Tavalyi védelem, tavalyi hibák a nyitányon

Vasárnap este az AS Roma is megkezdte a 19/20-s szezont. Hazai környezetben fogadta Fonseca csapata a Genoa újjászervezett alakulatát. Bár a portugál tréner debütálása volt a fő attrakció az olasz fővárosban, azért Andreazzoli római visszatérése is bőven tartogatott pikantériát magában. És akkor a mérkőzés még el sem kezdődött.

3-3 a nyitányon

Kezdők tekintetében vendégoldalon öt új játékos került a csapatban, közülük a BL elődöntőből érkező Schöne volt a legnagyobb dobás, vagy a fiatal titán; Pinamonti. A hazai csapatban egyetlen új szerzemény, Lopez került a kezdőbe, a többi a „szokásos” volt. Ami azért nem teljesen igaz, de ezek a srácok, ebben a formában játszottak már együtt, szóval erre semmit sem lehet fogni. Nyilván Manolas hiánya igen jelentős (lesz), őt JJ próbálta pótolni. Kisebb sikerrel. De ne szaladjunk ennyire előre.

„Tavalyi védelem, tavalyi hibák a nyitányon” bővebben

Stílusváltás

A nyár közepén járunk, bő egy hónap múlva pedig elkezdődik a bajnoki szezon. A Roma gyökeres átalakuláson megy keresztül, a két szezonnal ezelőtti csapatból már szinte csak hírmondók maradtak, évtizedek után se Totti, se De Rossi nem tartozik hivatalosan a klub kötelékéhez. Elváltak útjaink Di Francescótól és Ranieritől, akik a Roma történelmének egy-egy részét képezték, illetve Monchitól is, akitől a sevillai sikerek után egyáltalán nem erre számítottunk. Ma a helyzet jóval kuszább, mint Garcia és Spalletti távozása után, akkor legalább tudtuk, hogy mi a csapat gerince, ma se De Rossi, se Manolas, se Strootman, se Nainggolan, alighanem csak idő kérdése Dzeko távozása is. Az új kezdet viszont mégsem teljesen reménytelen, Donyeckből egy ígéretes és stílusos edző érkezett Fonseca személyében, míg Petrachi szerepe is elévülhetetlen a Torino felemelkedésében.

Kapcsolódó kép
„Stílusváltás” bővebben

Benvenuto Maestro Paulo Fonseca!

Paulo Fonseca lett az AS Roma edzője, kinevezése már június első felében megtörtént. Viszont tegnap meg is érkezett az olasz fővárosba az új tréner.

A reptéren érkezéskor.

Fonseca Mozambikban született, még 1973-ban, két évvel az afrikai ország függetlenségének kikiáltása előtt, később a családjával Európába költöztek, élete jelentős részét Portugáliában töltötte.

„Benvenuto Maestro Paulo Fonseca!” bővebben

Giorgio Carpi

Az amerikai Rómának vannak egyértelműen pozitív vívmányai, szerintem ilyen volt a Hall of Fame, magyarosan a „Dicsőségcsarnok” megalapítása is. Egyelőre ez csak egy elméletben létező hely, ahol a szurkolók szavazatai alapján, összegyűjtik a klub történetének a legfontosabb játékosait.

„Giorgio Carpi” bővebben

Elmaradtak az izgalmak

Annak ellenére, hogy nagyon sok csapat volt érdekelt az utolsó fordulóban ilyen-olyan szempontból, végül egyáltalán nem történtek meglepetések, mindenhol érvényesült a papírforma. Az összes BL helyért küzdő csapat nyerni tudott, ezzel az Atalanta és az Inter ment a legrangosabb kupasorozatba. A Milan az EL csoportkörbe jutott, nekünk pedig az az öröm jár, hogy július 25.-nél tovább nem kell tovább várni hogy újra tétmeccsen nézhessük a kedvenc csapatunkat és már augusztus végéig 3 darab oda-vissza vágós mérkőzésen kell túljutni (feltehetőleg „Európa” legegzotikusabb szegleteiben, akár Magyarországon is) azért, hogy EL csoportkörbe juthassunk.

Perotti a búcsúmeccsek megmentője.

„Elmaradtak az izgalmak” bővebben

Grazie Daniele!

Vasárnap este a Roma számára is lezárul a Serie A 2018-19-es kiírása, ami minden bizonnyal a legrosszabbak közé fog bevonulni a csapat történelmében. A rossz eredmények, gyakran nézhetetlen és kilátástalan játék valószínűleg nem is marad meg jó pár év távlatából, de az, hogy pár hete (pontosabban 12 nappal a meccs előtt) kiderült, hogy ez lesz De Rossi utolsó meccse a Roma színeiben.

Bár talán annál, hogy Világbajnok valaki, több nem is kell, de érdemtelenül keveset nyert a Roma-val.

„Grazie Daniele!” bővebben

Elátkozva

Kaotikus körülmények között látogattunk a Sassuolo otthonába, ahol eddig minden meccsét megnyerte a Roma. Minden elmúlik egyszer, ez a sorozat most megszakadt.  Voltak helyzeteink, az utolsó félórában volt négy vagy öt tiszta ziccer, de egyiket sem sikerült kihasználni. Ha a heti eseményekre gondolunk, nem is csoda, hogy nem volt meg a csapatban az, ami a győzelemhez kell.


„Elátkozva” bővebben

Kit érdekel most a meccs?

A héten nem az volt a legrosszabb hír a Roma számára, hogy az Inter Chievo elleni nem túl meglepő győzelmével még inkább csökkentek a BL indulás esélyei, hanem, hogy még aznap este De Rossi kapott egy telefonhívást, hogy focistaként a Parma elleni lesz az utolsó meccse Roma játékosként, onnantól várják a páholyba szépen mosolyogni. Azóta pedig minden van, csak mosoly nincs a Roma háza táján

Még jó, hogy van szép új székház az EUR-ban, most lehet odamenni tüntetni.

„Kit érdekel most a meccs?” bővebben

Roma – Juve 2-0

Két körrel az olasz bajnokság idei befutója előtt még pár kérdés megválaszolatlan. Ilyen például a harmadik kieső, vagy éppen a Bajnokok Ligája vs. Európa Liga indulók véres versenyfutása. A hétvégén gyakorlatilag minden nemzetközi szereplésért küzdő csapat nyert, szerencsére az AS Roma is. Sikerült a megszokottnál enerváltabb Juventust két vállra fektetni, ami felbecsülhetetlen három pontot ér(het).

Ez most nem ment…

Hazai oldalon egy jól megjósolható kezdővel küldte pályára csapatát Ranieri. Mirante előtt a Kolarov, Fazio, Manolas, Florenzi négyes védekezett. Középen Zaniolo, N’Zonzi és Pellegrini, előttük pedig az ElSha’, Dzeko, Kluivert trió támadt. Allegri már valamivel felfogatottabb tizeneggyel kezdett, de tartalékos Juvéról nem beszélhettünk. Szczesny, Spinazzola, Chiellini, Caseres, De Sciglio, Matuidi, Pjanic, Can, Ronaldo, Dybala, Cuadrado.

„Roma – Juve 2-0” bővebben