Ismételten nem sikerült fontos rangadót nyernünk, és a fogyó lehetőségek látva, a naptárunkra nézve és az érkező hírek hallatán, azt hiszem erre nem is sok esély mutatkozik a továbbiakban sem (természetesen csak azon meccseket említem ebben a kategóriában, amit az első évben nem húztunk be; a hagyományos rangadók közé sorolható a továbbra is nagyon hektikus Fiorentina elleni hazai, a Derby della Capitale, illetve idén az lett a Como elleni idegenbeli mérkőzés, ahogy a bolognai kirándulás is az elmúlt évekhez hasonlóan). De, nem érdemes ennyire előre menni, a következő ellenfelünk De Rossi és a Genoa lesz, ráadásul idegenben. Ezeken a mérkőzéseken – szokásos edzői közhellyel élve – is három pontot osztanak, és egyelőre ezek a mérkőzések tartanak minket a célterületen. Szóval hiba lenne egy kézlegyintéssel elengedni ezeket.
Mégis azt gondolom, hogy érdemes a Juventus elleni múlt vasárnapi produkcióról hosszabban szót ejteni, mert ennyi elszalasztott lehetőség, már mintázatnak felel meg, és a későbbiekben is tanulságos lehet. Ezt az írást sokkal szerencsésebb lett és szerettem volna megejteni, amikor még frissek az élmények, és habár rendkívül keserű volt a mérkőzés befejezése, a fórum nagy részével szemben én nem éltem meg fatalista nemzethalálnak (bár némi igazat tudok adni ez ügyben, ez alant ki is fog derülni). Így most egy kis sót hintek a régi sebbe, és szépen lépésről lépesre igyekszem górcső alá venni az eseményeket.
0:00 Mielőtt pályára küldeném a fiúkat, érdemes elmondani, hogy két olyan tréner nézett szembe egymással, akik vitathatatlanul az egyik legmagas a taktikai felkészültséggel és keretépítési sikerességgel rendelkeznek a Serie A-ban (hogy most ne akarjunk nagyobb szavakat puffogtatni). Mindkettejük a gyors átmenetek és taktikai rugalmasság híve, és mindkettejüknek megvan az ideális keretfelépítésük. Spalletti például elsősorban a hibrid, meccs közben is variálható 3-4 védős felállást favorizálja, sok fellépő belső védővel, míg Gasperininél a játékosok nem, csak az elfoglalt pozíciók számítanak igazán kötöttnek. Mostanra elmondható, hogy mindkét edző elérte, hogy kéznyoma látható legyen a csapat játékában.
Ezen a mérkőzésen az alaptaktika tekintetében Gasperininél voltak a jobb lapok. A Juventus sokat emlegetett fáradsága tökéletes lehetőség volt egy villámgyors és azt egész meccsen fenntartani igyekvő futballra szakosodott AS Romanak, míg Spalletti magasabb minőségű játékosállományába és csere lehetőségeiben bízhatott leginkább (na, meg a szerencsében, és esetleg egy kedvező bírói felfogásban; mert azok után, hogy az Inter ellen elintézték őket, minden ellenük fújt kétes szituációt címlapsztorinak éltek volna meg, szerencsére ebben nem lehetett panaszunk, mert Sozza kiválóan vezette a mérkőzést).
1: 39 Amire azonban Gasperininek ügyelnie kellett, az a középpályán fel-felbukkanó torinói létszámfölény, és ezzel kapcsolatos magas labda szerzések, amelyek gyors szélsőkkel megtámogatva komoly problémát okozhattak nekünk. Az első percben a gyorsan visszaszerzett Juventus labdák és azok minél előbbi a 16-osunk környékére játszása dominált. Erre lehetett számítani, ennek megfelelően nem Ghilardi került a kezdőbe, aki sokkal statikusabb, illetve lassabb (lásd a Cagliari elleni odavágó), hanem Celik nézett szemben (Wesley-vel karöltve) a Conceicao – McKennie kettőssel, amely kiváló döntésnek bizonyult. Ahogy a gyorslábú Rensch játéka is, aki rendszeres visszasegített, és habár támadásokban ritkán vett részt, egyik legjobb meccsét játszotta Róma mezben (több parádés mentéssel). Az, hogy a holland ennyire marginális szerepet kap, de a megfelelő pillanatban, taktikai igényeknek megfelelően pályára kerül és olyankor kiválóan játszik mindenképpen Gasperini dicsérete. Egyébként ebben az akcióban egy klasszikus magas labdaszerzést mutat be a csapat (Ndicka főszereplésével), amiből Koné hosszan indítja Pellegrinit. Ez a pont jelentette a Juventus „dominanciájának” megtörését.
