X

Előztünk a tabellán, folytatjuk az EL-ben

Vasárnap a déli vonat nem Frank Millert, hanem a Genoa csapatát tette le a Római vasútállomáson. A 26. fordulóban Ballardini csapatát fogadtuk az Olimpicóban, és ha az ex-romanista átkot kellően komolyan vesszük, még egy nagyobb zakótól is tarthattunk. Nem így alakult, rendkívül olaszosan, visszafogott igyekezettel 1-0-ra vertük Kolombuszékat, ma este pedig már a Shakhtar Donyeckkel vívunk az Európa Ligában.

Szemet gyönyörködtetőnek talán nem nevezhető, de igen fontos győzelmet aratott a Roma a Genoa ellen. Ibanez, Dzeko és Veretout hiányoztak a kezdőnkből, de szerencsére Zappacosta, Destro és Strootman kiválóan pótolták őket. Ahogy látszik, a neveket elnézve egyáltalán nem tűnik gyengének a Genoa, ráadásul amióta Ballardini átvette az irányításukat, a 8. legjobb mérleggel rendelkeznek a bajnokságban. Ha innen nézzük, nem lebecsülendő dolog, hogy ez a foghíjas Roma otthon tartotta a három pontot, méghogyha persze nem is kell, hogy emiatt szóljanak a fanfárok.

Ha az emlékeimben kutakodom, leginkább olyan Genoák jönnek velem szembe, amiknek a keretét egykor topcsapatokat megjárt játékosok alkotják, mégis kapuralövés nélkül tudják le a 90 percet. Most ehhez képest meglehetősen kulturáltan futballoztak, a fiatalabbak, Cassata és Scamacca játékát pedig kifejezetten élvezettel néztem időnként. Scamacca egyébként Roma nevelés, tehát nem lett volna meglepő, ha betalál.

Szerencsére nem így történt, az egyetlen gólt Mancini szerezte Pellegrini szögletéből, ellentmondást nem tűrően emelkedett és borította Masiellót. És mivel az Inter egyetlen kapuralövésével verte az Atalantát, ez most a negyedik helyet éri nekünk! Mancininek ez volt a negyedik gólja idén, míg Pellegrini már 10 gólban vállalt direkt szerepet. Pellegrininek egyébként kiemelkedően jó meccse volt, 7 szerzett labda, 5 kulcspassz, 2 szerelés, 2 megelőző szerelés szerepel a neve mellett. A másik legjobbunk talán Smalling volt. Neki jutott Destro őrzése, és habár Destrót sokszor keresték a társak, Smalling valósággal levette őt a pályáról. Öröm volt nézni a játékát, nagy szükség van rá, főleg Ibanez és Kumbulla távollétében. Akire még nagy szükség lenne egy ilyen mérkőzésen, az Dzeko, merthogy Mayoral az ilyen mélyebben védekező, kevésbé aktív csapatok ellen szemmel láthatóan szenved. Az EL-ben jobban megy neki, de a Serie A mintha nem feltétlenül az ő terepe lenne mindig.

Ma este cáfolhatja vagy bizonyíthatja ezt a Shakhtar ellen. A Braga után újra Fonseca egyik volt csapatát kaptuk ellenfélnek, a régi jó ismerős donyeckiek személyében. A mai lesz a hetedik összecsapás a két klub között, és jelenleg az ukránok 4-2-re vezetnek. Eddig még csak a Bajnokok Ligájában találkoztunk, legutóbb 2018-ban, amikor elődöntőig mentünk. Akárcsak akkor a csoportkörben a Napolit, idén az Intert előzték meg. A B csoportban a Real Madrid mögött 8-8 pontja volt a Mönchengladbachnak és a Shakhtarnak, viszont nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül mentek tovább a németek, mert összesítésben 10-0 a gólarányuk a Donyeckkel szemben. A Real Madridot viszont oda-vissza megverték! Jelenleg hazájuk bajnokságában másodikak, négy ponttal lemaradva a Dinamo Kiev mögött. Nem meglepő módon tömve vannak brazilokkal, jó néhányra még emlékezhetünk is három évvel ezelőttről. Leginkább Marlos-ra, Taisonra és Junior Moraes-re lesz érdemes odafigyelni.

Jó hír viszont, hogy akár három egészséges középhátvéd is farkasszemet nézhet velük. Nem elképzelhetetlen, hogy Kumbulla kezdeni fog, de legalább Smalling és Mancini ott lesznek a pályán az első perctől. Dzeko és Ibanez is visszatért a keretbe, illetve Reynolds bemutatkozására is sor kerülhet. Mayoral kezdése nem kérdéses, mögötte viszont már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Mkhitaryan valószínűleg kezdeni fog, mellette viszont kezdhet Pellegrini, Pedro vagy El Shaarawy is. A legvalószínűbb, hogy Pellegrini fentebb játszik, mögötte pedig Villar és Diawara lesz a két középpályás.

Már csak a Milan és a Roma van talpon az olasz csapatok közül Európában, a Milan a Manchester Unitedet kapta ellenfeléül, míg mi a rendszeres BL résztvevő Shakhtart. Nem elképzelhetetlen, hogy nem lesz olasz csapat a legjobb nyolc között európai porondon, de jó lenne, ha rajtunk nem múlna ennek az ellenkezője. Nehéz feladat előtt áll a Roma, de itt az ideje, hogy komolyabb mérkőzésen is megállja a helyét a csapat.

Curvasud93:
Related Post