Letörni a bika szarvát

Vasárnap ebédidőben Torino-Roma meccs lesz a Serie A hatodik fordulójában. A Rómában jól ismert Mihajlovic csapata elég rossz formában fogadja a farkasokat, úgyogy a statisztikák, és a józan ész magabiztos Roma győzelemre engednek következtetni. Ugyebár ez mindig be is szokott jönni egy frászt.

Képtalálat a következőre: „torino- as roma”

„Letörni a bika szarvát” bővebben

A mercato mérlege

Megint véget ért egy átigazolási időszak (hál’isten) jöhet az érdemi rész: a meccsek. Erre nem egy szép kis válogatott szünettel kezdünk? Sebaj, még egyszer utoljára kibírjuk, és foglalkozunk azzal, hogy mi történt a piacon, hol, és hogyan sikerült változtatni a kereten.

45-01

Vajon erősebb a keret mint a tavalyi? Erre igazából még a szezon végén se fogunk tudni válaszolni, reméljük, hogy elég ahhoz, hogy végre arany is kerüljön a farkasok kezei közé. „A mercato mérlege” bővebben

Döntetlen Cagliariban

Tegnap este a szokásos forgatókönyv szerint látogatott Cagliariba a Roma. Erős kezdés, vezetés, majd komoly visszaesés. A második félidőben egészen jól játszott a csapat, sikerült kijavítani a hibákat, megduplázni az előnyt, aztán elveszteni azt.

„Döntetlen Cagliariban” bővebben

Sima nyitány

Elkezdődött a Serie A 2016-17-es szezonja, ráadásul pont kedvenc csapatunk játszotta a nyitómeccset, ami a kezdeti nehézségek után meglehetősen kellemesre sikeredett.

44-01

Már a kezdőcsapat nekem abszolút kellemes meglepetés volt. A hétközi meccs után 5 változtatás történt, úgy néz ki a korábbiakkal ellentétben idén talán érdembeli rotálásra is számíthatunk. Szczesny kezdett a kapuban, a két szélen a támadószellemű brazilok: Emerson, és a pár napja érkezett Peres. A középpályán De Rossi kapott pihenőt, Parades vette át a helyét, ezzel szintén az előre játékot is támogatva. Rajtuk kívül El Shaarawy került még be a kezdőbe, Perotti helyére. „Sima nyitány” bővebben