Sőt mondhatnánk a gereblye, a lapát, meg az összes flancos kerti szerszám unalmában – így a tomboló télben – eldurrant, aminek a következménye az lett, hogy csapatunk búcsúzott idén is elég korán a Coppa Italia küzdelmeitől. Persze nem mi voltunk a sorozat várományosa, sőt még a döntőbejutás is elég derekas bravúrnak felelt volna meg, de bárhogy nézem is, ez így otthon, az első kanyarban fájó pont lett. Persze két féle megközelítést is alkalmazhatunk.
Az egyik az, hogy a Torino 1,24-es (eredmenyek és a fotmob is nagy egyetértésben adták ezt) XG-re rúgott 3 gólt, ami tekintve, hogy a bajnokságban mélyen alulmúlják a várható gólmennyiséget (28 várható gólra, csak 21) csodaszámba megy ez a fajta helyzetkihasználás. És mondjuk ki, őrületes mázlival szerezték meg egymás után háromszor is a vezetést (egy jól eltalált lövés, egy szerencsésen pattanó beadás, és egy Svilar hiba kellett ezekhez; szerencsére egyik sem túl gyakori nálunk).
A másik az a nem elhanyagolható tény, hogy szeptember után ismét vereséget szenvedtünk egy hasonló mérkőzésen, nem mellesleg pedig Baroni igazi mumusa lett Gasperininek. Ami újra és újra megtörténik, az már nem lehet szimpla véletlen, ott már érdemes törvényszerűségeket keresni. Már csak azért is, mert hétvégén ismét a Toroval csapunk össze…
Kezdjük akkor a szerencsésebb résszel. Először is csapatunk nagyon tartalékosan kénytelen most már 2 hete pályára lépni: Ndicka épphogy visszajött (meg is látszott rajta), El Aynaoui pedig még mindig távol (nem Afrikától). Mellettük Dovbik és Ferguson folytatják a fej-fej melletti versenyt az idei évben a használhatatlanság kategóriában. Nyilván a sérülésekről nem ők tehetnek, és sajnálom is őket, de az azért borzalmasan peches ránk nézve, hogy képtelek összefüggően – főleg Dovbik – pályára lépni legalább egy hónapig, hogy úgy legalább megnézzük, hogy ragadt-e rájuk valami Gasperini elképzeléseiből (és nem teljesen menthetetlenek). A két középcsatár szerencsétlensége mellé pedig jön az a tény, hogy nincs igazán, aki átvegye a szerepüket, ami a gólokat és helyzetkialakításokat illeti. Márpedig ez nem lebecsülendő, főleg a Torino ellen. Ugyanis a granata egy olyan együttes, akinek nincs igénye a labdára. Baroni fiai nem fognak hátul passzolgatni, ergo egy kemény Gasperini-féle letámadásnak nincs súlya rájuk nézve, mert nekik is hasonló céljaik vannak: a felrúgott labdákkal megjátszani a fizikailag annyira nem erős, viszont a széles területeket gyors lábbal bejátszani képes csatároknak (Simeone, Adams), és vagy visszajátszani Vlasic-nak (aki a támadások mozgatója), vagy bevenni egy középpályáról érkező játékost (kb. bárkit ideírhatok). Ennek a faék egyszerűségű taktikának a beteljesülése volt az első találat: Ziolkowski, ha nem is veszít fejpárbajt, de nem is oldja meg a helyzetet. Adams pedig tényleg nagyon jól eltalálja.
Sajnos a védelem középén nem fér bele, hogy ilyen szintű erélytelenséget mutasson a védő. Gasperini taktikájának egyrészt fontos része a folyton, azonnal visszajutatott labdák – amivel a nyomást lehet állandósítani – másrészt a feltolt védelmi vonal miatt kevés segítségre számíthat a hibázó játékos. (Egyébként a lengyelnek nem az volt az első elvesztett fejpárbaja: négyből csak kettőt nyert meg, volt egy nagyon csúnya aláfutása is, amikor Ghilardi keresztezett Simeone elől). Érkezett is Ndicka a második félidőben, akinek nem volt jó mérkőzése – a szögletgólnál sem tudott takarítani – de 5 visszaszerzett labdájával megadta azt az alaphangot, amire a lengyel nem volt képes. (Mellesleg nagyobb tempóval is kezdtünk a fordulás után, ami örömteli, hogy képesek vagyunk sebességet váltani).
Tehát Gasp két fontos taktikai eleme is csődöt mondott. Emellett a széljáték, és a mozgékony futball jöhetett volna számításba, de a Torino éppen ezekben a leghatékonyabb, mert ugyan fizikailag nem olyan erős, de zártan védekező, jól helyezkedő, és viszonylag gyors hátvédekkel vannak ellátva. A legtöbb problémájuk a beívelések utáni szituációkból adódnak, éppen a testfelépítésből eredő viszonylagos hátrányuknak köszönhetően, amit a kapusuk (ezúttal Paleari) sem képes enyhíteni. Viszont a két bólyacenteünk hiánya miatt nem volt olyan, akinek érdemben berugdoshattuk volna a labdát, amellett Gasperini kifejezetten kerüli is ezt.
