X

Most idegenben is

Eddig jól megy a „nagy újjáéledés” folyamata, most azonban 3 hazai találkozó után vendégként is bizonyítani kell majd. Ehhez egy elvileg a Plzennél nem sokkal erősebb ellenfelet kaptunk, az eddig 5 pontot szerző Empoli-hoz látogatunk Toscana-ba.

Ötvenezres kisváros, Rómától 300km-re

Az ellenfél, az eddig eléggé lemaradó Chievo és Frosinone előtt áll az utolsó kieső helyen, öt ponttal. A Cagliari-t még megverték a nyitómeccsen, aztán azóta mérséklődtek a sikerek: a Chievo és Milan elleni döntetlenek mellett kikaptak a Genoa-tól, Lazio-tól, Sassuolo-tól és legutóbb a Parma-tól is. Persze egy szinte biztosan a kiesés ellen menekülő csapatnál ez nagyjából a várt színvonal, de sokszor jártunk már pórul Empoli-ban. Most is meg van erre a lehetséges ok:

Aurelio Andreazzoli

Az edző, aki hosszú éveken keresztül dolgozott a Roma-nál és amikor Zeman után már nagyon mélyen volt a csapat, előrelépett és konszolidálta a helyzetet. Sőt, ő volt utoljára Roma edzőként a legközelebb ahhoz, hogy nyerjen valamit, 5,5 éve volt az a kupadöntő, amiről nem is szólnék többet… csak volt. Ismerve a szerencsénket volt játékosainkkal, Andreazzoli épp eleget töltött el Rómában, hogy ismerje a közeget, reméljük azért az Empoli-ja nem lesz sikeres ellenünk. Egyébként stabilan 4-3-1-2-ben játszik a csapata, ebben nincs változtatás a kezdetek óta, kemény védekezésre lehet tehát számítani majd, ahogy itt általában egy komoly falat kell áttörni.

Még öt évet vissza, Brighi is itt van még.

Van tehát még régi játékos, mondjuk Matteo Brighi nem valószínű, hogy pályára lép majd, ahogy egy másik ismerős sem: az előző nagy török ígéret, Salih Ucan is ott lesz majd a kispadon. Na de reméljük sokat nem foglalkozunk majd a meccsen az ellenféllel és inkább a sajátjaink játékát tudjuk élvezni. A legérdekesebb kérdés, hogy ki fog kezdeni, pár név aki biztos: Manolas, Nzonzi, Pellegrini, Dzeko, Pellegrini. Igen, mindkettő Pellegrini ott lesz a pályán, Luca kezdeni fog! De Rossi valószínűleg szintén kezd majd, de EDF belengette, hogy Coric is meg fogja ám valamikor kapni a lehetőséget, reméljük ha mást nem akkor a második félidőben könnyedén beszállhat majd. A szélek még bizonytalanok, Schick-nek szüksége van játékra, de nincsen jó formában és szélen ez nem is tűnik lehetségesnek számára. Karsdorp körül megy a ködösítés, hogy komoly sérülésből jött vissza, de mindenki megkapja az esélyt, azért Florenzi és Santon bőven jobb volt nála. Összességében még maga Di Francesco sem tudja ki fog játszani, de most talán ez kellemesebb  probléma, többen jó formában vannak, mások pedig lehetőséges szeretnének/érdemelnek

Reméljük töretlenül fejlődik, mert hatalmas potenciál az biztos.

Mindenképpen nyernünk kell megint, mert továbbra is csak a 10. helyen áll a csapat, ami azért bőven nem a jogos helye, úgyhogy muszáj előrenézni és gyűjteni a pontokat. Utána egy válogatott szünet következik ahol sokan fújhatnak egyet, például Kolarov aki már menni alig tud, hogy aztán 2 hét után egy újabb kemény sorozat jöjjön, további fontos meccsekkel. Azonban első lépésként Andreazzoli Empolijának várhatóan jól összerakott védelmét kell majd feltörni, úgy, hogy hátul tovább erősítjük a csapategység önbizalmát. Ma este 20:30(!)-tól, a DigiSport1-en.

Aleram:
Related Post