Ilyenkor késő ősszel bizony előfordul, hogy beszedünk valami kis kellemetlenséget. Gyanútlanul éljük a megszokott életünket, sőt azt lehet mondani, hogy minden egyre frankóbb; aztán egyszer csak lever minket a lábunkról, és bánatosan fetrengünk, mély depresszióba süllyedve. Íme szenvedésünk tünetei, rövidítve (de reméljük röviden is előadva).
A múlt héten kicsattanó formában vártuk a vasárnap esti Napoli elleni meccset, ami valljuk be már akkor ténfergéssé, és indiszponáltsággá fajult. Persze, van, amikor nem sikerül semmi, amikor látszólag megmagyarázhatatlanul csak nem esik jól a munka, nem jönnek az ötletek, és várjuk, hogy vége legyen a napnak. Elkönyveltük ennek. Na, de majd – kiáltottunk fel hirtelen, a semmiből, összerezzentve munkatársakat – lesz egy hét szünet, akkor jól kipihenjük magunkat, újult erővel nekiugrunk, és megküzdünk Szardínián a Cagliari, nem túl acélos, bár kétségtelenül elég harcos csapatával.
Erőtlenség
Hiába azonban az egy hét pihenő, úgy érzed csak 80%-on vagy, aztán amikor elkezdődik a meccs, kiderül, hogy az a nyolcvan is inkább 40. Magad alatt vonszolt lábakkal kocogsz és lófrálsz a pályán, olyan ellenféllel szemben, aki viszont rohanni akar, ütni rúgni, harapni (pedig ők még hét közben is játszottak egy kupameccset). Az egész mérkőzésnek, szerintem ennyire egyszerű volt a kulcsa. Lehet beszélni egyéni teljesítményekről, lehetne taktikairól is, de az igazság az, hogy Gasperininél mindig a harcos kondíció volt a döntő.
Az ő csapatai erőn felül voltak képesek játszani és ezzel megnehezíteni a nála sokkal jobbak – és gyengébbek – dolgát. De ehhez az kell, hogy mássz bele az ellenfél képébe, akard a labdát, nyomd el az ellent! Na, ebből semmi nem látszott, most. Gyengék voltunk párharcokban (60-44-es mutató is mérhetetlenül megalázó ránk nézve, még akkor is, ha sokáig emberhátrányba játszottunk), labdaszerzésben (23-11), cselekben (10-7, amiben a legbántóbb talán az, hogy a sikerességük 71 és 37%). Sajnos a passzstatisztikán kívül nincs eleme a játéknak, amiben jobbak lettünk volna. Márpedig egy Gasperini csapat csak nagyon ritkán nyer úgy meccset, ha nem jobb az ellenfelénél!
Indiszponáltság
Lehet mondani, hogy az erő és gyorsaság (intenzív játék, mind labdával, mind a labda nélkül) hiányzott, de talán még ennél is jobban hiányzott a koncentráció. Ha ránézünk egy összefoglalóra (ami nem könnyű, lássuk be), akkor az látszik, hogy a Cagliari sok felrúgott labdáját nem tudtuk lefülelni és hatástalanítani, ami egy dolog. De, hogy legalább azt megakadályozni, hogy lekezeljék(!), és jól megjátsszák(!), az, ezen a szinten már nagyon nem fér bele. Egyszerűen messze álltunk az emberektől folyamatosan – gondolom, hogy ne fertőzzük meg őket – (itt a fél védelmet fel tudom sorolni Ndickatól kezdve, Ghilardival bezárólag), vagy eleve rossz ember fogja az ellent (mondjuk az első félidő két helyzete, különösen a második, amikor Tsimikas „kíséri” Borellit).
Ennek csodálatos kicsúcsosodása, a második játékrészben a kiállítást megelőző szituáció, amikor Folorunsho 3 azaz HÁROM párbajt vívott meg egymás után (sorrendben Cristante, Koné és Mancini) a lehető legkisebb erőfeszítéssel, hogy aztán valaki legalább észbe kapjon, hogy kéne kezdeni vele valamit (mellesleg Celik megoldása is messze volt a jótól).
Az eddig sem parádés meccs, ezután tulajdonképpen eldőlt – már legalábbis az, hogy aligha fogunk három ponttal távozni az Unipol Domus-ból.
Torok irritáció
Gasperini egyébként a meccs utáni sajtótájékoztatóján is kereste egy kicsit a hangokat (meg a jó kifogásokat, amik nem is hangoznak annyira kifogásnak), aminek vagy valamilyen megbetegedés, vagy az oldalvonal melletti üvöltözés lehetett az oka. Ha az utóbbi, akkor azt lehet mondani teljesen feleslegesen tette, mert a csapatot sem az első sem a második félidőben nem tudta érdemben felpörgetni, vagy akár tisztességes játékra kényszeríteni.
Igaz, az első játékrész után elégnek érezte, ha csak az öltözőben végez orális beöntést fiain, aztán a kiállítás után már szervcseréket is szükségesnek tartotta, de akkor ugye már elég késő volt (ugyan, a beteg akkor még nem halt meg), és azok sem igazán sültek el jól. Hiába állt be Dybala, Ferguson előre, El Aynaoui a középpályára; nem tudtunk igazán labdát eljuttatni hozzájuk, ők meg nem tudták azt a kevés lehetőséget sem kihasználni, és esetleg megtartani azokat (ami ugyanilyen felállásban a Cagliarinak ment még az első félidőben).
