Döntetlen Portóban

Egy ígéretes kezdés után a Rómának sikerült megszereznie a vezetést, az első félidő közepén egy portugál öngóllal. De amikor Vermaelen kiállítása után emberhátrányba került a Roma, a mérkőzés a Porto monológja lett. A második félidőben tizenegyesből jött a portugálok egyenlítő gólja, végül sikerült kihúzni egy 1-1-es döntetlennel.

Porto-Roma „Döntetlen Portóban” bővebben

Kezdődik a szezon!

Szerda este a Roma története során először játszik Bajnokok Ligája selejtező mérkőzést. Európa Liga selejtezőt már kétszer is játszottunk, egyszer sikerült tovább jutni – még Spallettivel – másodjára viszont elvéreztünk a Slovan Bratislavával szemben, ki ne emlékezne. Most viszont Európa legnívósabb kupasorozatába vágyik a Roma, ahová a Portón keresztül vezet az út.

„Kezdődik a szezon!” bővebben

Lassan vége a nyárnak

Lassan véget ér a nyár, de most nem szomorkodni, hanem örülni kell, hiszen nemsokára kezdődik az új labdarúgó szezon! Hamarosan újra láthatjuk kedvenc csapatunk mérkőzéseit. Megint lehet majd együtt sírni a vereségek után és főleg együtt ünnepelni a győzelmeket! Daje Roma!!!

216ffe7dc4_72_med

„Lassan vége a nyárnak” bővebben

Kölcsönjátékosok: A második vonal

Most, hogy vége a magyarok körüli EB láznak, és a meccsek száma is csökken, újra több időnk van foglalkozni kedvenc csapatunkkal, az AS Roma-val. Természetesen nyáron (jobb híján) a legnagyobb érdekesség az átigazolási piac, ami hamarosan hivatalosan is elkezdődik, de a következő két poszt nem teljesen erről fog szólni, annak ellenére, hogy erősen kötődik hozzá, hanem inkább még a tavalyi év értékelése folytatódik. Most azokkal a játékosokkal foglalkozunk, akik idén nem nálunk szerepeltek, de a mai napon, lejárnak a kölcsönszerződések, azaz visszatérnek a klubhoz. Először azok kerülnek terítékre akik a másodosztályban játszottak, és viszonylag biztatóan szerepeltek.

Ezeknek a játékosoknak a sorsa is nagyrészt Sabatini kezében van a nyáron. „Kölcsönjátékosok: A második vonal” bővebben

Az AS Roma születése – második rész

Ott hagytuk félbe a történetet, hogy 1927-ben Italo Foschi, a Fortitudo elnöke, egyesíteni szerette volna az olasz főváros legerősebb labdarúgó egyesületeit, a Fortitudót, az Albát, a Laziót és a Romant, hogy sikeresen felvehesse a versenyt a jóval erősebb észak-olasz klubokkal. Már megállapodott az Albával, a kisebb Roman vezetői pedig eleve elkötelezett hívei voltak egy egyesült fővárosi klubnak, csak a Lazioval való megegyezés volt hátra.

220px-Foschi „Az AS Roma születése – második rész” bővebben

Az AS Roma születése – első rész

Boldog szülinapot mindenkinek! Mert ma van június 7. és ez a Roma egyik szülinapja! A másik július 22.-re esik. Miért van két szülinapunk? Mert a Rómánál semmi sem egyszerű és ez alól az alapítás se volt kivétel.

0910romainter_DSC07555 „Az AS Roma születése – első rész” bővebben

Szezonértékelés két felvonásban II.rész

Ígéretünkhöz híven tovább folytatjuk a 2015/16-s szezon értékelését. Ahogy az első részben láttátok, minden blogtársunk választ ad ugyanazon kérdésekre. Az első felvonásban inkább a múlttal foglalatoskodtunk, most megpróbálunk előre tekinteni. Okoskodunk edzőkérdésről, lehetséges játékosokról, álmokról, és a következő szezonról. Fogadjátok szeretettel, a második részét szezonértékelőnknek. Ne fogjátok vissza magatokat, és nyugodtan írjátok meg véleményeteket Ti is!

Mister, hogyan tovább?
Mister, hogyan tovább?

„Szezonértékelés két felvonásban II.rész” bővebben