A norvég rémálom újabb fejezete

Harmadik mérkőzősén is túl van az AS Roma idén a norvég Bodo/Glimt ellen. És akármilyen furcsa is ezt leírni ide, egyetlen alkalommal sem sikerült legyőzni a kisváros csapatát. Oké kétszer voltunk idegenben, 8-2-s összesítéssel szépen haza is jöhetett a csapat. Ehhez jön még egy római 2-2. Gratulálok a teljes társaságnak, ez igen!

A győztes norvég gól után

Engem nem érdekel, hogy a legészakiabb pálya a kiírás tekintetében, különösebben a műfű dumák sem hatnak meg. Sőt, az sem érdekel, hogy kétszer egymás után megnyerték a norvég bajnokságot ezek a derék hazaiak. Odamész a csoportkörben, nagy az arcod, mert olasz vagy, genetikailag nem bírsz szerény lenni, oké. Ki is kapsz szépen, nem kicsit, nagyon… 6-1. Lenyeled a békát, megnyered a csoportot, bár Rómában sem tudod megverni őket, de ott az akkor pont elég. Erre jön a rájátszás, és mit ad a sors, eléd pendíti újra a favágókat. Mit csinálsz normál esetben ilyenkor, veszel egy mély levegőt, és tiszta erőből lenyomod a szemét-senkiházi-hatotrúgó norvég fejüket a víz alá és minimum 3-4 góllal lerendezed a továbbjutást.

„A norvég rémálom újabb fejezete” bővebben

Az Atalanta is megvan…

Jól sikerült a Mourinho eltiltása alatt lejátszott két találkozó. Egyrészt jött a Specia elleni végjátékban megszerzett győzelem, majd az Atalanta elleni talán még fontosabb diadal. Ezzel az újabb három ponttal az AS Roma megelőzte az Atalanta csapatát, és ötödik jelenleg a tabellán.

A gólöröm

A mérkőzést bár nem az oldalvonal mellől nézhette végig Mourinho, a kezdőben máris jól látható volt a portugál kéznyoma. Két támadó felfogású középpályás kapott lehetőséget, Pellegrini és Miki egyszerre léphetett pályára. Szűrőben pedig Cristante érkezett. Így kimaradt Oliveira, vagy épp Veretout. És azt kell mondjam, bejött Jose húzása. Másik érdekesség, hogy a fiatal lengyel Zalewski a kezdőben ragadt. 

„Az Atalanta is megvan…” bővebben

Olasz Kupa: AS Roma – Lecce

Csütörtökön az AS Roma számára is kezdetét veszi az Olasz Kupa idei küzdelme. Ellenfelünk a már két mérkőzést megvívott és értelemszerűen megnyert Lecce lesz. Bár az utolsó, első osztályú randevúk alkalmával a fővárosiak simán nyertek (Rómában 4-0, Leccében 1-0), lesajnálni mégsem szabad jelenlegi ellenfelünket.

Történetesen azért sem, mert a szoros másodosztály (Serie B) 5. helyén tanyáznak, ami jelenpillanatban rájátszást ér, viszont a mezőny sűrűsége miatt bőven előfordulhat a déliekkel, hogy csont nélkül jutnak majd vissza a legjobbak közé. Ennek adták tanúbizonyságát, amikor az előző körben a Napolit és Milant verő (!) Spezia ellen jutottak tovább. Zárójelben jegyezném meg, hogy a Spezia a Roma számára is okozott már kellemetlen meglepetést. Zárójel bezárva.

„Olasz Kupa: AS Roma – Lecce” bővebben

Még nincsen pont

Idén először ragadok billentyűzetet, hogy kedvenc csapatomról írjak. Ezért engedjétek meg, hogy mindenkinek Boldog Új Esztendőt kívánjak, és sikerekben gazdag sportévet. Nyilván nem a legszerencsésebb pillanat ez, egyrészt tartozunk egy Milan értékelővel, és egy teljes Juventus elleni csomaggal. A lemaradásokért elnézést, lassabban indulunk itt az év elején. De ígérhetem, ebben a naptári évben is folyamatosan jövünk majd a jól megszokott posztokkal.

Ebből mi lesz Mester?