Fejfájás
A hiábavaló felső légúti bántalmak, Ghilardi beállása után már tényleges főfájássá alakulhattak át. Az olasz egyenesen azért érkezett, hogy Palestra minél nagyobb őrizetet kapjon, egy fizikailag erősebb vetélytárs személyében. Hát ez a megoldás olyan volt, mintha C-vitamint vettünk volna be migrénre. Illetve még annál is rosszabb, mert a C-vitamin legalább csak simán nem használ, Ghilardi viszont egyenesen káros volt! Ugyanúgy haszontalan volt előre, mint előtte Tsimikas, de ráadásul még látványosan rosszul is helyezkedett (nem volt elég közel, így simán lefordultak róla, vagy sok helyet hagyott maga mögött, amit befuthatott Palestra). Amit művelt, az egy ifimeccsen sem megbocsátható.
Mindezt sikerült megfejelnie – illetve nem fejelnie – a szögletnél bemutatott performansszal, amikor hagyta, hogy átszálljon fölötte a labda, és Gaetano befejezze az akciót. Lehet, hogy egyszer majd briliáns lesz a Ziolkowski – Ghilardi kettős, de egyelőre úgy néz ki egyiket sem merném pályára ereszteni egy komolyabb – de ezek szerint egy komolytalanabb – ellenfél ellen sem, pedig Ndicka hamarosan távozik a klubtól… (legalábbis Afrika Kupára megy).
A gyógyír
A legjobb gyógyszer természetesen testmozgás (merjünk messze kirándulni), a friss (északi) levegő, de a legfontosabb a pálmaág főzet, meg a babér forrázat készítése. Jelen esetben egy kis lóherét is érdemes szedegetni és szépen érzéssel belemorzsolni.
Az Európa Liga 7. csütörtöki játéknapján ellenfelünk a skót (tehát nem ír, de gyógy még lehet) Celtic Glasgow lesz. Egy skót – pontosabban glasgow-i – kirándulást már letudtunk különösebb probléma nélkül, és most nagyon hasonló helyzetben nézünk a következő elé. Ugyanis a kelták is egy jobb szezonra gondoltak, mint korábban a városi riválisuk, a Rangers együttese. Ők is közvetlenül előttünk menesztették edzőjüket (a Celtic Martin O’Neillt), és nevezték ki Wilfried Nancyt (ez is a Celtic).
Bevallom férfiasan lusta voltam utána olvasni, mi volt ennek az oka, mert az eredmények elmaradása aligha lehetett oka ennek. A Celtic ugyanis az elmúlt 5 hazai bajnokiját megnyerte, ahogy javított a Feyenoord ellen, idegeneben az EL-ben is, és már továbbjutást érő helyre ugrottak (21. pozíció). Igaz, egyik sem olyan dicsőséges (a bajnokságban csak 2. pozíció, a nemzetközi szinten meg még bőven kicsúszhatnak), de nem értem mi indokolta, hogy leváltsák egy elég ismeretlen szakemberre az angol trénerjüket, mindezt ráadásul a listavezető Heart of Midlothian (röviden Hearts) meccs előtt?
És itt jön a legszórakoztatóbb rész. A frissen kinevezett Wilfried Nancy ugyanis egy igen izgalmas és rendhagyó választás volt. A francia ugyanis majdnem egész játékos pályafutását hazai alacsonyabb osztályokba töltötte. Azért csak majdnem, mert az utolsó éveibe Kanadába igazolt, ahol szögre akasztotta a csukát, majd elment edzőnek tanulni és szépen felküzdötte magát, egészen az MLS csapatokig. Sőt, 2023-ban megnyerte a Colombus Crew együttesével a bajnokságot is, ami nem kis fegyvertény.
De eddig csak érdekes volt, most jöjjön a vicc. A frissen kinevezett trénerrel természetesen elvesztették a rangadójukat, és most már 3 pont mínuszban vannak. Belenéztem a Hearts elleni találkozó összefoglalójába is, ahonnan azt ugyan semmiképpen nem tudtam meg, milyen jellegű ellenfélre számíthatunk (mondjuk sejtjük). Az viszont nyilvánvaló volt, hogy sosem akarnék ebben az évszakba – sem – Skóciába utazni. A glasgow-i találkozón vállalhatatlan szakadó esőben – egy jó, kiadós meghűlés garantált – két rohangáló együttesből a mérkőzés nagyobb részében veszélyesebb Hearts került ki győztesen (1-2). Minden találat után bevágták Nancy fejét, íme:
Szóval Gasp nem vele fog összeverekedni a meccs közben. Egyébként annak ellenére, hogy nem tudjuk pontosan mivel is állunk szemben, azért nagy vonalakban megrajzolva:
A Rangers-höz képest a Celtic egy valamivel jobb csapat, és a Hearts ellen is látszott, hogy a végsőkig rohannak, gyakorlatilag bárhonnan tüzelnek, és roppant fizikálisak. Pont olyanok, amilyenek mi nem voltunk hétvégén. Szóval össze kell majd kaparnunk magunkat.
Egy győzelem esetén szinte biztosra vehető a továbbjutásunk (a valószínűség számítások szerint), bár félvállról venni nem érdemes utána sem, mert egy győzelem esetén reális marad az automatikus továbbjutás, ami 2 hétre pihenőt biztosítana nekünk tavaszra. Mondjuk, nem tudom, hogy ez jó-e nekünk?
Celtic Glasgow – AS Roma csütörtök 21:00