Genoa – Afena-Gyan 0-2

A világbajnoki selejtezők befejeztével újra felpörögtek az európai pontvadászatok. Sajnos az olaszok nagyon „olaszosra” vették az utolsó két mérkőzésüket, és nyert helyzetből sikerült pótselejtezőre kényszerülniük, amit most különösebben nem szeretnék véleményezni. Maradjunk annyiban, hogy már a csapatösszetartások első napján felhúzhattuk a szemöldökünket, mivel Pellegrinit és Zaniolot az orvosi vizsgálatok után hazaküldték, mivel sérültnek bizonyultak. Ebben a rövid, de igaz történetben nagyjából minden benne van, amit az AS Roma orvosi stábjáról, és a keretről elmondhatunk.

Felix dupla

De talán ugorjunk is az olasz bajnoki mérkőzésekhez, és próbáljunk pusztán a 13.forduló eseményeivel foglalkozni. Hiszen történt egy-s más. Példának okáért elfogytak a veretlen csapatok, hirtelen mindkettő (Milan, Napoli) elvérzett. Két nagyon szép, izgalmas találkozón maradtak alul, amit annyira nem bánok személy szerint. Sőt, az Inter pont a Napoli vérén tudott közelíteni a tabella tetejéhez. A Lazio pedig csak simán kikapott a Juventustól, szóval volt itt minden kérem szépen, mint a búcsúban.

„Genoa – Afena-Gyan 0-2” bővebben

Erőből és dühből!

Szerda este a Roma 2-1-re nyert a Cagliari otthonában. A Cagliari szerzett vezetést, Pavoletti góljával, de a Roma megfordította az eredményt, Ibanez és Pellegrini találataival.

„Erőből és dühből!” bővebben

Fölényes győzelem a CSKA Szófia ellen

A Roma csütörtök este, az Olimpicoban verte el 5-1-re a CSKA Szófiát, a Konferencia Liga csoportkörének az első mérkőzésén.

„Fölényes győzelem a CSKA Szófia ellen” bővebben

Háromból három

Csütörtök este a Roma legyőzte 3-0-ra a Trabzonsport az Olimpicóban, Cristante, Zaniolo és El Shaarawy góljaival. Ezzel a győzelemmel bejutottunk a Konferencia Liga csoportkörébe.

„Háromból három” bővebben

A Sassuolo ellen folytatjuk

Szombat délután háromkor játszunk a Sassuolo ellen idegenben, a Mapei Stadiumban (élő közvetítés 14:55-től a Digisport1-en).

„A Sassuolo ellen folytatjuk” bővebben

Magabiztos siker a Shakhtar ellen és készülődés a Parmára

A Roma csütörtökön legyőzte 3-0-ra az Olimpicóban a Shakhtart, Pellegrini, El Shaarawy és Mancini góljaival.

„Magabiztos siker a Shakhtar ellen és készülődés a Parmára” bővebben

Hanyag eleganciával a legjobb 16 között, a Milan elé

Csütörtök este az Olimpicóban, a Roma 3-1-re elverte a Bragát és bejutott az Európa-liga legjobb 16 csapata közé. A gólokat Dzeko, Carles Pérez és Borja Mayoral szerezték, Cristante öngólja nem segített a portugálokon.

„Hanyag eleganciával a legjobb 16 között, a Milan elé” bővebben

Bragan innen, Beneventon túl

A meccsdömping nem áll le, sőt a nemzetközi mérkőzésekkel újra heti két találkozót kell játszania az érdekelt feleknek. Többek között az AS Romanak is, aki vasárnap este  – a csütörtöki portugáliai kaland után – a Benevento vendége volt. Inzaghi csapata igazi színfoltja idén a Serie A mezőnyének. Bátor csapata, kellemes támadófocival örvendezteti meg a nagyérdeműt. Lapadula és Caprari kiváló emberek erre a feladatra, nem egy skalpot begyűjtöttek már a „boszorkányok”.

Glik kisárgul.

Fővárosi oldalon gyakorlatilag teljesen elfogytak azok a belső védők, akiket számításba vesz Fonseca. Cristante sérülését Ibanez kiesése követte, így nagyon kíváncsian várta minden romanista, hogy néz majd ki a védelem. A válasz egyszerű(bb) volt, mint képzeltük, Faziot reaktiválta a portugál tréner, és azt kell ide írjam, az argentin védő nem szerepelt rosszul, később a meccs folyamán a másik fagyasztott védő is szóhoz juthatott, történetesen Juan Jesus, aki bár kevesebb percet játszott, szégyent ő sem vallott.

„Bragan innen, Beneventon túl” bővebben