A szolgálati közlemények után talán kezdjünk is bele a mérkőzések szétcincálásába, és próbáljuk meg objektíven megítélni, mi is volt valójában ez az elmúlt kettő, de talán szerencsésebb négy találkozót egyben vizsgálni. Most maradva a Juventus elleni rangadónál, megpróbálom előbb kifejteni a konkrét mérkőzésről alkotott véleményem, majd összegzésképpen távolabbról szemléljük kicsit a jelenlegi helyzetet.

„Még nincsen pont” bővebben

Genoa – Afena-Gyan 0-2

A világbajnoki selejtezők befejeztével újra felpörögtek az európai pontvadászatok. Sajnos az olaszok nagyon „olaszosra” vették az utolsó két mérkőzésüket, és nyert helyzetből sikerült pótselejtezőre kényszerülniük, amit most különösebben nem szeretnék véleményezni. Maradjunk annyiban, hogy már a csapatösszetartások első napján felhúzhattuk a szemöldökünket, mivel Pellegrinit és Zaniolot az orvosi vizsgálatok után hazaküldték, mivel sérültnek bizonyultak. Ebben a rövid, de igaz történetben nagyjából minden benne van, amit az AS Roma orvosi stábjáról, és a keretről elmondhatunk.

Felix dupla

De talán ugorjunk is az olasz bajnoki mérkőzésekhez, és próbáljunk pusztán a 13.forduló eseményeivel foglalkozni. Hiszen történt egy-s más. Példának okáért elfogytak a veretlen csapatok, hirtelen mindkettő (Milan, Napoli) elvérzett. Két nagyon szép, izgalmas találkozón maradtak alul, amit annyira nem bánok személy szerint. Sőt, az Inter pont a Napoli vérén tudott közelíteni a tabella tetejéhez. A Lazio pedig csak simán kikapott a Juventustól, szóval volt itt minden kérem szépen, mint a búcsúban.

„Genoa – Afena-Gyan 0-2” bővebben

Pellegrini „csoda” gólja még vezetést ért, de Veronában maradt a veretlenség

Jose Mourinho vasárnap kora este Veronában elveszítette veretlenségét az AS Roma csapatával. Sajnos benne volt a pakliban, hogy a frissen edzőt cserélt – Di Francescoból lett Tudor – északiak borsot törhetnek a portugál mester orra alá. Be is igazolódott mindez. A második félidőben látott 20-25 perc az eléggé nehezen magyarázható védekezés szinten, na de nézzük részletesebben!

Tegnap is pompásan játszott Pellegrini

Sérüléssel „csak” Spinazzola és Vina bajlódik, így szinte a legerősebb csapatára építhetett Jose, aki meglepő módon némi rotációt is végrehajtott a kezdőben. Így Rui előtt a Calafiori – Ibanez – Mancini – Karsdorp négyes kezdett, szűrőben Veretout és Cristante. Előttük a Shomurodov – Pellegrini – Zaniolo hármas, elöl pedig a „kabala angol” Abraham. Eddig rendben is lennénk, azt hiszem.

„Pellegrini „csoda” gólja még vezetést ért, de Veronában maradt a veretlenség” bővebben

Egy visszavágó Jose árnyékában

Az AS Roma körül zajló folyamatok szurkolóként nagyon érdekelnek. Viszonylag erős idegzetet igényel az olasz fővárosiaknak drukkolni, de ezt már az évek alatt megszokhatta az ember. Szerencsére hétről-hétre képesek a csapatot körülvevő vezetők, újságírók, vagy akár a játékosok is előjönni olyan meglepő fordulatokkal, amit csak a legnívósabb dél-amerikai szappanoperákban láthatunk.

Történt ugyanis, hogy a héten bejelentették az új vezetőedző személyét, aki nem más, mint a „speciális egyes”, alias Jose Mourinho! Bizony! Az AS Roma új vezetőedzője a portugál tréner lesz, hogy ez mennyire jó most még kár lenne vitatni. Annyi szent, ilyen átgondoltan, a következő szezon előtt ennyivel, ráadásul egy felsőpolcos vezetőedzőt bejelenteni máris pozitív hatásokat generál, és véleményem szerint fog is gerjeszteni. Később ez lehet majd a probléma forrása, de ne szaladjunk ennyire előre.

