Keserű döntetlen

A Mönchengladbach volt a Roma soronkövetkező ellenfele az Európa Ligában csütörtök kora este. Már a sorsolás előtt úgy gondolhattuk, hogy ez lesz a csoport legnehezebb párosítása, amit mostanra már az is alátámaszt, hogy a németek vezetik a Bundesligát. A mérkőzés aztán eléggé felemásra sikeredett, a végén mégis megfosztva érezhetjük magunkat.

Kapcsolódó kép
„Keserű döntetlen” bővebben

Kapufa

Két forduló után két döntetlennel vonulunk szünetre, miután vasárnap leikszeltünk a városi derbin a Lazióval. A nyitányon mutatott lehengerlő támadójáték ezúttal elmaradt, cserébe a védekezésünk sem javult számottevően. Ha ez mind nem lenne elég, sérülések nélkül sem úsztuk meg az összecsapást, de legalább nem kezdtünk egyből egy derbivereséggel.

„Kapufa” bővebben

Tavalyi védelem, tavalyi hibák a nyitányon

Vasárnap este az AS Roma is megkezdte a 19/20-s szezont. Hazai környezetben fogadta Fonseca csapata a Genoa újjászervezett alakulatát. Bár a portugál tréner debütálása volt a fő attrakció az olasz fővárosban, azért Andreazzoli római visszatérése is bőven tartogatott pikantériát magában. És akkor a mérkőzés még el sem kezdődött.

3-3 a nyitányon

Kezdők tekintetében vendégoldalon öt új játékos került a csapatban, közülük a BL elődöntőből érkező Schöne volt a legnagyobb dobás, vagy a fiatal titán; Pinamonti. A hazai csapatban egyetlen új szerzemény, Lopez került a kezdőbe, a többi a „szokásos” volt. Ami azért nem teljesen igaz, de ezek a srácok, ebben a formában játszottak már együtt, szóval erre semmit sem lehet fogni. Nyilván Manolas hiánya igen jelentős (lesz), őt JJ próbálta pótolni. Kisebb sikerrel. De ne szaladjunk ennyire előre.

„Tavalyi védelem, tavalyi hibák a nyitányon” bővebben

Elátkozva

Kaotikus körülmények között látogattunk a Sassuolo otthonába, ahol eddig minden meccsét megnyerte a Roma. Minden elmúlik egyszer, ez a sorozat most megszakadt.  Voltak helyzeteink, az utolsó félórában volt négy vagy öt tiszta ziccer, de egyiket sem sikerült kihasználni. Ha a heti eseményekre gondolunk, nem is csoda, hogy nem volt meg a csapatban az, ami a győzelemhez kell.


„Elátkozva” bővebben

Roma – Juve 2-0

Két körrel az olasz bajnokság idei befutója előtt még pár kérdés megválaszolatlan. Ilyen például a harmadik kieső, vagy éppen a Bajnokok Ligája vs. Európa Liga indulók véres versenyfutása. A hétvégén gyakorlatilag minden nemzetközi szereplésért küzdő csapat nyert, szerencsére az AS Roma is. Sikerült a megszokottnál enerváltabb Juventust két vállra fektetni, ami felbecsülhetetlen három pontot ér(het).

Ez most nem ment…

Hazai oldalon egy jól megjósolható kezdővel küldte pályára csapatát Ranieri. Mirante előtt a Kolarov, Fazio, Manolas, Florenzi négyes védekezett. Középen Zaniolo, N’Zonzi és Pellegrini, előttük pedig az ElSha’, Dzeko, Kluivert trió támadt. Allegri már valamivel felfogatottabb tizeneggyel kezdett, de tartalékos Juvéról nem beszélhettünk. Szczesny, Spinazzola, Chiellini, Caseres, De Sciglio, Matuidi, Pjanic, Can, Ronaldo, Dybala, Cuadrado.

„Roma – Juve 2-0” bővebben

Döntetlen Milánóban

A húsvéti forduló szombati játéknapjának utolsó találkozója volt az Inter – Roma. Egészen fontos mérkőzés kerekedett a 33. fordulóra ebből az amúgy is parázs hangulatú rangadóból. Hiszen a Róma és távolabbról az Inter BL indulása szempontjából kiemelkedő volt a három pont, mivel a riválisok rendre szórják a pontokat. Másrészt játékosok és edzők is fordultak meg a másik oldalon, szóval alaphang volt bőven.

