X

Hétfő esti agyzsibbasztó

A BL miatt munkanapon játszott a Roma a Bologna ellen, egy borzalmasan színvonaltalan, szenvedős meccset, amin az egyetlen pozitívum a 3 pont. Ez azonban nagyon kellett, mert most 1 egységgel a Milan mögött és 3-mal a végtelen szimpátiát gerjesztő Lazio-Atalanta duó előtt áll a Roma az ötödik helyen.

Nagyjából 10 percnyi pörgős, letámadós jó kezdés után nagyon komoly visszaesés jellemezte a Roma-t. Maga a meccs is dögunalom volt, eszméletlen mennyiségű pontatlanság a passzok (77-76%-os passzpontosság, összesen bő 170 rossz passz, ami 95 perces bruttó játékidőben percenként 1,8-at jelentett, nézhetetlen.) és a szerelések terén is, úgyhogy néha a csontzenét igen feszült hangulatú beszélgetések szakították meg. Cristante is például begyűjtötte az aktuális lapját, persze rögtön az első félidőben ahogy szokta, az elmúlt 6 meccsen a negyedik volt neki. Ilyen szintű figyelmetlenség mellett előre rettegtem, hogy nagyon csúnyán megjárjuk majd, de most Olsen és a szerencse mellettünk állt! Először Santander szerzett majdnem gólt a semmiből egy laza 2 perces „játékszünet” után, itt Olsen hárított. Maradt még a félidőre két hatalmas Bologna lehetőség, egy védelmi baki után mentett Olsen (majd még egy után) Soriano úgy gondolta, hogy nem elég gólt rúgni, felcsap minőségellenőrnek és a hálót le is lecsekkolná egyből, de ehelyett akkorát csattant a labda a felső lécen, hogy a digin bosszantóan hangos reklámok se ébresztettek volna fel senkit ilyen hatékonysággal. Mondjuk kellett is ilyen játék után.

Nálam a meccs embere Pellegrini volt, rengeteg labdát szerzett, mindenhol ott volt, rengeteget dolgozott.

Reménykedtünk tehát egy jobb második félidőben, be is állt El Shaarawy Cristante helyére, aki jó cserének bizonyult, Zaniolo került a támadók mögé, Kluivert pedig a jobb oldalra. Így egy fokkal jobb volt az előre játék, és mivel az ellenfél térfelén pattogott a labda így a védelem hibái sem jöttek ki annyira. Aztán végre egy szép összjáték után (El Shaarawy-Dzeko) 11-est kapott a Roma, El Shaarawy-t darálta a földre két vendég védő. Kolarov értékesítette a büntetőt, ami egy igen stílszerűen gagyi gól volt erre a meccsre. Az a fajta ami után elhiszi a csapat, hogy megtettek mindent, megérdemelten hátradőlhetnek. Talán ez meg is történt, de akkora nem volt a különbség jelen esetben. Például Kluivertnek kifejezetten rossz meccse volt, pedig próbálkozott és labdához is jutott, de például még a szabálytalankodás se megy neki, olyan gyenge, ebből két egészen szánalmas jelenet is volt, két eladott labdáját követően.

Azért úgy próbálkozott, de remélem legalább a mezei jól mennek az apja nevével, mert sajnos ez nagyon kevés volt.

A támadóbb felállás azonban nem tartott sokáig, jött De Rossi aki váltotta is a holland támadót. Ő hozott egy kis stabilitást, legalább a középpályára, ha a védelemben idén már ilyen nincsen (csak a káosz állandó). Florenzi és Kolarov borzasztóan teljesítettek, Fazio pedig gyakran fellép, de mivel két passzal később a csapattársak (vagy már egyből ő) eladták a labdát, így inkább úgy nézett ki, hogy Olsen előtt csak Manolas az, aki őrült sprintekkel próbálja megoldani a védekezést. Emiatt persze egy csomó Bologna lehetőség volt. Azonban nem sokkal később egy beérkező szögletet De Rossi megcsúsztatott és a teljesen üresen álló Fazio talált be. Ez legalább elég szép volt, de nagyon kellett is.

Ez után persze a Bologna még tovább próbálkozott, mert miért ne hinné el egy kiesőjelölt csapat, hogy 2-0-ás hátrányban van még keresnivalójuk a Roma otthonában. Mi nem tettünk ez ellen idén, úgyhogy a Florenzi helyére beállt Santon oldaláról tette nevetségessé még egyszer, szerencsére aznap utoljára, a teljes védelmünket és oldalról keresztbe futva a kapu előtt végül úgy lőtt 10 méterről, hogy bárki kilépett volna rá. Akadt még egy ocsmány szabálytalanság ami után Dijks megkapta vagy a harmadik (ja, hogy az volt az első?) sárgáját, valamint Manolas és Mbaye is egyet-egyet csak a móka kedvéért. Úgy gyűjtjük ezeket a lapokat mintha pont járna értük

Ma Zaniolo megmutatta, hogy egy 19 éves játékost miért nem kell Totti-hoz hasonlítgatni egy jó hónap után. Köszönjük a leckét Nicolo, most már vissza a múltheti formádhoz.

Összességében az egyetlen esélyünk a mai meccsen az volt, hogy ez a Bologna rosszabb volt nálunk is, kb erre játszott a csapat. Ennek és a szerencsének köszönhettük ezt a nagyon értékes 3 pontot, amit reméljük 3 másik követ majd a Frosinone ellen, készülve olyan döntő jelentőségű találkozókra mint a Derby vagy a BL visszavágónk.

Aleram:
Related Post