Úgy alakult a 2026-os év eleje az Afrika Kupa, a sérülések, eltiltások, na meg az átigazolási események miatt, hogy az AS Roma csapata teljes szélességében megmutathatta magát Lecceben. Nyilván nem kell ecsetelni, hogy a Celik – Ziolkowski – Ghilardi védelmi sor a közeljövőben hányszor fog még összeállni, vagy mennyire alapembernek számít El Shaarawy és Pisilli (idén összesen 5 meccsen 70 perc volt a lábában, ami elképesztő), hogy a később pályára befutó Tsimikas – Romano párosról ne is beszéljünk. Mégis sikerült, tulajdonképpen ugyanazzal a magabiztossággal legyőzni a Via del Mare-ban a hazaiakat, mint előtte a Genoat, a Cremoneset, vagy az Udineset, tehát a közép-alsóházi együtteseket. Ebben – mint ahogy a rangadókon is – legalább konzekvensek vagyunk (ez alól a Cagliari képzett csak fájdalmas kivételt).
De tulajdonképpen nagy szerencse, hogy éppen most – a 19. fordulóban – adódott ez a helyzet (na, meg a nem túl acélos Lecce ellen), mert így legalább lehet egy kis összegzést tenni az érkezettekkel kapcsolatban (nagyívű értékelést Gasperinitől, Massaran át most kerülném, inkább a játékosokra és használhatóságukra szorítkozom).
Az új érkezők közül Ghilardi jelentett számomra némi csalódást jelent, eddig. Az igazán nagy erőssége az olasznak a nagyon jó helyezkedése (amellett dinamikus és agresszív is, de egyik sem kiugróan, fejjátéka közepes, ahogy a fizikai ereje is), amit ezen a meccsen is pár szép keresztezéssel meg tudott mutatni. Sajnos a futball többi elemével viszont erősen hadilábon áll: a labdakihozataloknál bizonytalan, sőt életveszélyes, a párharcait rendre elveszíti, és nagyon lassúnak is tűnik szélre kitéve. Gasperini nem véletlenül jegeli, és jelentette ki róla, hogy még nem áll készen. Azt gondolom érdemben idén biztosan nem lesz segítség nekünk, így a téli átigazolási ablakban középső védő posztra is felvetődtek nevek. Az elmúlt időszakban Dragusin a legforróbb, állítólag elég közel a megállapodás; a volt genovai játékos csak most tért vissza szalagszakadás után, mindössze 5 percet(!) töltött a pályán ebben a szezonban; aligha tűnik azonnali megoldásnak. (Egyébként korábban Disasi neve is felmerült, vele ugyanaz a gond, mint Dragusinnal, gyakorlatilag semmit sem játszott idén).
Ziolkowski viszont már képes volt értékelhető produktumra ebben az esztendőben (mármint nem a naptári évben, de úgy is). A lengyelnek éppen fordítva: a helyezkedéssel vannak problémái – ezért jönnek helyenként a látványos becsúszások – amit különböző mókás, akrobatikus mozdulatokkal igyekszik megoldani. Viszont az kifejezetten szívderítő, hogy ennyi idősen képes ellátni a középső védő posztot, és a védelem irányítását, ami mondjuk Mancini és Ndicka kettősnek sem ment sokáig (évekig), Hermosoval meg nem is próbálkozunk. Nála a legnagyobb hibapont – mármint a lengyelnél – ha fejben megzavarodik, olyankor kétségbe esetten próbálja valahogy a labdákat kivágni, ami többségében nem indokolt, és elbizonytalanítja a többieket is (pl. az Atalanta ellen). De, egy Lecce szintű csapattal szemben már képes megőrizni a higgadtságát, szóval az év hátralévő részében szerintem akkor is láthatjuk, ha nem csak a kényszer viszi rá Gasperinit.
A következő név Tsimikas lenne. Benne nem csalódtam, azon csodálkoztam, hogy opcióval akartuk elhozni. Jelenleg arra is képtelen, hogy Angelino helyett játsszon – aki a Celtic elleni jutalom percek után, jelenleg arra szorítkozik, hogy a padon pacsizzon a lejövő srácokkal (ehhez legalább elég ereje van). Viszont, a másik oldalon Wesley tényleg – talán az egyetlen – vitathatatlanul jó fogás volt, és megérte az árát, és azt a hosszú tortúrát, amíg végre sikerült elé tenni egy töltőtollat, hogy aláírja a római kontraktusát. Ide szélre is hallani lehetett egy nevet: Oosterwolde, aki a Fenerbahce védője. Magas és erős, de inkább harmadik számú védő, mint támadásokat segíteni képes villámléptű szélső. Ráadásul a török csapatban – mondhatni hagyományosan – eltiltások is vannak, bundabotrány miatt (pl. Becao), illetve elég sok sérülttel is küzdenek. Aligha gondolom, hogy most télen mozdítható lenne (bár elsőre tényleg jó paraméterei vannak).
