Mintameccs

Szerda este a BL csapatmeccsek harmadik fordulójában egy erősen felforgatott, 3 meglepetés/ kényszer kezdővel felálló Roma az angol bajnok otthonába, Londonba látogatott. A vendég csapat szurkolói a hétvégi Nápoly elleni vereség és a hiányzók miatt elvárások nélkül, vagy talán csak a szokásos évi nagy zakónk elkerülése reményében ültek le meccset nézni. Mégiscsak a Roma-ról beszélünk, sokszor beleszaladtunk már egy ilyenbe, ráadásul egy velejéig unszimpatikus (orosz oligarchás, Conte-s, Morata-s, Diego Costa-s, David Luiz-os, Fabregas-os, angolosan felsőbbrendű) sztárbagázs volt az ellenfél. Tisztes helytállás és sok kimaradt helyzet után sajnos ahogy szokott lenni a jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően győzött a kétszer akkora keretértékű, és már egy éve kovácsolódó csapat.

JA NEM! „Mintameccs” bővebben

Derby Del Sole: délről jövő bajnokaspiráns!

Hétvégén újra belendül a klubfutball, és nem is akármilyen rangadók jönnek Európa szerte. Mi koncentráljunk a saját, az idény első kiemelkedően fontos mérkőzésére. Konkrétan a Napoli vendégjátékára Rómában. Tavasszal ez a páros már „csak” ezüstcsatát vívhatott a Juve mögött, viszont most még bárkiből lehet bármi; tényleg bármi, ahogy Lovasi fogalmaz az I Like Gemenc című méltán híres opuszában.

Komolyabbra fordítva a szót, Sarri mester 7/7-s rajtja talán a legerősebb jelzés mindenki irányába: a Napoli idén tényleg meg akarja szerezni harmadik bajnoki címét! Persze aránylag kedvező sorsolás mellett sikerült ezt a lőlapot produkálni, de ez ettől még százszázalékos teljesítmény. Hogy mibe kapaszkodhat EDF? A Sahtar ellen elszenvedett, érthetetlen vereségben, és pár egyéni teljesítmény gyengébb kifutásában, és persze saját csapatában! „Derby Del Sole: délről jövő bajnokaspiráns!” bővebben

Üzentünk Pekingnek

Egy újabb válogatott szünet előtt szépen zártuk a nagyjából egy hónapnyi klubfocit: egy elmaradt meccs és egy otthon kiharcolt BL döntetlen után 5/5 a csapat mérlege. Könnyebb meccsek után most a kínai milliárdokon leporolt majd olasz újságok által vakon megkoronázott Milan-hoz látogattunk, ahol a Lazio és Sampdoria után mi is „megüzentük Pekingnek”, hogy a Seria A-ban nem elég összevásárolni egy csapatot. Összegészében kezd kialakulni hogy is lesznek az erőviszonyok a bajnokságban: a Napoli az élen, eddig 100%-osan (bár közép és kiscsapatok ellen(+Lazio) rajtunk lesz a sor, hogy megállítsuk őket) utána 2-2 ponttal lemaradva az Inter-Juve páros, aztán a kis Inzaghi által jól összerakott Lazio és az elmaradt meccsel sújtott Roma alkotja jelenleg az élmezőnyt.


„Üzentünk Pekingnek” bővebben

Fokmérő

Valamiért még mindig nem tartják számon a Romát a legkomolyabb kihívók között, ennek oka lehet, hogy az Interen kívül nem játszottunk még élcsapat ellen. A vasárnapi, Milan elleni összecsapás viszont már komolyabb erőfelmérőnek ígérkezik, mégha lehet is azon vitatkozni, hogy rangadó-e.

Képtalálat a következőre: „vincenzo montella as roma”

„Fokmérő” bővebben

BL: Quarabag FK-Roma –

A földrajzi Európa határán túlra veti kedvenc csapatunkat az UEFA európai Bajnokok Ligája, ami feltehetőleg valamiféle pénzalapú térképpel dolgozhat, az pedig Bakuban van bőven. Például egy csili-vili új stadionban léphetünk majd pályára, elsőként a nemzetközi porondon.

Az azeri ellenfél 2008 óta kezdett élre törni a hazájában, a korábbi nemzeti sztár, Gurban Gurbanov hozta a tiki-takát, egyre szebb eredményeket ért el és 2014-ben 21 év után nyert egy bajnokságot. Aztán 3 éven keresztül az EL-ben vitézkedett majd most végre a BL-ben is megmutathatja magát miután a Köbenhavn-t 2-2-es összesítés mellett idegenben rúgott góllal ejtette ki. A bemutatkozásuk azonban nem sikerült szépre, a Chelsea egy hatossal küldte haza őket Londonból. „BL: Quarabag FK-Roma –” bővebben