A Sassuolo és a Parma elleni győzelmek után rangadóra utazunk Milánóba vasárnap este. A Napoli pontokat hullajtott a Como ellen, így ha sikerül tartani makulátlan idegenbeli mérlegünket, nemcsak a Milantól lépnénk el hat ponttal, de a forduló után egyedül vezetnénk a tabellát. Ilyen pedig legutóbb Rudi Garcia első szezonjában volt.

Ha nem is emberi szemnek követhetetlen sebességgel, de a Sassuolo és a Parma ellen már elkezdett fejlődni a játékunk. Időnként kifejezetten szép támadásokat vezettünk, Cristante feljebb tolása a pályán kicsit Perrottára emlékeztet, veszélyesen lép be a támadásokba, de a védekezést is jól kezdi meg a pálya felső harmadában. Dovbyk csereként beszállva egyre jobban mutatott, veszélyes labdákat osztott szét már a Sassuolo ellen is, szerdán pedig eredményes is tudott lenni. Wesley a szélen kicsit ellentmondásos, jól mozog, és helyzetbe is tud kerülni, de benne maradt pár gól a csapatban, amikor ő került a kapu közelébe.
Idegenben tökéletes a Roma mérlege, négy meccs, négy győzelem. Viszont ilyen nehéz ellenfélhez, még nem látogattunk, mint a Milan. A Cremonese elleni vereségük után hamar magukra találtak, azóta veretlenek, miközben verték a Napolit is, még emberhátrányban is magabiztosan játszva. Az átigazolási szezon nekik sikerült az egyik legjobban, Modric a liga egyik legjobb játékosa lett azonnal, és bár Rabiot ellenünk nem lép pályára, vele és Riccivel tovább erősödött a középpályájuk. Az utóbbi két fordulóban egy Pisa elleni izzadságos, és egy Atalanta elleni, gyenge játékkal elért döntetlent tudnak felmutatni, így a lendület előnye nálunk lehet. Főleg, hogy Rabiot mellett Pulisic és Gimenez sem játszik ma este.
Nálunk Ferguson és Angelino küzd továbbra is sérüléssel, mindenki más bevethető. Valószínűleg Gasperini marad a csatár nélküli játéknál, a középpályán Celik a jobb, Wesley a baloldalon, középen dupla hatosban El Aynaoui és Koné, nyolcasban Cristante, elöl pedig Soulé és Dybala tangózik. A padról beállva Dovbyk és Bailey hozhat változást. Ha ők formába lendülnének, az nagy erősítés lenne a csapatnak. Az ukránon már látszanak biztató jelek, Bailey pedig biztosan időt igényel majd a sérülése után.
Két veterán edző csap össze, a tét számunkra a tabella vezetése és egy üldöző lerázása, a Milan számára pedig az élmezőny összébbhúzása. Bár váratlanul jól állunk, Gasperini és Allegri is egyetértett abban, hogy az Inter és a Napoli a két Scudetto esélyes, a többi csapat pedig utánuk következik. Szerintem a Milan kerete erősebb jelenleg, és tavalyi előrelátásuknak köszönhetően Európában sem kell fáradozniuk, ami nagy előny, és sajnos Spalletti kinevezésével a Juventus is nagyot erősített. Várhatóan ez a három csapat lesz versenyben a top négy másik két helyéért. A Romáról mindenesetre a mai mai meccsen kiderülhet, hogy csak a kötelezőket hozzuk-e magabiztosan, vagy már élcsapatok ellen is veszélyes a csapat.