A nyári bizonyítvány

Elképzelhetetlenül viharos nyári szüneten vagyunk túl egyszerű Roma szurkolók. DDR eligazolt, Totti kilépett. A csapat új edzőt szerződtetett, ráadásul az öltöző is felfordult rendesen. Ebből a „vert” helyzetből vágott bele az AS Roma az idei kiírásnak, Bajnokok Ligája nélkül, ikonoktól mentesítve, racionális mercató után.

Nézzük, hogy a mi kis csapatunk hogyan gondol az előttünk álló szezonra, mire számítunk, és mit várhatunk el ettől a jelenlegi kerettől?

„A nyári bizonyítvány” bővebben

Tavalyi védelem, tavalyi hibák a nyitányon

Vasárnap este az AS Roma is megkezdte a 19/20-s szezont. Hazai környezetben fogadta Fonseca csapata a Genoa újjászervezett alakulatát. Bár a portugál tréner debütálása volt a fő attrakció az olasz fővárosban, azért Andreazzoli római visszatérése is bőven tartogatott pikantériát magában. És akkor a mérkőzés még el sem kezdődött.

3-3 a nyitányon

Kezdők tekintetében vendégoldalon öt új játékos került a csapatban, közülük a BL elődöntőből érkező Schöne volt a legnagyobb dobás, vagy a fiatal titán; Pinamonti. A hazai csapatban egyetlen új szerzemény, Lopez került a kezdőbe, a többi a „szokásos” volt. Ami azért nem teljesen igaz, de ezek a srácok, ebben a formában játszottak már együtt, szóval erre semmit sem lehet fogni. Nyilván Manolas hiánya igen jelentős (lesz), őt JJ próbálta pótolni. Kisebb sikerrel. De ne szaladjunk ennyire előre.

„Tavalyi védelem, tavalyi hibák a nyitányon” bővebben

Benvenuto Maestro Paulo Fonseca!

Paulo Fonseca lett az AS Roma edzője, kinevezése már június első felében megtörtént. Viszont tegnap meg is érkezett az olasz fővárosba az új tréner.

A reptéren érkezéskor.

Fonseca Mozambikban született, még 1973-ban, két évvel az afrikai ország függetlenségének kikiáltása előtt, később a családjával Európába költöztek, élete jelentős részét Portugáliában töltötte.

„Benvenuto Maestro Paulo Fonseca!” bővebben

Roma – Juve 2-0

Két körrel az olasz bajnokság idei befutója előtt még pár kérdés megválaszolatlan. Ilyen például a harmadik kieső, vagy éppen a Bajnokok Ligája vs. Európa Liga indulók véres versenyfutása. A hétvégén gyakorlatilag minden nemzetközi szereplésért küzdő csapat nyert, szerencsére az AS Roma is. Sikerült a megszokottnál enerváltabb Juventust két vállra fektetni, ami felbecsülhetetlen három pontot ér(het).

Ez most nem ment…

Hazai oldalon egy jól megjósolható kezdővel küldte pályára csapatát Ranieri. Mirante előtt a Kolarov, Fazio, Manolas, Florenzi négyes védekezett. Középen Zaniolo, N’Zonzi és Pellegrini, előttük pedig az ElSha’, Dzeko, Kluivert trió támadt. Allegri már valamivel felfogatottabb tizeneggyel kezdett, de tartalékos Juvéról nem beszélhettünk. Szczesny, Spinazzola, Chiellini, Caseres, De Sciglio, Matuidi, Pjanic, Can, Ronaldo, Dybala, Cuadrado.

„Roma – Juve 2-0” bővebben

Genovai folytatás

Négy forduló maradt vissza az idei olasz bajnokságból. A „Ranieri-küldetés” egy genovai vendégjátékkal folytatódik, vasárnap a 18 órás sávban. A feladat nem megoldhatatlan, hiszen a Genoa szinten biztosan nem esik már ki idén, és egyéb célja sem maradt. Persze roppant veszélyesek az ilyen mérkőzések, de a Cagliari ellen mutatott határozottság tovább lendítheti a csapatot. Tovább kell, hogy lendítse!

Vasárnap 18.00

Prandelli idei feladata „szinte” teljesült, bent tartja a genovai piros-kékeket. Bár csapata messze nem domborította ki azt, amire a keret képes lehetett volna. Formájuk inkább siralmas, mintsem megnyugtató, de ez legyen az északiak baja. Utolsó győztes bajnokijuk még március közepén volt, akkor éppen a Juventust (tartalékot) fektették két vállra, nem kis meglepetésre. Azóta sikerült Udineben kikapni, majd elveszíteni a városi derbit. Hat bajnokin két pontra futotta egy hónap alatt.

„Genovai folytatás” bővebben

Döntetlen Milánóban

A húsvéti forduló szombati játéknapjának utolsó találkozója volt az Inter – Roma. Egészen fontos mérkőzés kerekedett a 33. fordulóra ebből az amúgy is parázs hangulatú rangadóból. Hiszen a Róma és távolabbról az Inter BL indulása szempontjából kiemelkedő volt a három pont, mivel a riválisok rendre szórják a pontokat. Másrészt játékosok és edzők is fordultak meg a másik oldalon, szóval alaphang volt bőven.

