AS Roma – Lecce a 31. fordulóból

Csütörtökön csapatunk kiesett az Európa Liga mezőnyéből. A Bologna többször vezetett, egyenlíteni sikerült, de a hosszabbításban a végső döfést is bevitte a másik olasz csapat. Annyit megjegyeznénk, hogy ha a Bologna elleni párharcot nem sikerült megoldani, hogy is gondolhattam arra, hogy az EL megnyerésével jutunk a Bajnokok Ligája főtáblájára? Kár.

Vasárnap viszont már kőkemény bajnoki mérkőzés vár a srácokra. A kiesés ellen menekülő Lecce, Di Francescoval a padon elég félelmetesen hangzik elsőre. Pláne, ha figyelembe veszem, az AS Roma jelenlegi állapotát. Sajnos Gasperini mélyebb gödörbe kormányozta csapatunk. Nagyon remélem, hogy az állapot átmeneti és a bajnokság végén közösen tudunk majd örülni a sikernek.

A Juventus elleni 3:3 óta elkerül a győzelem íze, és lejátszott csapatunk öt tétmérkőzést nyeretlenül. Lecsúszott a negyedik helyről, és kiesett az EL-ből is. Sok sérültünk, és a feladatra nem totálisan kompatibilis keret okozhat ilyen hullámokat, viszont jó lenne ebből kimászni hamar és a hátralévő kilenc bajnokin kiharcolni a folyamatosan emlegetett Bajnokok Ligája főtáblát, azaz a bajnokság minimum negyedik helyét.

Di Francesco Leccéje az elmúlt öt mérkőzéséből kettőt nyert, hatból hármat. Bár jelenleg „szinte” a vonal alatt tartózkodnak, esélyük még bőven van a bent maradásra. Én külön szorítok is nekik, de ma még ne szerezzenek ehhez pontokat. Az olasz fővárosban erre nem is sok esélyük van.

Emberemlékezet óta nem történt ilyen, a legutolsó Lecce győzelemig is évtizedet kell visszaugrani, 2012 tavaszán egy, a mostanihoz hasonlóan zilált AS Roma szenvedett vendégként 4:2 vereséget a Lecce ellen, ahol akkor olyan labdarúgók lőtték a gólokat, mint David Di Michele, vagy épp Luis Muriel. De Oddo és Cuadrado is Lecce játékos volt abban az évben. Fővárosi oldalról nem beszélnék. (jegyzőkönyv link)

Összegezve; Gasperini csak előre tud menekülni, ha nem akarja hogy megkezdjék a szurkolók, el kell kezdeni újra nyerni, és a helyes út irányába kanyarodni. Láthattuk tegnap is, a Juvnetus sem fogja az össze meccsét megnyerni, gondolom a Como sem. Szóval minden pontot be kell zsákolni és reménykedni riválisaink botlásában. Kb. ez a recept jelen helyzetben.

A kezdőről annyit, remélem a csontra játszatott játékosaink kapnak némi pihenőt. (Mancini, Svilar, Ndicka) Bár a „jósnők” nem így gondolják. Előre példának okáért a Malé’-Pelle-Vaz hármast látják. Túloldalon leginkább Riccardo Sottil játékát ajánlanám a figyelmetekbe, de őt hátsérülése miatt valószínűleg nem tud játszani. Közvetítés persze nincs, miért is lenne; úgyhogy jövünk majd streamekkel a kommentmezőbe. Hajrá!