2: 35 A szélek gyorsítása mellett, a középpálya is megerősítésre szorult. Itt a szokásos ember-ember elleni taktika látszott kibontakozni: Koné és Thuram remek párost alkottak, amelyből egyértelműen a mi franciánk nyújtotta a jobb teljesítményt, illetve Cristante feladata lett Koopmeiners semlegesítése. A nem túl villámléptű holland rendszeresen visszalépeget regesta pozícióban, ahova a mi jó öreg Bryanünk el is kísérte. Az egyetlen, akinek nem volt ennyire kötött szerepe az Niccolo Pissilli, akinek egyszerre lett feladata a hibázásra inkább képes Kalulu presszingje (ebben az akcióban végül lövésig jut, egy elhalászott labda után) és a középpálya réseinek betöltése. A lövés után kis szerencsével megszerezhettük volna a vezetést, ehhez csak az kellett volna, hogy Pellegrini ne érje el a labdát, mögötte ugyanis tökéletesen üresen állt Malen.
7: 05 A mérkőzés ezen periódusában egyértelműen fölényben voltunk. Magas letámadással felívelésekre kényszerítettük ellenfelünket, sőt egy ízben egy klasszikus nevezhető Mancini beindulás után középre tudta kanalazni a labdát, de társat nem talált, mivel mindössze egyetlen játékos tartózkodott ilyen esetekben a 16-os belül: Malen. Ez egy valószínűleg eleve kért óvatosságot mutatja, mennyire félt Gasperini a be nem fejezett akcióink utáni gyors válaszreakcióktól. A Juventus ugyanis megtalálta egy előre íveléssel Cambiasot (meglepő helyen tűnt fel), aki Daviddel és Yildiztel hármasban kis híján ziccerig jutottak 5 védő szorításában (Rensch becsúszása kellett a 16-os belül).
10: 32 Talán egyszer sikerült megkerülni Pisillit a mérkőzésen, amelyen egyébként egyértelműen ő lett a meccs legjobbja – bár a Pannini nem is nevezte a meccs végén – de ez az ő szegénységi bizonyítványuk. Ebben a szituációban Kalulu lépett a középpályavonala mögé és egy sima Conceicao visszapasszal megnyílt az út a francia védő előtt. Szerencsére eltotyogta az akciót és csak egy rossz Conceicao lövés lett belőle. Ami miatt megmutatom az az, hogy mennyire sebeshető is Gasperini rendszere egy jobb csapat ellen, akik képesek lekérni labdát és beindulni. Ehhez képest ebből rendkívül keveset láttunk, az egész szezonban és egy nagyszerű hír.
11:51 Az utolsó olyan szituációt mutatom, amely egy bizonyos típushoz tartozik: a labdavesztés/magas labdaszerzés. Az említett kontra, a fellépő belső védő mellett a harmadik helyzetkialakítási klisé, amely a Juventus erősségei közé tartozik. Itt Cristante veszített labdát teljesen érthetetlenül, amiből azonnal három a kettő elleni szituáció keletkezett, amit végül Yildiz fölévágott. Még egy hasonló helyzet keletkezett később, szintén Cristante vállalhatatlan keresztlabdája után (22:21). A mi jó öreg Bryanünk, azt hiszem nem először bizonyította, hogy egy Bajnokok Ligája minőségű ellenféllel szemben rendkívül kevés a teljesítménye. Igaz, a védekezése ezen a meccsen is kifejezetten jó volt, de rendlívül sok rossz indítása és körülményeskedése miatt egy jobb ellenfél ellen ezek nagy arányban megbosszulják magukat. Azért idehoztam Ndicka fejét, aki másodperceken keresztül nézett a középpálya irányába sokatmondóan.
