X

Milánót üldözve

Szombat késő délután a SPAL ellen folytatja az AS Roma régi-új edzőjével, aki a második hetén a második meccsét játssza majd. Az elsőn a legfontosabbnak, az eredménynek lehetett örülni, ezzel most is kiegyeznénk szerintem. Közben vasárnap este pedig a két rivális, az Inter és a Milan csap majd össze.

Pénteken már megvolt a vonatozás.

A házigazda az a SPAL amelyik a kiesés ellen menekül, és bár 2 pontra van a kiesőzóna elejét jelenleg jelentő Bologna-tól, az utóbbi időben mindenki zárkózik fel rájuk (kivéve a Chievo, de az már külön kategória.) Az elmúlt hat meccsen mindössze két pontot szereztek, bár nagyon könnyű ellenfelekkel nem is találkoztak. Ranieri is megemlítette, az amúgy mesterien semmitmondó sajtótájékoztatójában, hogy figyelni kell majd a gyors támadásaikra, amiben különösen Kurtic és Petagna jelent veszélyt. Remélhetőleg Ranieri-nek sikerül valahogy összerázni a védelmünket és nem okoz majd ez gondot.

Már 10 gólnál jár a kölcsöncsatár.

Nálunk visszatértek az eltiltottak, de sokkal jobb nem lett a helyzet. Most Florenzi az aki a csodálatos bíráskodásnak köszönhetően nem játszhat, de Ünder, Manolas, Pellegrini, De Rossi és Kolarov is mind sérült és Zaniolo sincs tökéletesen. Ennek következtében nem nagy rejtély, hogy ki fog játszani, kizárásos alapon, aki ahol tud. Olsen – Karsdorp -Marcano – Fazio – Santon – Cristante – Nzonzi – El Shaarawy – Zaniolo – Perotti – Dzeko. Ezt mondja egy jóslat, bár én azért pár helyen én átgondolnám. Például Juan Jesusnak adnék helyet, ahogy Schick játéka sem esélytelen egyáltalán.

Dzeko újra a keretben, vajon Ranieri-nél mennyire marad meg a betonbiztos szerepe?

Kíváncsi vagyok a játék képére és hogy látunk-e változásokat az előző meccshez képest. Most már bő egy hete nincs a csapatnál Di Francesco és bár Claudio-nak nem lehetett sok ideje vagy lehetősége nagy dolgokat véghezvinni remélem láthatunk majd fejlődést a játék egy-egy fázisában, különösen  védekezésben mondjuk. Mindenképpen szükségünk lesz erre, mert ha be akarjuk fogni valamelyik milánói gárdát akkor fel kell készülni arra, hogy minden egyes kis csapat ellen meg kell küzdeni az ellenféllel és az olyan döntésekkel is, mint legutóbb El Shaarawy és Florenzi sárgái. 

Aleram:
Related Post