Megkezdhetjük a felzárkózást

A moszkvai BL siker után folytatódik a Serie A, ezúttal a Sampdoria az ellenfél. Talán nem bánnánk, ha inkább a Bajnokok Ligájában kéne 38 meccset játszani, de a feladat adott. Már ötpontos a lemaradás a negyedik helytől, ha nem szeretnénk teljesen lemaradni az élbolytól, el kell kezdeni sorozatban meccseket nyerni, nincs kifogás.

Képtalálat a következőre: „roma sampdoria”

„Megkezdhetjük a felzárkózást” bővebben

Győzelem Moszkvában

November 7-én Oroszország fővárosára kellett figyelnünk, ám ezúttal Moszkvára, nem Szentpétervárra. A Roma idegenbeli BL meccsre készült, ami sosem jelent előre borítékolható győzelmet. Idén még a tavalyinál is jóval kétarcúbb a csapat, a jobbik részünket Európára tartogatjuk, és hál’Istennek most is vigasztalódhattunk a bajnoki csalódásokat követően.

„Győzelem Moszkvában” bővebben

Moszkvában játszik a Roma, BL negyedik kör

Negyedik játéknapot rendezik a héten a Bajnokok Ligájában. Csapatunk szerdán lép pályára a „fagyos” Moszkvában. (a mérkőzés időpontjában várhatóan 1 oC körül lesz a hőmérséklet) Három fordulót követően hat egységgel viszonylag jól áll EDF csapata, egy esetleges idegenbeli győzelem akár továbbjutást is érhet. Esetleg további lehetőséget a csoportelsőség megszerzésére.

A feladat nem megoldhatatlan, a római mérkőzésen három góllal intézték el a farkasok a „vörös hadsereget”. Most egy kisebb arányú győzelemmel is kiegyeznénk, elnézve az AS Roma jelenlegi állapotát. Sérült akad, a játék képe siralmas, az elképzelés nehezen felfedezhető az olaszok elmúlt mérkőzésein. De ezeket mindannyin tudjuk, nézzük inkább a konkrétumokat. „Moszkvában játszik a Roma, BL negyedik kör” bővebben

Megszenvedtük

Vasárnap Nápolyban megszakadt az egymeccses győzelmi sorozatunk, így a pontok mellett továbbra is hiányzik a konzisztencia a Romából. Természetesen a Scudetto nem jöhet szóba, sőt, talán idén lesz a legsimábban a Juventusé, ha a többi csapat formáját nézzük. Ami viszont komolyabb baj, hogy a BL helyekért is vért kell majd izzadni. A San Paolóban döntetlent játszani elfogadható eredmény, de a játék maga elfogadhatatlan volt, és egyre több a kérdőjel ezt illetően.

„Megszenvedtük” bővebben

Nápolyban kellene folytatni…

A tizedik forduló következik a Serie A idei kiírásában. Csapatunk rangadót játszik vasárnap este Nápolyban, ahol sok fontos kérdésre kaphatunk választ. Persze több más kiemelkedő mérkőzés is lesz a tizedik körben, de mi nem számunk most sok figyelmet a Torino-Fiorentina, Milan-Sampdoria vagy épp a hétfőre átcsúszó Lazio-Inter összecsapásokra; épp elég témánk van a déli látogatásunk kapcsán.

Mester és tanítványai

EDF csapatának hullámzó teljesítménye nehezen magyarázható, sőt legalább ennyire nehezen védhető az egyre dühösebb vezetők irányába. Konkrét infónk nincsen Di Francesco állásáról, de az bizonyos, hogy a vasárnapi és a jövő hétvégi idegenbeli mérkőzéseink nagyban befolyásolhatják az edző munkaviszonyát. Reményeink szerint stabilizálódik a helyzet(e). „Nápolyban kellene folytatni…” bővebben

A Vörös Hadsereg legyőzése

A Roma 3-0-ra nyert a CSZKA Moszkva ellen a BL harmadik csoportmeccsén, Dzeko duplájával és Ünder góljával, hála a jobb gólkülönbségnek a Roma a csoport élére ugrott. „A Vörös Hadsereg legyőzése” bővebben

BL: AS Roma – CSKA Moszkva

A válogatott szünet és a Spal elleni vereséget követően elég nehéz optimistán várni a kedd esti BL megmérettetést. Úgy, ahogy a füttyszó megérdemelt volt a szombati mérkőzés után, úgy egy gyógyító győzelem legalább olyan fontos lenne. Vagy megfordítva azt is írhatnám, hogy ha az egyik porondon nem megy igazán (lásd Serie A), akkor marad a másik megmérettetés, ahol kevesebb mérkőzésből lehet nagyobbat domborítani. (BL)

A mai BL menet

Persze nincsenek hiú ábrándjaim, elnézve az idei csapatot; túl sok jóra nem számítok. Nem is feltétlenül az ezerszer beszélt játékos eladás/nem megfelelő pótlás miatt, sokkal inkább a fejekben dúló tétovaságot látva. EDF küzd, mint az a bizonyos sertés a befagyott tavon, de vagy a srácok nem értik mit szeretne, vagy képtelenek megvalósítani és emiatt teljes összevisszaságot láthatunk hétről-hétre. (Hogy mi volt a magyarázata a szünet előtti menetelésnek, végképp nem értem…) „BL: AS Roma – CSKA Moszkva” bővebben