23:26 Az első negyedórában tulajdonképpen a teljes taktikai repertoárt bemutatták a csapatok (sűrű pozíciócserével azért némileg változatos volt a védekeznivaló akadt). Innentől haladhatunk nagyobb léptékkel is, valóban csak a sorsdöntő helyzetekre koncentrálva. A két helyzet közötti időszakban nem alakult ki egyik csapat részéről sem összefüggő domináns játék, ahogy nagyobb helyzetek sem (kivéve ugye Cristante eladott labdája után). Ekkor nem új elemként egy Mancini előre jövetel után fejelte be középre Malennek a játékszert, aki kiugorva végül fejbe lőtte Perint. A helyzetnél ki kell emelni a hollandot (na, meg Cristante érdemeit se hallgassuk el a keresztlabda adásakor), aki tényleg tökéletesen illeszkedik Gasperini elképzeléseibe. Elképesztően furcsa, hogy habár fizikailag nem különösebben erős, mégis rendszeresen meg lehet játszani felíveléseknél és felpasszoknál is, emellett ilyen helyzetekben remekül találja fel magát – még, ha befejezése nem is volt a legszerencsésebb ezúttal. Kérdés, persze meddig tud ilyen formában maradni? Emellett érdemes még kiemelni a védőmunkáját, ami igencsak spórolós, viszont nagyon hasznos: nem megy oda látványosan fellökni, vagy zavarni a labdát felhozó védőket, de, amikor belépnek mögé, elkíséri az ellenfelet, ha kell szabálytalankodik is.
32:56 Volt egy sikertelen labdaszerzés utáni Yildiz megindulás és Conceicao lövés, amit Cristante remekül blokkolt (ha már előtte nem rúgta fel Yildizt), még korábban. Itt pedig egy valóban még nem látott elem, amely végül valóban a vesztünket okozza: a felállt passzolgatás utáni beívelés. Sem Kalulura nem lépünk ki időben (Celik kettőzi a védekezést Wesley-vel Conceicaoval szemben, Cristante túlságosan behúzódik), sem a McKennie elleni emberfogás nem túlzottan eredményes (Pisilli nagyon messze, Cristante, meg ugye a kettő között). Svilarnak, ahogy az egész meccsen most sincs esélye a hárításra. Érdekes, hogy az utóbbi időben a szerb kapus, mintha labdába be sem érne úgy potyognak a gólok a hálójába…
38:51 Érdekes, hogy ezek után kétszer is fejjel voltunk veszélyesek. Cristante egy megpattanó Rensch beadás (36. perc), majd maradtunk fenn és magas letámadással zavartuk a szemmel láthatóan fáradó Juventust. A 39. perc elején Malen és Pisilli egymást zavarták egy szögletnél, majd ugyanezen perc végén Malen lefejelt labdájáért küzd meg Kalulu-Pisilli kettős, amely után Wesley egy fantasztikus góllal szerez vezetést. A stúdióban meg utána is sokan foglalkoztak azzal, hogy Perint mennyire lehet hibáztatni, de én ezt pont lesz*rom, Wesley azzal, hogy belépett és jobbal kapura mert lőni mutatja, hogy az érdem az övé. A brazilt tényleg lehet szeretni, ezúttal pedig tükörszélsőként tudta kamatoztatni a jobb lábát (kérdés, hogy Angelino esetleges felépülése után – bár nem tudom elképzelni mi baja lehet – marad-e ebben a pozícióban?)
Az első félidő érdemi része lezárult (volt egy David lövés, ami akár be is mehetett volna, ha ügyesebb a fiú, de akkor nem a Juve vitte volna el). A második játékrészt meg nem láttam, szóval ennyi volt az összefoglalónk, köszi…
A taktikai változtatásokról azért ragadtam le hosszasan, hogy bemutassam: ez a csapat jól játszik, egy közel azonos erősségű együttessel szemben. Az, hogy az alaptaktika ült, szerintem Gasperinit igazolja, a második félidőben inkább az egyéni hibák és a kapkodás volt jellemző, ami persze szintén edző kérdés, de nagyon sok múlik a rutinon is.
47:15 Úgy kezdődik a félidő, hogy kapunk egy gólt; szabadrúgás után a semmiből. Ugyanaz a szituáció egyébként, mind a három alkalommal: létszámban megvagyunk, de teljesen túlbiztosítjuk a helyzetet: 3 Róma játékos felugrik egy Juventus támadóval, amiből az lesz, hogy rosszul kifejelt labda. Conceicao meg eltalálja. Ez az igazán nagy különbség a rangadóbeli ellenfeleinknél: nem játékkal vernek meg minket, csupán olyan játékhelyzetekben is gólt tudnak szerezni, ami extra (0,02-es xG szerintem még hízelgő is), amire mi szemmel láthatóan nem vagyunk felkészülve.