Középpályán, ha nem is váltotta meg El Aynaoui a világot, mostanra kiderültek a legnagyobb erényei: munkabírás, fegyelmezettség és kis kreativitás. Sajnos, csak kicsi, ráadásul mire tartósan pályára léphetett volna, elment Afrika Kupára – ahol egyébként egyaránt játszik feljebb, és a védelem előtt is, akárcsak Gasperininél (bár a negyeddöntőkre inkább az utóbbi), mindezt nagyon elfogadható átlaggal, és egy perc csere nélkül! A passzjátéka lényegesen javult, kérdés, hogy a marokkói kötelezettség mennyit vesz ki majd belőle. Lesz tehát olyan, aki a padról beszállva megadja a Bove-típusú alaphangot (bár mennyiségben Cristante általában verhetetlen, azért intenzitással vannak gondok). Vele kapcsolatban úgy néz ki döntés született: visszatér a pályára, de nem veteti ki a pacemakerét, így végül a felek szerződés felbontással búcsúznak el egymástól. Állítólag Angliából már érdeklődtek is utána, mindenesetre sok sikert Edu!
A leccei meccs egyik hőse az eddig nem sok lehetőséget kapó Pisilli volt. A Niccolo amikor pályára lépett inkább előrébb játszott, egyfajta Pellegrini-típusú szélsőként (ami nyilván nem nagy jövőt jósolt neki, mert Gasperini Pellegrini játékát is csak kényszerből alkalmazza), most azonban már középen, egy másik szerepkörben csilloghatott. Bevallom, nem tudom, hogy eddig miért volt ennyire száműzve Gasperini csapatból – ha csak a labdaeladások, és pontatlan visszajátszásokat nem veszem, a Lecce ellen mind a kettő volt, bár nem sok, de az látványos. Ha képes lenne a párharcokat is maga javára fordítani, akkor azt hiszem nem kérdéses, hogy nem csak egy-egy kiesés elől menekülő csapat ellen láthatnánk a pályán (vagy egyáltalán láthatnánk).
Végül előre érdemes a Ferguson – Dovbik kettősről beszélni. Az ír mostanában komolyabb szerephez jut – de ennek inkább az az oka, hogy Dybala lassan vállalhatatlanul rossz formában van, az ukrán pedig sérülésekkel küzd – de olyan nagyon azért nem lendült meg. Mégis azt lehet rajta érezni, amit tavaly Dovbikon az év elején: a játéka nem sokat változik, de legalább már elkezdett eredményesebb lenni. Az elmúlt 6 mérkőzésről 4 gól és egy gólpassz a neve mellett, ráadásul rátalált arra a mozdulatsorra, amiben tényleg klasszisnak tűnik. Reméljük a játékban is képes lesz fejlődni, mert eddig fizikailag elnyomhatónak és nem eléggé „dörzsöltnek” tűnik, főleg a nagyobb meccseken. Mivel opciós jogunk van rá, egyelőre nem tudom elképzelni, hogy ezt érvényesíteni fogjuk, sőt még azt is nehezen hiszem, hogy év végén kisebb árat kialkudva megtartanánk. (Most nyilván Bailey-ről is lehetne beszélni, de felesleges).
Természetesen itt hallani a legkonkrétabb erősítésektől, ami megint pont olyan több évados drámasorozatnak tűnik, amilyen Wesley, vagy Sancho esete volt. Zirkzee, vagy Raspadori említése már szinte klisének számít, tekintve, hogy kb. 2 hónapja is bedobták ugyanezen neveket, ami elég nagy kritika Massara munkássága felé. Egyrészt azért, mert elég kiszámíthatóan mozgunk a piacon – ami tárgyalási hátrány, mert pl. a kiszemelt magasabb árat kérhet, vagy más klub szándékosan rásrófolhat – másrészt, ha már tudjuk, hogy ezeket az embereket akarjuk, akkor miért nincs január 3-ára aláírt kontraktus?