„Egy visszavágó Jose árnyékában” bővebben

Az Ajax elleni továbbjutás után jöhet a torinói bika!

Óriási meglepetésre az AS Roma felülmúlva az agyon istenített Ajax csapatát, és az EL elődöntőjébe jutott! Én személy szerint nem bíztam ebben, de csapatom rám cáfolt. Szerencsére. Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, hogy mivel is volt jobb a két meccsen az AS Roma, maradjunk annyiban, hogy beleszórtuk a hollandok szemébe a varázsport, így a magas letámadásuk bár nagyon rosszul esett a farkasoknak, de az Ajax támadó játéka mindössze a második félidő elején mutatott életjeleket.

A továbbjutás után…

Pedig a Roma minden segítséget megadott, végig pontatlan és kedves vendéglátóként osztogatta vissza a labdákat akár a saját kapuja előtt is. Aztán az amúgy szintén foghíjas védelemből a párharcban végig dőltek ki a védők. (Alapból hiányzott: Smalling, illetve Kumbulla, mentközben sérült meg: Spinazzola, Calafiori, … ) A végén már Veretout játszott szélső hátvédet. Más kérdés, hogy a bevethető Santon még így sem került szóba.

„Az Ajax elleni továbbjutás után jöhet a torinói bika!” bővebben

Sassuoloból Amszterdamba

A Parmatól és a Napolitól elszenvedett vereségek után a Sassuolo vendégeként sem sikerült nyernie az AS Roma csapatának. Bár a fővárosiak kétszer vezettek és több komoly helyzetet is kialakítottak, elvédekeztek két hazai támadást, amit a Sassuolo könyörtelenül értékesített. Így a csapat visszacsúszott a tabella hetedik helyére; most már csak Fonseca bízik a BL-t érő negyedik pozíció megszerzésében. Ráadásul csütörtökön már az Ajax ellen kellene mutatni valamit, ha a bajnokságban rendre ég a társaság.

Pellegrini értékesíti a büntetőt

Sokat gondolkodtam azon, hogy a jelenlegi helyzetről és az aktuális bajnoki formáról miként fogalmazzak erős kritikát. De aztán úgy döntöttem, megvárom az Ajax elleni párharc kimenetelét, mielőtt Fonseca felett véglegesen pálcát törnék. Mivel a mérkőzésen rendre bekövetkező egyéni hibákról nehezen tehet a portugál tréner, egyértelmű bűnbaknak nehéz lenne beállítani. DE a felfogásra, hozzáállásra igenis hatással kell, hogy legyen és ez már nyomasztóbb tény, mert ebből igazán kevés jut ki a gyepre hétről-hétre.

„Sassuoloból Amszterdamba” bővebben

Pármai blama, ukrán visszavágó

Drágalátos csapatunk csapnivaló játékkal, egy nézhetetlen produkcióval rukkolt elő a Parma ellen. A kiesés ellen reménytelenül menekülő Sonkások két góllal fektették ki a meglepő EL diadalból érkező AS Romát. Fonsenca a meccs előtt elmondta, minden játékosa tudja, milyen fontos periódusában vagyunk a bajnokságnak. A meccs után, amikor egy leharcolt, fáradt, motiválatlan társaság benyomását keltette az egész fővárosi klub, már olyanokról beszélt, hogy a koncentráció hiányzott. Nem biztos, hogy értem a portugált, de ahogy elnézem a csapat sem minden esetben tud azonosulni az elvárt taktikai húzásokkal.

Égtünk a szép napsütésben

A Parma meccs részleteiben különösebben nem kívánok elmerülni, egy gyors hazai gól után betolták a buszt a kapujuk elé, és élet-halál árán őrizték a megszerzett előnyüket. Majd a második játékrészben egy tizenegyesből tovább növelték előnyüket, amit már végképp képtelen volt a fővárosi csapat egalizálni. Jó teljesítmény nyomokban sem volt, ráadásul csütörtökön és vasárnap is pályára kell lépni, ami elég komoly problémának tűnik, elnézve a csapat erőnlétét.

„Pármai blama, ukrán visszavágó” bővebben