53:01 Érdekes, hogy a gól utáni kicsit kapkodósabb időszakban a Juventus nem kényszerítette ránk az akaratát, mintha megelégedtek volna ezzel a döntetlennel, így össze tudtuk szedni magunkat és próbáltunk labdát birtokolni (Yildiznek volt egy ígéretes lövőhelyzete, ami megint Cristante lelkén száradt; ezúttal Mancinitől jött a leb*szás; ekkor állt El Aynaoui a pálya szélén először, 52:13). Malen kiharcol egy szögletet egy elég ideges és hektikus periódusban (elsősorban Wesley kezdett egyénieskedni, Pellegrini meg a szokásos módon totojázni), amelyből végül Ndicka betalált, ezzel pedig megint megnyugodott a csapat.
64:38 Annak ellenére, hogy a Juventus úgy reagált a gólra, ahogy nekünk is kellett volna a bekapott találat után: egyből nagyobb tempóra váltott, igaz ennek a fáradság miatt nem lett különösebb foganatja, sőt szét is estek ettől (58. percben tudtunk felállni és hozni azt a fajta letámadást, ami az első félidőben kitűnően működött). De a lényeg, hogy ezen a szinten pontosan ezt kell tenni: egyből reagálni és nem megzavarodni, mint ahogy mi tettük egy-egy bekapott gól után. A csapat mentális problémái valahol itt lelhetőek fel. Egyébként az eltelt 10 percben szépen kontroláltuk a találkozót, sőt, még Malen labdaszerzése után egy látványos ollózást is megejtett (61. perc). Mígnem Manu Koné – aki a második félidőben sokkal szabadabban játszhatott Thuram formahanyatlásának köszönhetően – saját térfél közepén kap egy labdát, és egy elképesztően szép passzt rúg fel Malennek, aki kihasználja a ziccert: 3-1! Valószínűleg Konétől nem számítottak ilyen átadásra – mondjuk Malenen kívül senki – ezért nem próbálták azonnal lezárni azt a 40 méteres sávot. Vége, eldöntöttük a meccset.
73:40 Vége a meccsnek, a Juvenál egyre több a pontatlanság, egyre nagyobb az erőlködés (igaz, most már néha fel tudnak állni és körbe passzolgatni, néha még kapura is lőnek, de ezekben nem sok erő és fantázia van). Spalletti cseréi egytől egyik rosszak: Boga nem tud rágyorsítani a szélen, Zhegrova nem tud helyzetet kialakítani a másik oldalon, David lehozása pedig egyáltalán nem teremtett nagyobb zavart (Yildiz jött be hamis 9-es pozícióba, egy másik klasszikus Spalletti húzás). Akkor tulajdonképpen mi a franc történt? Nálunk lejön Rensch, Ghilardi váltja (Ghilardi átmegy a bal oldalra, a jóval lassabb Zhegrovan védekezni, míg Celik átjön a jobbszélre), és bejön végre El Aynaoui Cristante helyett. Cristante sokat dolgozott és nem volt magabiztos, valahol érthető.
77:42 Jön az első szépítő találat. Celik egymás után három hibát követ el. Az első, hogy a Yildiznek felrúgott hosszú labdához hozzáért, a második, hogy nem kifejelte, csak felpattant a fejéről, a harmadik, hogy nem a rövidre ugrott, amire Svilar nem érhet oda. Más kérdés, hogy az első és a harmadik hiba között, mindössze másfél másodperc telik el, ennyi idő alatt nem lehetett érdemi döntéseket hozni. Sokkal érdekesebb például, hogy két Juventus játékos maradt teljesen üresen a hosszún, ami bizony Pisilli lelkén száradt, illetve Gasperinién. Cristante ugyanis visszazárásban sokkal fegyelmezettebb – már csak a rutinjának köszönhetően – fejjátéka pedig sokkal jobb, mint a fiatal romanistáé.
91: 42 Ugyanaz a csapkodó játék, igazából hiába jönnek a cserék a Juve nem pörög föl, de nagyjából náluk labda és a mi térfelünkön megy a tili-toli. El Aynaoui teljesen feleslegesen felrúgja Kalulut a mi térfelünk közepén. Őszintén nem értem mit akart ott: Kalulu kifele tolta meg a vonal felé a labdát, Wesley érkezett lezárni, a marokkóinak semmi esély nem volt megszerezni a labdát, ez nem lehetett cél! Akkor mi a f*sz volt?
Ndicka a meccs után azt mondta csak dühösebbek lesznek a Genoa ellen. Hát, ha ez az eredmény kellett, hogy motiváltak maradjunk a hátralévő 11 mérkőzésre, akkor legyen. De a továbbiakban a hiba nem megengedett, márpedig ez a mentális kényszer eddig éppen nem állt valami jól ennek a csapatnak…
Genoa – Roma 18:00-kor