Annyira nem kell izgulni, nem egy létező matematikai probléma bizonyítása következik (nem mintha képes lennék csak a probléma megértésére), hanem egy hasonlóan nehéz rangadó ábrázolása, amiben két éppen hasonló periódusban található csapat csapott össze a Coppa Italia 2025-ös kiírásának elődöntőéért. Előzetesen úgy tűnt, ez a rangadó inkább számunkra fontos, hiszen a mérkőzések számát illetően ebben a sorozatban érhettük volna el legkönnyebben az előzetesen reálisan kitűzött célt (tehát legkisebb energiabefektetéssel a legnagyobb haszon elérésének lehetősége). Elvárásainkat végül nem igazolták a történtek.
A párhuzamosok
Abban nincs vita, hogy a két csapat hasonló pályát írt le az év során (még, ha a görbe nem is lenget annyira ki az északiaknál, mint nálunk), olyannyira, hogy a bajnokságban már csak 4 pont (és egy hely) választ el minket a milánóiaktól. És az is tény, hogy az edzőváltás jót tett mindkét együttesnek (még, ha Rómában csak a második ért valamit), legalábbis rangadókon mindenképpen. Amíg ugyanis Ranieri lassú fordulatot hozott, szépen fokozatosan megtalálva játékunkat otthon és főleg idegenben is (kisebb kilengésekkel); addig Sergio Conceicao berúgta az ajtót egy Szuperkupa diadallal (mellesleg a lebonyolítás nevetségességét mutatja, hogy az egyetlen olyan csapat nyerte a 4 lehetőség közül, melynek nem volt trófeája azt megelőzően), majd ült le egy kicsit gyengébb ellenfelekkel szemben (Cagliari döntetlen mellett, én belenéztem a Parma elleni hazai találkozóba is, azon a meccsen elképesztően kilátástalan volt ez a csapat egészen 80 percig). Hogy aztán az Inter ellen ismét felszívja magát, és ellenünk is hasonlóan kemény maradjon. [Úgy látszik Conceicao olyan típusú tréner, akinek inkább lesz esélye egy kupagyőzelemre, mint a bajnokságban erőn felül teljesíteni. Persze az adatok csekélysége miatt hiányában bizonyítást nem nyerhet eme még hipotézis.]
Adott volt tehát két csapat, akik most kezdenek igazán belelendülni, a keretek is frissen változtak (az előjelek szerint pozitívan), így minden adott volt egy szikrázóan színvonalas összecsapásra. Ez olyan felemásan talán meg is valósult.
A találkozás
A mérkőzés színvonala ugyanis egyáltalán nem volt rossz. Mindkét csapatban volt potenciál: 3-3 nagy helyzet (1-2-es kihagyott aránnyal, nyilván mi vagyunk a kettő), 13 és 19 kapura lövési kísérlettel, és 2,04 és 1,75-ös XG mutatókkal. A mérkőzés képe rendkívül hullámzó volt, végül kicsivel többet volt a játékszer a Milánnál és kicsivel többet passzoltak. Nem volt számottevő különbség a védekezőstatisztikák, vagy a párharcok között sem (földön 33 megnyert a 30 ellenében, levegőben 8 – 6-os arány). Általánosan elmondható viszont, hogy egy döntetlen szagú mérkőzésen (melynem mindkét csapat felvállalta a gyors előre játékot és a kreatív helyzetkialakítást) a Milán mindenben egy kicsit jobb volt nálunk. De igazából nem ezért, illetve nem csak ezért szenvedtünk vereséget.