Nem véletlen, hogy az első középcsatárra hasonlító játkos rögvest mattolta az ellenfelet beállása után. Arena nem a legkiemelkedőbb testfelépítéssel rendelkezik, de az látszik, hogy nagyon magabiztos és jól is helyezkedik. Ha lett volna még egy meccsnyi rutinja, akkor azt is tudhatta volna, hogy Celik erőből lövi majd középre a labdát, amire neki vetődnie kell (már 2-2-nél)! Nyilván ez lehet a különbség egy Primavera bajnokság és a tényleges felnőtt mezőny között: itt sokkal kevesebb tiszta szituáció keletkezik és minden helyzetben nagyon oda kell tenned magad.
Arena még egy lövésre szánta el magát, ami jóval haloványabbra sikeredett, de összességében nem sokon múlt, hogy róla szóljon a mérkőzés (és ne Gasperini – Baroni csatáról). Ahogy egy kicsit elfeledkezünk Hermoso felvirágzásáról is. Bevallom a spanyolban nem láttam túl sok fantáziát már az idei év elején, és nagy rejtély volt, hogy miért taksálták egykor 35 millió euróra is még az Athleticoban. A helyzet azonban az, hogy úgy látszik Hermoso tényleg tud focizni: levetkőzte a tavalyi hibapontokat és meglepően stabillá vált, sőt helyenként képes egészen szép dolgokra – bár a forrófejűségéből mit sem veszített – ahogy például Tameze-t átjátszotta és berúgta higgadtan a hosszúba azt hiszem a világ bármelyik pályáján kalapot emelnek.
Szóval azt lehet mondani, hogy a szeptemberi Torino elleni meccshez képest a legnagyobb különbség az egyéni vállalások, és jó megoldások voltak. Ez az, ami – akárcsak az előzőek – mindig fontos eleme volt egy Gasperini csapatnak. Talán az sem baj, hogy éppen nem olyanoktól jön, akitől várnánk (pl. Dybala), viszont nagyon fontos lenne, hogy legalább ez állandósuljon!
Most ugyanis ott tartunk, hogy Souléra nagyon készülnek, illetve Koné teljesítménye hullámzó, Svilar pedig a szezonban először kisebb gödörbe került, ami a koncentrációját illeti (pl. az utolsó gól előtt senkitől nem zavartatva ki kellett volna lépnie; mostanában éppen a magas labdák jelentenek számára nehezebb feladatot, ezen gyorsan változtatnia kell, nehogy szorongássá erősödjön). Nehezebb nullán tartani az ellenfelet, de ezzel párhuzamosan magabiztosabbá kell válni az előre játéknak. Dybala már mutatott pozitív momentumokat, és Bailey sem volt rossz, csak szimplán haszontalan a meccsen. De, mint említettem, ezek a gyorslábú játékosok éppen a Torino ellen fognak megszenvedni nemcsak év elején, nemcsak most, hanem vasárnap is.
Összefoglalva tehát: Gasperini játéka kódoltan sebezhető Baronival szemben, viszont közel sem biztos, hogy végzetesen. Ezen a meccsen ez inkább a szerencse kérdése volt, és pár egyéni rossz döntésnek. Így alapvetően – ha nem is teljesen – más mérkőzésre számítok Torinoban. Ndicka (és Mancini – Hermoso) visszatértével egy hátul fegyelmezettebb és határozottabb védekezést, míg előre továbbra is probléma lesz a fizikai erő hiánya, hacsak Gasperini nem gondolja, hogy játékba dobja a Vaz – Malen kettős valamelyikét.
Frederik Massara ugyanis megtalálta a telefonkönyvét – vagy eszébe jutott az email bejelentkezési jelszava – és sikerült két csatárra is gyorsan szert tennünk: Rodrigo Vaz-ról már volt szó korábban; egy 18 éves srác, aki biztos marha nagy tehetség, de gondolom egyelőre a sneaker boltokat fosztogatja Róma legpuccosabb utcáin. Szóval idén még nem várok tőle túl sokat – az ára elég borsos volt, (Massara egyelőre nem kíméli Friedkinék pénztárcáját, mert minden igazolása egy 5-10-zel fölötte volt a „nagyon jónak kinéző üzlet” kategóriájától) és tapasztalata miatt aligha hiszem, hogy komolyabb szerephez jutna.
Ellentétben Donyell Malennel, akinek megmondom őszintén, én jobban örültem, mert jelenleg kulcsfontosságú, hogy BL-be jussunk, amire van is esélyünk, akkor már miért nem adjuk meg a lehetőséget Gasperininek, hogy a saját játékával ezt kiharcolhassa? Malen azonnali segítség lehet. Zirkzee-hez hasonlóan mozgékony, de viszonylag erős középcsatárról van szó, aki képes egy klasszikus erőcsatár mellett és helyett is pályára lépni, még, ha úgy is néz ki, mintha csak fűtéskarbantartónak vettük volna fel (nem megbántva ezzel a fűtőket, karbantartókat, vagy akár a futballistákat). Nyilván láttam embert, akinek jobb statisztikái vannak, de nekünk most egy támadásokat befejezni képes futógépre van szükségünk, ami a hollandban benne van, csak jól kell használni.
A Torino elleni mérkőzést vasárnap 18:00-kor játszák majd. A problémáink nem változnak addigra – talán Ferguson tudja vállalni a játékot – így ismét egy gyorsabb, alacsonyabb, de talán fegyelmezettebb AS Roma futnak neki harmadszor is a bikák legyőzésének!