A Vörös Hadsereg legyőzése

A Roma 3-0-ra nyert a CSZKA Moszkva ellen a BL harmadik csoportmeccsén, Dzeko duplájával és Ünder góljával, hála a jobb gólkülönbségnek a Roma a csoport élére ugrott. „A Vörös Hadsereg legyőzése” bővebben

BL: AS Roma – CSKA Moszkva

A válogatott szünet és a Spal elleni vereséget követően elég nehéz optimistán várni a kedd esti BL megmérettetést. Úgy, ahogy a füttyszó megérdemelt volt a szombati mérkőzés után, úgy egy gyógyító győzelem legalább olyan fontos lenne. Vagy megfordítva azt is írhatnám, hogy ha az egyik porondon nem megy igazán (lásd Serie A), akkor marad a másik megmérettetés, ahol kevesebb mérkőzésből lehet nagyobbat domborítani. (BL)

A mai BL menet

Persze nincsenek hiú ábrándjaim, elnézve az idei csapatot; túl sok jóra nem számítok. Nem is feltétlenül az ezerszer beszélt játékos eladás/nem megfelelő pótlás miatt, sokkal inkább a fejekben dúló tétovaságot látva. EDF küzd, mint az a bizonyos sertés a befagyott tavon, de vagy a srácok nem értik mit szeretne, vagy képtelenek megvalósítani és emiatt teljes összevisszaságot láthatunk hétről-hétre. (Hogy mi volt a magyarázata a szünet előtti menetelésnek, végképp nem értem…) „BL: AS Roma – CSKA Moszkva” bővebben

A Spallal folytatjuk

Két hét szünet után folytatódik klubfoci, így az egyre érdektelenebb válogatott meccsek után végre láthatjuk kedvenceinket egy kicsit ingergazdagabb környezetben. Az igazat megvallva, senki sem a Spal elleni csörtéket nevezi meg a szezon csúcspontjaként, ám a ferrarai csapat egy nehéznek ígérkező hét első állomása lesz. A Bologna elleni bukfenc után ugyan sikerült konszolidálni, de egy kéthetes pihenő után újra összeállni bárki ellen nehéz feladat.

Képtalálat a következőre: „roma spal”

„A Spallal folytatjuk” bővebben

„Piedone” Manfredini

Ezúttal a hatvanas évek Rómájának egyik legnagyobb sztárjáról szeretnék írni. Bizonyos szempontból ő volt Batistuta, Batistuta előtt. Egy megosztó játékos volt, aki egyesek szerint nem is volt első osztályú focista, de közben tornát nyert az argentin válogatottal és gólkirály lett az olasz bajnokságban. Engedjétek meg, hogy bemutassam mindenkinek Pedro „Piedone” Manfredinit. „„Piedone” Manfredini” bővebben

Empoli – AS Roma 0-2

Hálátlan dolog egy ilyen mérkőzés után összefoglalót írni. A csapat ugyan nyert, kapott gól nélkül hozta az idegenbeli találkozóját; zsinórban a negyedik diadalt írhatjuk a naptárba, ráadásképp a dobogó harmadik fokán töltötte a szombat estét kedvenc focicsapatunk, megmentve ezzel EDF munkáját. De a játék, amit láthattunk, az összkép siralmas volt, nehezen megmagyarázható.

Rómaiak!

Egy felforgatott védelemmel, de erős középpályával és talán még erősebb támadó alakzattal küldte hadba fiait Di Francesco. Olsen előtt Santon, Mano, Fazio és az először kezdő, 19 éves Luca Pellegrini kapott helyet. Középen N’Zonzi és DDR szűrt, irányító szerepkörben a másik Pellegrini kocoghatott ki a toszkán gyepre. A támadó hármas Ünder, Dzeko, El Shaarawy volt. Meglehetősen erős csapat ez a kiesés ellen küzdő Empoli ellenében. Andreazzoli gárdája következőképpen mutatott: Terracciano, Di Lorenzo, Silvestre, Maietta, Veseli, Acquah, Capezzi, Bennacer, Zajc, Krunic, Caputo. „Empoli – AS Roma 0-2” bővebben

Rekordgyőzelem

Aggódtunk, hogy a Plzen majd kellemetlen meglepetés lesz és az ingatag védelmünk összehoz nekik valamit amivel komoly bajba kerülhetünk, de végül semmi ilyenről nem volt szó hanem inkább az 5-1-es CSKA elleni sikerünket felülmúlva immáron 5-0 a legjobb eredményünk a BL-ben.

Gyermeki öröm az első BL mesterhármast követően. „Rekordgyőzelem” bővebben

Újra BL Rómában

A héten vége lesz egy nagyon komoly terheléses sorozatnak, aminek a második felét jobban vette a csapat: az elmúlt két meccsen sikerült egy kötelezőt és egy derbyt is behúzni, ráadásul 7-1-es gólkülönbséggel. Nagyon reméljük, hogy mindez pozitívan hatott a csapatra mentálisan és jobb formában készülnek a maradék két meccsre, ami sajnos nagyon ijesztő kategória: Kötelező

Törékeny egyensúlyt talált most a csapat, a legvehemensebb szurkolók elhallgattatására tökéletes volt egy Lazio elleni siker, de a tűz eloltásához muszáj lenne a Plzen és az Empoli ellen is nyerni, ma este jön az előbbi. „Újra BL Rómában” bővebben

Derbigyőzelemmel tapadunk az élmezőnyre

A Bologna elleni vereség után létfontosságú meccsek következtek a Romának, egy Frosinone elleni kötelező, és egy Lazio elleni fővárosi derbi. A növekvő nyomás alatt nem tört meg a csapat, sőt, az egész szezonban összesen annyi biztató teljesítményt láthattunk, amennyit ezen a héten.  Ezzel a két győzelemmel szorosan ott vagyunk az első négy közelében, és talán még időben, hogy megmentsük a szezont.

„Derbigyőzelemmel tapadunk az élmezőnyre” bővebben