen még sikerült egy meggyőző 3-0-ás győzelmet elérni, hétfőn viszont ők nem tudták legyőzni a Sampdoria-t, gól nélküli döntetlen lett annak a meccsnek a vége. Ezek alapján most a Juventus-tól nem kell összerezzenni, abszolút nyílt a párharc.

A csapatot és leginkább Dybala-t köszönti a helyi közönség

Nálunk szintén a hiányzók és az ő pótlásuk volt a fő téma. Mourinho kijelentette, hogy Matic lesz Zaniolo helyettese amit én nem bánok. Pellegrini mehet előrébb, a középpálya pedig vélhetően jóval masszívabb lesz. Ezen kívül azt is megtudhattuk (ha bármi kétségünk lett volna efelől) hogy ezen a változtatáson kívül pontosan ugyanaz a csapat fog kiállni mint az első két fordulóban. Egy fokkal defenzívebbek leszünk tehát, de nem gondolom, hogy egy ilyen meccsen rosszul jönne a stabilitás. Mourinho egyébként azt mondta, hogy ha felajánlanák, hogy utazás nélkül kapjunk egy pontot ezért a meccsért akkor biztos nem fogadná el, mert nyerni szeretne. Biztos vagyok benne, hogy a portugálnak vannak ötletei a győzelemre, de valójában akkor lepődnék meg a legkevésbé ha ez a mérkőzés egy igencsak unalmas és biztonsági játékot hozó döntetlennel zárulna. Aztán majd természetesen meglátjuk, hogy valójában mit hoz a két csapat összecsapása és remélhetőleg most már eredményekben is ki fog jönni az a pozitív változás a rangadókon amit Mourinho edzősége jelent.

A női csapat túljutott a BL selejtező első körén!

A mérkőzésen kívül még nyár végén úgy néz ki, hogy Belotti-t vasárnap talán végre sikerül megszerezni. Elvileg Afena-Gyan eladása megnyitja az utat előtte, ami egy számomra mostanáig nagyon meglepő és komoly erősítés még az idén. A másik lényegesebb hír, hogy kisorsolták az EL csoportunkat, szeptember és november eleje között majd a Ludogorets, Betis és HJK csoportban fogunk megküzdeni a csoportelsőségért. Ezen felül még egy viszonylag friss hír, hogy a női csapat nagy bravúrral túljutott a BL selejtező első körén ahol a Rangers és a Paris csapatait előzték meg a csoportban. A következő kör sorsolása elsején lesz, és mivel a Roma női csapata először jutott erre a szintre, így mindenképpen nehéz ellenfel vár a csapatra, úgyhogy újabb bravúrra lesz szükség.

Aleram:
Related Post