Pellegrini jól ment szombaton.

Folytatásként a bemelegítésnél kiderült, hogy Manolas nem tudja vállalni a játékot. Így a korábbi Inter védő, JJ került belső védő posztra. Mellette Fazio kezdet belül, sőt a széleken újra szélső védők végezték a feladataikat. Nevezetesen Florenzi és Kolarov. A kapuban Mirante. Középen Cristante és N’Zonzi, míg előrébb Ünder, Pellegrini, El Sharaawy, csatárként pedig Dzeko kapott bizalmat.

„Döntetlen Milánóban” bővebben

Szombaton Genova, ellenfél a Sampdoria

Szombaton tovább „menetel” csapatunk az olasz bajnokságban. Ráadásul jelen helyzetben egy igen nehéznek mondható, genovai kirándulás vár Ranieri legényeire. Hogy mire lehet képes az életjeleket mutató csapatunk a hétvégén; nehezen tudnánk megjósolni, de azért pár gondolatot összeszedtünk a meccs előtt.

1000 utaznak

Soron következő ellenfelünk, a Sampdoria (45) három egységgel gyűjtött eddig kevesebbet, mint az AS Roma (48). Egy másik univerzumban, így egy nagyon fontos, nemzetközi kupaindulásért vívott rangadónak kellene nevezni a találkozót. Sajnos az AS Roma állapotát ismerve ezt most nem jelenthetjük ki, ráadásul újabb sérülések nehezítik a rutinos trénerünk munkáját.

„Szombaton Genova, ellenfél a Sampdoria” bővebben

A BL álmok véget értek

Vasárnap délután Ranieri mester első rangadója következett az „újra kinevezése” óta. Nem kisebb csapat ellen kellett volna biztosítani a BL pozíciót, mint a Napoli. Akik ugyan holt térben helyezkednek a tabellán, az Arsenal elleni EL meccsük is távolabb van még; viszont képtelenek olyan szarul játszani, felfogatott csapatukkal, hogy nem gázolják el a minden szinten, de mentálisan főleg széthullott AS Romát.

Nagyon nagy falat volt ma a Napoli

Ranieri nem bízta a véletlenre a dolgot, legrutinosabb csapatát küldte pályára, gyakorlatilag Schick volt az egyetlen meglepetés. Legalábbis számomra. De mindegy is, hiszen a sokat látott mester által kitalált taktika tökéletesen csődöt mondott. Gyakorlatilag egy visszafogott Napoli, játszi könnyedséggel végezte ki a BL álmokat.

„A BL álmok véget értek” bővebben

BL: Porto – Roma visszavágó

Az AS Roma körül újra és újra felbüfögő pletykaáradat más csapatokra jellemző-e, nem tudom?! De, ami a bukott derbi óta körülveszi a farkasokat, az szinte példa nélküli. Az újságírók szerint lemondott EDF kedden (!), az utolsó „szalmaszál” előtt. Azaz 24 órával a létfontosságú Bajnokok Ligája visszavágó előtt. Volt játékosok járnak vissza Trigóriába, nyilatkoznak össze-vissza távozásuk körülményeiről. A szurkolók totálisan ki vannak akadva az eredmények, de sokkal inkább a mutatott játék miatt. Leendő edző meghívása a BL mérkőzésre… nem folytatom.

Ebben az „emelkedett” hangulatban várja most, EDF és csapata azt a nemzetközi mérkőzést, ahol még bőven van sansz a továbbjutásra. Előnnyel érkezett csapatunk Portugáliába, az ellenfél nem verhetetlen, de a körítés olyan negatív hangulatot teremt, amiből nehezen térek magamhoz.

„BL: Porto – Roma visszavágó” bővebben

Derby della Capitale

Derbi felvezetőt írni jó, pedig nehéz frappáns felütéssel kezdeni egy ilyen fontos esemény bevezetését. Az egyik olasz újságnak ez olyan jól sikerült, hogy kénytelen vagyok én is ezzel kezdeni; Zaniolo nevének betűit átcsoportosítva megkapjuk a L A Z I O  N O kifejezést! Ehhez a „pihentagyúsághoz” mit szóltok? Én nem nagyon tudok mit hozzátenni! Zaniolo nem mellékesen a hónap játékosa lett februárban.

Szombaton városi derbi!

Szombaton – hosszas huzavona után – az esti órákban kerül (pontos kezdési idő: 20.30) megrendezésre az olasz főváros derbije. Minden romanista életében az egyik legfontosabb mérkőzés az idényben. Jelen esetben a Lazio lesz a pályaválasztó, de ez kevésbé fontos. Az eladott jegyek száma, a várható hangulat, az már annál inkább! Közhely generátorunkat szintén bekapcsolva felejtettük, és ide írjuk gyorsan: ezen a meccsen az aktuális forma, a kisebb sérülések, vagy egyéb átlagos tényezők nem számítanak. Csak és kizárólag a szív, az elszántság, az extra motiváltság lehet a minimum.

„Derby della Capitale” bővebben