Roma – Napoli rangadó az ezüstért!

Az olasz bajnokság megszokott menetrendjétől eltérően, egy egzotikusabb időpontban jön az BL indulást leginkább befolyásoló Roma – Napoli. Konkrétan, szombaton 15.00-kor kezdődik a találkozó. Ennek oka a csapatok nemzetközi érintettsége a jövő héten.

Ancelotti és Maradona nem lép ma pályára
Ancelotti és Maradona nem lép ma pályára

A vendég Napoli hátrányból várja a Real Madrid elleni, hazai visszavágóját, még a Roma lyoni kirándulásra készül csütörtökön. De ne szaladjunk ennyire előre, nyilván fontosak a hétközi mérkőzések, de legyünk nyugodtak, mindkét edző a szombat délutáni találkozóra hangolta csapatait. „Roma – Napoli rangadó az ezüstért!” bővebben

Az Európa Liga legjobb 16 csapata közé…

Sűrű a program írtuk már sokszor a februári posztokban. Ezért is jön jól, egy oda-vissza vágós lebonyolításban kiharcolt idegenbeli 4-0. Valamivel egyszerűbb így a visszavágó, még akkor is, ha fél vállról nem vehető a spanyol Villarreal. Reményeink szerint a csütörtök kora esti mérkőzésen (kezdőrúgás 19.00) hazai gólokkal sikerül a kedélyeket megnyugtatni, és a biztos továbbjutást kiharcolni.

Dzeko pihenőt kap?

A Samp elleni vereség óta négy tétmeccset húztunk be, három találkozón négy rúgott gólig jutott kedvenc csapatunk, és az Olasz Kupa továbbjutás is abszolválva lett. Öröm és boldogság lengi be Trigoria-t, jöhet az erőltetett menet utolsó harmada, és annak első mérkőzése, az EL visszavágó. „Az Európa Liga legjobb 16 csapata közé…” bővebben

Újabb győzelemmel vissza a második helyre!

Vasárnap délben került sor a Crotone – Roma olasz bajnoki mérkőzésre. Pontosabban fél egykor vette kezdetét a találkozó, a csodaszép déli napsütésben. Spalletti legnagyobb gondja talán a mérkőzések sűrűsége lehet, (kedd – vasárnap – csütörtök – vasárnap) hiszen Florenzi sérülésén kívül csak Totti panaszkodott gyomorrontásra/megfázásra, így szinte mindenki bevethető volt.

Arra van Spanyolország?
Arra van Spanyolország?

Igen, már az egyiptomi sprinter is kezdőként állt a tar mester rendelkezésére. Ami egyből meglepett, hogy a hadrend Salah visszatérésével sem változott. Holott az olasz sportmédia szentül magyarázta, Spalletti azért erőlteti ezt a 3-4-2-1-s felállást, mert így kénytelen pótolni afrikai játékosát. Messzemenő következtetéseket azért ne vonjunk le a vasárnapi mérkőzésből. „Újabb győzelemmel vissza a második helyre!” bővebben

Legyen Tumminello meccse!

Ahogy ígértük, szerdán folytatjuk a sűrű februári program dokumentálását. Csapatunk ma este, hazai környezetben fogadja a Cesena labdarúgóit, az Olasz Kupa negyeddöntőjében. Kiváló alkalom ez arra, hogy a vasárnapi vereséget feledtesse kedvenc klubunk. Bár szurkolók továbbra sem várhatóak, a helyes útra pont egy ilyen mérkőzésen lehetne visszatérni.

Mindketten a kezdőben?
Mindketten a kezdőben?

Mondom ezt akkor is, ha tisztában vagyok vele, az elmúlt évek kupaszereplései nem sikerültek a legfényesebbre. Tavaly a hasonló méretű Spezia pottyantotta ki csapatunk a legjobb 16 között, azelőtt az Empoli lett meg kínkeservesen, majd a Fiorentina vetett véget a „menetelésnek”, három éve pedig a győztes Napoli intézte sorsunk. „Legyen Tumminello meccse!” bővebben

Megsülni a genovai napsütésben…

Vérzivataros fordulón van túl az olasz első osztály mezőnye. Pontosabban az üldözők hagytak el pontokat a Juventus javára. Vereséget szenvedett a Milan és a Lazio, döntetlent játszott a Fiorentina és a Napoli… persze a Juve hozta az idegenbeliét, és tovább növelte gyakorlatilag mindenkivel szemben az előnyét. Történt ez úgy, hogy a Roma kétszer vezetett Genovában, mégis pont nélkül hagyta el a Luigi Ferrarisról elnevezett stadiont.

Fényből az árnyékba?
Fényből az árnyékba?

