De Rossi genovai munkája megsüvegelendő. Kiesés elleni harcát lassan megnyeri, és a bent maradást sikerül teljesítenie. Ebben oroszlánrészt vállat az AS Roma is, mikor mindhárom pontot Genovában hagyta. Nem szeretném szételemezni a vasárnapi bajnoki mérkőzést, elég ha annyit írok, elfogadható teljesítményt is csak nyomokban találunk a fővárosi csapat esetében. Mindenki mélyen tudása alatt játszott, és ezzel a vereséggel lépéshátrányba kerültünk a BL helyek megszerzését tekintve. Pont.

Szerencsére van még javítási lehetőség, többek között hétvégén a Como (!) ellen. Illetve létezik még egy másik út is, az Európa Liga győztese szintén főtáblás lesz jövőre a legrangosabb kupasorozatban. Ebben kellene most lépni egyet előre, és a Bologna elleni EL párharcot behúzni. Bár nem szerencsés saját országbeli ellenfél ellen játszani, a feladat nem megoldhatatlan.
Gasperini első tétmérkőzését az AS Roma kispadján éppen a Bologna ellen vívta, akkor az első fordulóban 1:0 győzelemmel kezdtünk. Bár messzemenő következtetéseket nem illik levonni abból a bajnoki mérkőzésből, de valahogy ma is egy ahhoz hasonló, izzadságszagú találkozóra számítok. Aztán meglátjuk, mennyit fejlődött az olasz tréner keze alatt csapatunk. Szép nagy utat jártak be azóta Italiano fiai is, jelenleg elfogadható formában várják a párharcot.
Bár elvéreztek a hétvégén az életéért küzdő Veronával szemben, illetve az olasz kupából is búcsúztak egy acélosnak nem nevezhető Lazio ellen. Viszont a Brann Bergen oda-vissza megvolt, illetve a bajnokságban is letudtak három kötelező győzelmet. (Pisa, Udinese, Torino) Még egy erőn felüli teljesítményt tudnak ebben a kiírásban felmutatni, az pedig a Szuperkupa döntőbe kerülés (Intert verték büntetőkkel az elődöntőben, majd a Napoli nyerte a döntőt). Persze ettől még nem kell összeszarnia magát senkinek Rómában.

Amit megfigyelhetünk a Bologna kapcsán, hogy Italiano bátran variálja a taktikai elképzeléseit, más felfogásban játszottak a Verona elleni vereség alkalmával (4-2-3-1), mint a Pisa ellen idegenben (4-3-3). Vagy a Bergent is szintén a támadóbb felfogással tudták két vállra fektetni. A Vitik – Lucumi páros belső védők és Skorupski tekinthető fixnek a védelemben, míg a Freuler – Ferguson párosra fűzött középpálya szintén borítékolható. Kellően összeszokott társaság; plusz a fiatal-rutinos játékosok aránya szintén jól átgondolt.
A fővárosban már-már a megszokott hullámvasút hangulat uralkodik. Amikor a Juventus elleni mérkőzés 75. percben 3:1 állt a találkozó nyugodtan dőltem hátra, hogy végre, úgy viselkedünk, ahogy egy BL induló csapattól elvárható. Nyerjük a fontos rangadót, behúzzuk a kicsik ellen és jövőre jöhet a kánaán. Mindenki pontosan tudja mi történt ezután, a Juve egalizált, majd vereség a Genoa ellen. Nem is tudom, mit lehet ilyenkor mondani?
Térjünk is inkább rá a mai mérkőzésre. Fontos hiányzó lesz Mancini a védelemből, piros lapja miatt pihen. Soule nem gyógyult meg, Dybala újra sérüléssel küzd, műtéten is átesett. Csatáraink szintén maródiak. (Ferguson, Dovbyk) Ezen felül azért egy elfogadható kezdőt mindenképpen pályára tud küldeni Gasperini. A hétvégi, újabb gyenge teljesítménye ellenére az olaszok kezdőbe várják Pellegrinit. Középen a Cristante – Kone páros szűrhet, míg a védelem Tsimikas – Ndicka – Ghilardi lehet. Meglátjuk. Én azért óvatosan kezelném ezeket a jóslatokat, az ősz mester rendre meglepi az újságírókat egy-két poszton.

Az oddsmesterek esélyesebbnek tartják a Rómát, mind a mai meccs kapcsán, mind a párharc tekintetében. Ezen talán kevesen lepődünk meg, mégiscsak nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező együttes a fővárosi. Az, hogy én mire számítok, azt már nehezebb lenne leírni. Amit vasárnap láttam, az felbosszantott, talán a Gasperini éra legsötétebb pillanata volt. Remélem ez valami sportszakmai formaidőzítés eredménye mindössze és ma kora este lehengereljük ellenfelünket, és akár a párharcot is le tudjuk zárni. Fontos lenne, hiszen hétvégén élet-halál, vagy inkább BL-halál párharc vár a csapatra a Como ellenében. Szóval puskapor majd oda is fog kelleni bőven. Tévé közvetítés természetesen nem lesz, ezt talán majd a Fradi párharcunkig felesleges is várni. Szóval hozunk majd streameket, meg a szokásos hajrá!