A másik bosszantó elem a B-terv majdnem teljes hiánya. Zirkzee például nem kapott helyet a MU kezdőjében, de azért arra lehetett számítani, hogy a 7. helyen totyorgó, semmilyen más értelmes sorozatban nem játszó United edzőjét ezzel a produkcióval sokáig nem akceptálják. Vagy, ha szerettük volna Raspadorit, akkor előtte miért nem kérdeztük meg, hogy hajlandó lenne-e nálunk tölteni a tavaszt? Mert jelenleg Jack (mert igazából nem is Cholo Simeone áldására, hanem Giacomora várunk, de abból a címből nem lehetett volna a Godot-ra asszociálni, ami a rejtett lényegi mondanivaló lenne) bólintására várunk, ami egyenesen nevetséges egy Raspadori szintű embernél.
Nem véletlen tehát, hogy Gasperini nem tűnik túl lelkesnek, és azt gondolom, hogy ennek megint egy szakítás lesz a vége az év végén (arra tippelek Massara fog távozni, ami 3 éven belül 3 sportigazgatót jelentene, ami minden, csak nem üdvözítő; vagy 3 év alatt 6 edző, hát az se sokkal jobb, sőt).
Vannak ide egyéb felvetések is mostanság. A veronai Giovane például berobbant a Serie A-ban idén, vagy az izgalmas nevű Rodrigo Vaz, aki középcsatár a Marseille csapatában. Azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy mindkettejükkel az lenne a gond, hogy nem azonnali segítség, őket fel kell építeni. A brazil ügyes dolgokra képes, és jó teherbírása is, de megnézve pár összeállítást az látszik, hogy egy csel után kb. megáll és körbe néz, hogy mi legyen a következő mozdulat. Mondanom sem kell, ez nálunk nem férne bele. Míg a francia amellett, hogy nagyon drága lenne, mindössze egy jobb fél év van a háta mögött, az is tele hektikus teljesítményekkel. Hallottam még ide Mo Salah visszatérést is, de én nem látom értelmét az egyiptomi leigazolásának nyáron – mert télen nem jönne – nagyon magas fizetése van, megkopott a gyorsasága, és ahogy hallom sztárallűrjei is lettek. Így összefoglalva azt lehet mondani, hogy Massara csapnivaló munkát végzett az ősszel, aminek megint megalázó, könyörgésszerű (eredménytelen?) alkudozásba torkollhat.
De, hogy vidámabb dolgokra tereljük a szót: a Lecce után ismét egy verhető, mostanában éppen nem túl jó formában lévő Sassuoloval küzdünk meg szombat este az Olimpicoban. Ami azt illeti a két együttes versenyre kelt a hiányzók számát illetően, az emiliaiaknál elég erős sérüléshullám ütött be – többek között a mi néhai primavera játékosunkat, Volpatot is érintve, aki idén már kezdőnek számít – hét közben még némi formahanyatlással megspékelve (kedden a Juve nem különösen szenvedett meg velük, egy öngól és egy érthetetlen hazaadás is segítette a rabruhásokat). Azonban, ha ezt a mostani mérkőzést is elvesztik, Grossonak akkor sem kell majd rettegnie egy hangosabb rapporttól, mivel a csapat jelenleg 10 pontos előnnyel a táblázat közepén foglal helyet, valószínűleg itt is végeznek majd év végén.
A papírforma eredmény egy Róma siker lenne, amivel nemcsak a Juventust üldözhetjük (ők a Cremoneset fogadják), hanem a hét közben botló Napolit (Interrel csapnak össze, majd közvetlenül ez után ledolgozzák a „szuperkupás” elmaradásukat), illetve a De Rossi ellen szintén rontó Milant (Firenzébe mennek, majd szintén pótolnak).
Nálunk Cristante kisárgázta magát, így ismét Pisilli – Koné kettősre lehet majd számítani. Előre visszatérhet a betegségéből felépült Soulé, illetve Dybala és Ferguson is játszhat (meg a komplett védelem), az előbbi legeredményesebb meccsét éppen a Sas ellen játszotta, az utóbbi meg, mint írtam kezd valamilyen értékelhető formát mutatni. Szóval van ok a reménykedésre.
AS Roma – Sassuolo szombat 18:00 (Match4)