Nagy kár, hiszen az előny megvolt többször is, valahogy vasárnap mégis a védelem bizonytalanságai megpecsételték sorsunk. Izgalmas mérkőzésen, 3-2-re alulmaradt kedvenc csapatunk, ezt kell most megemészteni, hiszen az őrült tempó nem lassul, szerdán már kupamérkőzés, majd jövő hét kedden (!) rangadó a Fiorentina ellenében. „Megsülni a genovai napsütésben…” bővebben

Genovában kezdődik az év!

Felébred téli álmából az olasz bajnokság és a hétvégén a hagyományos „vízkereszt” forduló helyett, klasszikus szombat-vasárnapi lebonyolítású 19. forduló jön. Kedvenceink vasárnap 15 órától mérik össze erejüket Genova Griffmadaraival. Egy ilyen hosszabb szünet után talán még nehezebb jóslatokba bocsátkozni egy beharangozóban, de mi mindent megteszünk, hogy tisztán lássuk, mire számíthatunk.

genoa-roma-1

A piac kinyílt az újév első napján, ellenfelünk gyorsan értékesített is két kiváló labdarúgót. Fővárosi oldalon még lomhább a tempó, és a pletykák mellett csak Iturbe torinói kölcsönzéséről számolhatunk be. Reményeink szerint várható kisebb-nagyobb erősítés, de ne szaladjunk ennyire előre. „Genovában kezdődik az év!” bővebben

Tovább a helyes úton!

Olaszországban, karácsony előtt, egy igen elnyújtott fordulóval, konkrétan a 18. játéknappal ér véget a naptári év. Keddtől csütörtökig Milan és Juventus nélkül kerül megrendezésre ez a kanyar. Kedden az Atalanta győzelemmel búcsúzott az évtől, így kellene tegyen Spalletti legénysége is csütörtökön a Chievo ellenében, hazai környezetben.

Logók ünnepi hangulatban!
Logók ünnepi hangulatban!

Persze a szombat esti rangadó nem múlt el nyomtalanul. Sérülések, megfázások és érdekes nyilatkozatok szintén maradtak az éterben a torinói vendégjátékot követően. Pár mondatban erre kitérünk majd, de megpróbálunk fókuszálni a veronaiak elleni kötelezőre is. „Tovább a helyes úton!” bővebben

Beugró kipipálva, Roma-Milan 1-0

A tizenhatodik forduló zárómérkőzése hétfő esti időpontban sodródott az AS Roma EL kötelezettsége miatt, de egy Milan elleni rangadó minden időpontban rangadó. Pláne, ha egy volt római vágta rend következtében egyre jobb az északi rossoneri. Tovább fokozhatnám a szitut azzal, hogy a tabella második helyezettje látta vendégül a harmadik pozícióban lévőt. Kell-e ennél több?

Edzőbá'k
Edzőbá’k

A csapatok formája szintén irigylésre méltó volt a találkozó előtt, a Milan öt mérkőzéses veretlenségi szériával utazott a fővárosba, míg a farkasok 10 győztes hazai bajnokival büszkélkedhettek a kezdő sípszó előtt. Minden adott volt egy kiváló bajnoki mérkőzéshez, ami csak részben jött létre, de ne szaladjunk ennyire előre. „Beugró kipipálva, Roma-Milan 1-0” bővebben

Idegenben zárjuk az EL csoportkört

Csütörtökön az Európa Liga csoportküzdelmei is véget érnek. A számunkra fontos kérdések szerencsére eldőltek az 5. körben. Így az E csoport győztese mindenképpen az AS Roma lesz, függetlenül a romániai mérkőzéstől. Ettől még ezt a találkozót is le kell játszani. Ráadásul román riválisunk igencsak összekapta magát, és továbbjutási reményeit pont ellenünk realizálhatja.

Itt játszik csütörtök este a Roma
Bár ez az Astra stadionja, a mérkőzés a fővárosban lesz…

„Idegenben zárjuk az EL csoportkört” bővebben

EL: Roma – Viktoria Plzen, beharangozó

Nem tudom melyik a rosszabb, egy elveszített bajnoki mérkőzésről összefoglalót írni, vagy az azt követő tétmérkőzés felvezetőjét megfogalmazni? Költői kérdésem nem vár válaszra, viszont most tovább kell lépni a „bergamói kudarcon”. Hiszen csütörtök este az EL csoport megnyerése lesz a feladat.

Szép trófea
Szép trófea

Nem múlhatott el a vasárnap délutáni vereség komoly viharok nélkül. Egyrészt a szurkolók sikeresen randalíroztak egyet hazafelé jövet. Ennek a büntetése még nem tisztázott, de egyes források már a torinói utazás letiltásáról írnak. Ezzel ráérünk később foglalkozni, emellett olyan dolgokat is olvashattunk, hogy a mérkőzés utáni video elemzésen Spalletti egészséges vitába keveredett több játékossal, a leghangosabb a hírek szerint Manolas volt. Nem szerencsés mindez, pláne egy ilyen eredményt követően… „EL: Roma – Viktoria Plzen, beharangozó” bővebben