Federico vs. Eusebio

Bologna városa látja vendégül szombaton „ebédre” kedvenceinket. Donadoni legényei utolsó ilyen randevújukra kaptak egy hármast. Most válogatott szünet után jön a csörte, valamivel nehezebben megjósolható kimenetellel, plusz jövő szerdán már Barcelonában kell Bajnokok Ligája meccset játszani. Durva.

Ígéretünkhöz híven átnézzük, ki milyen mértékben vett részt hazája válogatott meccsein, szóba hozzuk három meccs óta nyeretlen Donadoni idény végi távozását, ráadásképp megdicsérjük csapatunk, mivel négy győzelemmel a hátunk mögött érkeznek nagy múltú vendéglátóikhoz.   „Federico vs. Eusebio” bővebben

Roma – Bologna, a két Di Francesco csatája

Lassan az első harmadának végéhez közelít a Serie A idei kiírása. Amit eddig a sportbarát láthat az olasz fociligában az tetszetős, kiváló csapatok feszülnek egymásnak, jelen állásnál még nincsen Juventus dominancia, sőt… Van egy Inter-Napoli páros aki megpróbál némi előnyt kovácsolni a későbbiekre. Aztán jön a többi csapat, akik pedig szorosan a nyomukban lihegnek. Mindenesetre ez egy jó izgalmas bajnokságnak tűnik.

Ebben a bajnokságban következik a 11. kör, az AS Roma hazai környezetben fogadja Donadoni „bolognaiját”. Ez a mérkőzés, akár izgalmasnak is tűnhetne, hiszen kiváló kerettel dolgozik az ex-szövetségi kapitány a nagy múltú északiaknál, akik ráadásul felszálló ágban vannak; mégis azt gondolom, hogy a fővárosban nem tekintenek máshogy erre a találkozóra, mint egy kötelező győzelem. „Roma – Bologna, a két Di Francesco csatája” bővebben

Vasárnap esti bolognai

A csütörtöki kupamérkőzés helyszíni megtekintése miatt kialakult eufória hatása alatt készül most ez a Bologna beharangozó. Ezért előre kérnék elnézést. Abban viszont bízom, hogy a csapat lendülete nem törik meg Donadoni gárdája ellen. Bizony jó kis csapattá formálódott az egykori szövetségi kapitány és Nagy Ádám klubja, ettől még a fővárosi, esetünkben pályaválasztó AS Roma a favorit. (a szombat esti oddsok: 1: 1.25 / X: 6.00 / 2: 12.00)

Manolas orra
Manolas orra

Ahogy a bécsi mérkőzésen jól megmutatta támadó arcát a Roma, úgy képzelem a vasárnap esti találkozót szintén! Bár ez csak az optimista fantáziám szüleménye. Ilyen helyzetben a kisebb olasz klub kizárólag a biztonságra törekszik majd, zártan védekezik, többek között Nagy zseniális labdaszerzéseivel spékelve.

„Vasárnap esti bolognai” bővebben

Jöhet a Bologna

Egy nagyszerű Derby győzelem után pályaválasztóként folytathatjuk a felzárkózást, újra került egy kis izgalom az élmezőnybe, a Napoli kikapott, ráadásul 4 meccsre elvesztette Higuaint, így van esély megszerezni a második helyet, ezzel a biztos BL indulás presztízsét, és az ezzel járó anyagi előnyt. Ehhez azonban hozni kell a kötelező meccseket, márpedig a Bologna ellen, hazai pályán a Roma az abszolút esélyes.

39-04

Mert nekünk minden évben kijár egy „vízilabda meccs”.

A forduló zárásaként hétfő este (erre van bármilyen magyarázat? Egyik csapat sem érdekelt kupákban, hétközi forduló sem zavar be, de a Bologna már múltkor is hétfőn játszott)  érkezik hozzánk Donadoni együttese akikkel a legutóbb borzalmas pályán játszottunk egy nagyon bosszantó döntetlent. Azóta viszont nálunk rengeteg változás történt, egy teljesen más meccset láthatunk majd. Vannak azonban olyan dolgok amik még mindig nem javultak eleget, érdekesség, hogy Spalletti érkezése óta kettő kivételével minden meccsen kaptunk gólt, mondjuk mindig csak egyet. Nem szokták ezt nagyon problémaként felhozni, mivel a támadójáték kompenzál, de a védelem annak ellenére, hogy sokkal biztosabb, még mindig nem a legmegbízhatóbb része a csapatnak. „Jöhet a Bologna” bővebben