X

Újabb esély – most a Cagliari az ellenfél

Már csak 5 forduló maradt a Serie A idei kiírásából és a Roma-nak arra, hogy megcsípje a negyedik helyet. Sajnos az eddigi lehetőségeket nem sikerült kihasználni, és már az Atalanta is elénk csusszant, de egyáltalán nem tűnik reménytelennek a helyzet, főleg mert Ranieri munkája az utóbbi három meccsen egyértelműen látszott. Valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy normalizálta a csapatot.

Nem történt megváltás, látszik, hogy a kerettel is vannak problémák, de csökkent a káosz szintje.

Na persze a Roma esetében a káosz szint sose lesz nulla. Most is megvannak a kihívások, a Cagliari elleni meccsre most eltiltott Zaniolo és Cristante, hiányzik De Rossi, Santon, Karsdorp és nem teljesen egészséges Perotti, Pastore és még ki tudja kicsoda. Így Ranieri megint kényszerpályán van a kezdőt illetően, Mirante – Florenzi – Manolas – Fazio – Kolarov hátul, a középpályán Ünder – Pellegrini – Nzonzi – El Shaarawy valamint két csatár várható, természetesen Dzeko és Schick. Ennek a csapatnak mindenképpen elégnek kell lenni a Cagliari ellen, de a szardíniai csapat gyakran okoz kellemetlenséget a fővárosiaknak így nem lehetünk nyugodtak.

Eddig az edzőváltás legnagyobb vesztese talán – Ündernek nem igazán jött össze eddig az alkalmazkodás az új taktikához, nem sok jó megoldást láthattunk tőle.

Az Inter ellen a jobb oldalunk volt megint a problémás, szerencsétlen Florenzi nagyon beragadt ebbe a pozícióba, pedig nem hinném, hogy jó ez bárkinek is, eggyel előrébb nagyon hasznos lenne, sokkal inkább mint Ünder csak ugye most sincs helyettese, kaptunk is róla egy gólt megint. Nzonzin látszik, hogy ha nem embertelen mennyiséget kell futnia hanem egy precízebb taktikai rendszerben van akkor nem is olyan rossz játékos, valamint támadásban is több elképzelést láthattunk az előző meccsen mint előtte a szezonban.

El Shaarawy nagyon fontos szereplő idén, Ranieri végre ad is neki elég időt.

Az ellenfelünk most egy kellemes tétlenségben leledző mérnöki pontossággal középcsapat (10. helyezett) akik remélhetőleg mostanra már inkább hátradőltek és a nyaralásokat meg az ibizai bulikat szemezgetik ahelyett, hogy nekünk okoznának kellemetlen szombat estét. Sajnos nem így van valószínűleg, egyáltalán nem tűnik veszélytelennek Rolando Maran együttese. Ahogy az edző is, a csapat nagy része is Serie A-s veterán, a legveszélyesebb egyértelműen Pavoletti a maga 12 góljával, de olyan tehetségek is jutottak a csapatba, mint a kapus, Cragno, az ismerős Luca Pellegrini, vagy talán a legismertebb, Barella. Így nem véletlen, hogy biztos helyen állnak a bajnokságban és mostanában is egész eredményesek, nagyjából egy hónapja még a Fiorentina-t is verték, azóta inkább papírforma eredményeket hoztak, reméljük most is ez lesz a helyzet.

Intert is vertek már.

Közben a média nem is a meccsel hanem sokkal inkább az edzőkérdéssel van elfoglalva, Conte neve egyre többet szerepel, számomra ez a klub elmúlt évtizedét ismerve igen nagy meglepetés, úgyhogy kíváncsian várom mi lesz. Conte-nak felhőtlenül nem tudok örülni, nagyjából ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor Kolarov érkezett. Nincsenek ellenérzéseim és elismerem hogy jó, úgyhogy el is várom az eredményeket, reméljük ez most nem lesz mellényúlás és végre nyerünk majd valamit. 
Addig is pénzügyileg nagyon fontos hogy megcsípjük végre a BL helyet, erre a következő fordulókban biztosan lesz majd esély, de ehhez nekünk muszáj lesz nyerni most és a következő fordulókban is végre, mert hiába hibáznak sorra a riválisaink, ha aztán mi is. Erre egy gyakorlatilag tét nélkül játszó csapat elleni otthoni meccs tökéletes.

Aleram:
Related Post