Pellegrini jól ment szombaton.

Folytatásként a bemelegítésnél kiderült, hogy Manolas nem tudja vállalni a játékot. Így a korábbi Inter védő, JJ került belső védő posztra. Mellette Fazio kezdet belül, sőt a széleken újra szélső védők végezték a feladataikat. Nevezetesen Florenzi és Kolarov. A kapuban Mirante. Középen Cristante és N’Zonzi, míg előrébb Ünder, Pellegrini, El Sharaawy, csatárként pedig Dzeko kapott bizalmat.

„Döntetlen Milánóban” bővebben

A BL álmok véget értek

Vasárnap délután Ranieri mester első rangadója következett az „újra kinevezése” óta. Nem kisebb csapat ellen kellett volna biztosítani a BL pozíciót, mint a Napoli. Akik ugyan holt térben helyezkednek a tabellán, az Arsenal elleni EL meccsük is távolabb van még; viszont képtelenek olyan szarul játszani, felfogatott csapatukkal, hogy nem gázolják el a minden szinten, de mentálisan főleg széthullott AS Romát.

Nagyon nagy falat volt ma a Napoli

Ranieri nem bízta a véletlenre a dolgot, legrutinosabb csapatát küldte pályára, gyakorlatilag Schick volt az egyetlen meglepetés. Legalábbis számomra. De mindegy is, hiszen a sokat látott mester által kitalált taktika tökéletesen csődöt mondott. Gyakorlatilag egy visszafogott Napoli, játszi könnyedséggel végezte ki a BL álmokat.

„A BL álmok véget értek” bővebben

AS Roma – AC Milan 1-1

A 22. forduló talán legnagyobb rangadóját az AS Roma játszotta az AC Milan ellenében vasárnap este. A mérkőzés 1-1-s döntetlennel zárult, mondhatni igazságos pontosztozkodás lett a fordulatos, izgalmas találkozó vége. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük időrendi sorrendben, mi is történt a hét utolsó napján.

Nagyot ment tegnap a portás

A kezdő csapatokban a hétközi kupafordulóhoz képest történtek változások. Hazai oldalon kimaradt Pastore, Cristante bekerült DDR. Florenzi újra középpályásként szerepelt. Vendégoldalon az új igazolás, Piatek először volt kezdő. Persze mentálisan is akadt különbség bőven, amíg a Roma egy megalázó hetesből próbált felépülni, addig a Milan a Napoli legyőzősével jutott tovább. Mik ezek, ha nem ellentétes előjelek? „AS Roma – AC Milan 1-1” bővebben

Biztató győzelem a Torino ellen

Szombat délután az idegenben még veretlen Torinót fogadta a mostanában már életjeleket mutató Roma, a cél a negyedik hely további ostromlása volt. Az eredményt tekintve nem volt izgalmaktól mentes ez a találkozó, de végül az a csapat nyert, amelyik megérdemelte. Ennek a három pontnak köszönhetően ideiglenesen sikerült felmászni az utolsó BL indulást érő helyre, valamint ellépni egy kicsit az üldöző bolytól.

„Biztató győzelem a Torino ellen” bővebben

A Sassuolo karácsonyi ajándéka

A karácsonyi forduló délutáni sávjában rendezték meg az AS Roma – Sassuolo olasz bajnoki mérkőzést. A találkozó több szempontból is érdekes volt. Egyrészt újra egymással szemben találta magát Di Francesco fiával, ráadásul előző klubja színeiben léptett pályára csereként gyermeke. Tovább emelve a tétet, EDF „ultimátuma” jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a Sassuolo és a Parma ellen is győztes csapatot vezényel a gyepre, akkor tovább folytathatja a téli szünet után munkáját az olasz fővárosban. Ebből a két feladatból az első teljesült.

Kezdő

Mindehhez hozzá tarozik még, hogy 34.000 ember a helyszínen tett tanúbizonyságot arról, hogy EDF munkáját továbbra sem tartják rossznak. Plusz a forduló ismert eredményei is az AS Roma számára voltak kedvezőek, azaz egy győzelem a hetedik helyre emelte volna a tabella alsó feléből az együttest. „A Sassuolo karácsonyi ajándéka” bővebben