X

Továbbra sem megy a riválisok ellen

Pénteken a csapatunk játszott egy újabb rangadót és újra nem sikerült kilépnie a saját árnyékából. Sőt, ha lehet az eddigieknél is rosszabb élmény volt ez a meccs, már csak azért is, mert a Lazio játékosok úgy ünnepeltek mintha legalábbis fix BL indulást szereztek volna. Ma este viszont már robog tovább a szezon, pontosabban épphogy kezdődik az Olasz Kupa a Roma számára. Első ellenfelünk a Spezia lesz.

Ilyen is van idén.

Először nézzük mi is történt a pénteki meccsen. A Roma eleinte inkább birtokolta a labdát és konkrétabb veszélyeket mellőzve tevékenykedett az ellenfél térfelén. A Lazio játékosok közben úgy szedték a sárga lapokat mintha muszáj lenne. Szerencsére a játékvezető korrekt módon kezdte már az elején osztani a lapokat a középpályán elkövetett, „tekintélyszerző” durvaságokra, amit pont elegendő mértékben űztek a hazaiak így elmaradt a piros. Az egész meccset egyébként sok labdavesztés és hiba jellemezte, mind a két oldalon, de a mieink döntötték el ezzel a meccset. Először Ibanez kocogott kicsit túl sokáig a labda mellett a kapu felé amit Lazzari használt ki, úgy elcsenve a labdát, hogy az pont az érkező Immobile elé került aki nyilván védhetetlenül vágta a hálóba. Aztán megint Lazzari futotta le Ibanezt, (aki szerintem éppen Spinazzola eltűnését akarta bejelenteni a hatóságoknál, mert nem nagyon lehetett találkozni az olasszal a bal oldalon) majd miután mind a ketten elestek a tizenhatoson belül, az ellenfél kelt fel előbb így könnyedén gurította le a teljesen üresen érkező Luis Albertonak. Ő pedig ebből a helyzetből már könnyedén szerzett gólt.

Valahogy mentálisan hatalmas gond van a jelentősebbnek érzett meccsek előtt

A második félidőben természetesen a Roma próbálkozott, de igazából az egész meccsen két értelmezhető helyzete volt a csapatnak, mind a kétszer Dzekot találta meg a labda a tizenhatoson belül. Egyszer lefejelte Mkhitaryan-nak, aki mellé lőtte utána pedig már a bosnyák maga bombázta a sarokhoz leérő Reina-ba. Közben azonban a Lazio nem állt meg és a kitámadó, de egyébként is teljesen szétzilált Roma védelmen folyton életveszélyesen rohantak át. Végül ebből lett még egy Luis Alberto gól, hogy még nagyobb öröme legyen az unokatesóknak. Ezzel a Roma a bajnokságban továbbra is a negyedik, de mind az Atalanta a Napoli és a Juventus is eggyel kevesebb meccset játszottak (utóbbi kettő egymás ellen meccsel még) így lehet ez igazából hatodik hely is.

Kedd este 21:15-kor pedig meglátjuk, hogy a kis csapatok ellen legalább működik-e még a csapat, megkerül-e Spinazzola, megtalálja-e a helyét a pályán Smalling, elkezd-e funkcionálni a kozéppálya. Eddig így volt rangadók után és hiába csak egy kupa meccs ez, hétvégén ugyanúgy a Spezia lesz az ellenfél mint most, így érdemes felpörögni, hogy legalább az eddigi mintát követve a „kötelező” meccseken jöjjön a három pont. Más lesz egyébként a két meccs, mert a hagyományokhoz híven a kupában majd a cserék kapnak nagyobb szerepet: Italiano, a Spezia edzője ezt biztosra mondta, de úgy sejtem nálunk is ez lesz a helyzet. Szóval a heti program: Roma B vs. Spezia B és Roma A vs. Spezia A. A bajnokságban 80 percnyi emberhátrány mellett is döntetlent játszottak soron következő ellenfeleink a Torino ellen így érdemes vigyázni velük, meg a cseréikkel is.

A hét slágerellenfele

A Spezia egyébként először a Cittadella-t verte ki a kupában még október végén, aztán egy hónapra rá a Bologna ellen játszottak egy fordulatos mérkőzést ahol 2-2 után hosszabbításban végül 4-2-re nyerni tudtak. Természetesen fontos lenne mind a két csapatnak a hosszabbítás elkerülése, bár utána is egymás ellen meccselnek majd így nem okozna nagy hátrányt a hétvégére nézve, de hosszú távon sehogy sem lenne hasznos az a plusz 30 perc. Így járt a mostani körben már a Milan az Inter és a Juventus is, tehát nem elképzelhetetlen ez a kimenetel sem. Egyébként a kupa kapcsán el szokás mondani, hogy itt lehet relatíve legkevesebb erőfeszítéssel nyerni valami kézzelfoghatót, de elnézve a jelenlegi formánkat a közvetlen téttel bíró meccseken, most a szokásosnál is jobban hidegen hagynak ennek a sorozatnak az izgalmai. Ennek ellenére kifejezetten rosszat tenne a csapatnak ha itt nem sikerülne továbbjutni és az a Spezia készülődhetne a Napoli ellen amelyik pár éve már Rudi Garcia római pályafutásának talán legmélyebb pontját jelentette, amikor ugyanebben a körben másodosztályú csapatként kiverte a Roma-t. Reméljük most nem így lesz és megint értelmezhető játékot látunk majd a csapatunktól egy győzelem kíséretében.

Aleram:
Related Post