A legnyilvánvalóbb ok a védekezésbeli hibák voltak: Celik például teljesen érthetetlenül nem figyelte a játékszituációt, persze a hiba nem tőle indult, a középpályánk nagyon elcsúszott, de a töröknek pont ezért kellett volna fokozottabban koncentrálni. Viszont Hummels sem volt a helyzet magaslatán. Ő abszolút rálátott a szélsőre is, arra, hogy Dybala nem fogja megállítani Hernandezt (itt biza neki fel kellett volna vágnia a franciát) és tudhatta azt is, hogy maga mögött hagyja Abrahamat, a kaputól és egyéb játékostársaktól elég messze. Nem véletlen, hogy a meccs utáni nyilatkozatából ezt a pillanatot emelte ki (mondjuk legalább ő tudta, hogy vétett).
Nagyjából hasonló szituációban kaptuk a 3. találatot is: a főszereplő itt is a német védő és ezúttal Rensch. A két kép között 3 másodperc telik el, a holland pedig végig az akciót nézi, így lett volna ideje lekövetni Hummels mozgását. Így ő hibázta a látványosat, de sajnos a mi világbajnokunk követte el az alapvető bakit, ugyanis teljesen feleslegesen akart szemből érkezni Gimenezre.
A másik kevésbé nyilvánvaló ok az élesség hiánya. Hiába nem játszottunk alárendelt szerepet, hiába nem vesztettünk sok párharcot, a kulcspillanatokban rossz döntéseket hoztunk (főleg az első félidőben). Dybala és Somurodov is lagymatag fejessel oldotta meg ziccerhelyzetét (0-0, illetve 1-0-s állásnál), de Angelino az első gólnál ragadt be, Dovbik pedig Reijnders öngólja előtt indult egy pár centivel korábban. Ugye azok a fránya behúzott párhuzamosok, ha nem is érintkeznek, legalább lehetett volna az egyik pozitív tartományban…
Az egyetlen örömhír a mérkőzés kapcsán az lehetne, hogy sikerült elhitetnünk a Milannal, hogy Abraham valóban egy vérbeli góllövő… Erre azonban elég kevés esély van, sajnos.
Végtelenben
Szóval idén sem nyerjük meg az Olasz Kupát, ahogy 2008-tól egyiket sem, ami végtelen hosszúságúnak tűnik, de például ez alatt az idő alatt az Atalanta és a Milan sem emelhette magasba a trófeát, és mivel egyre kevesebb presztízse van a sorozatnak, így azt gondolom felesleges ezen bánkódni (meg, hát így alakult).
Inkább érdemes a bajnokság felé fordulni, ahol ugyan eleve nagy elvárások nélkül indult meg Ranieri csapata (sőt, talán az lenne a legjobb, ha valóban nem is érnénk el semmilyen célt, hiszen a Konferencia, vagy az Európa Liga csak teher lenne számunkra, a Bajnokok Ligába meg még 5 csapat esetében is elég lehetlennek tűnő vállalkozás), mégis megtört egy ugyancsak soha véget nem érő (matematikailag pontatlan meghatározással) sorozatot, és legyőztük az Udineset idegenben. Most egy kicsit kisebbet utazva kellene növelni ezt a rendkívül nagy halmazt, a Venezia ellenében.
Az embernek az az érzése, hogy a velenceiek, ha még ezerszer jutnának fel, akkor is kb. az utolsó helyen esnének ki. A játékosállományuk ehhez a szinthez borzalmasan kevésnek tűnik (ahogy 3 évvel ezelőtt is az volt), most csak a Monza teljes szétesése (ami eddig csak pénzügyileg tűnt nagyon elvetéltnek) miatt „került veszélybe” ez a lehetőség.
Eusebio Di Francesco is immáron számolatlanul gyűjti a bukott projekteket, amióta távozott tőlünk, és vagy a középcsapatnak számító együttesektől állítják fel idő előtt (Verona, Sampdoria), vagy a kispadon maradva csúszik a vonal alá aktuális csapatával (tavaly a Frosinonenak egy döntetlen elég lett volna az Udinese ellen hazai pályán). Idén erre aligha lesz bármilyen esélye, nagyon úgy néz ki már jóval korábban biztossá válik a másodligás tartományba való lecsúszás.
A Venezia gyenge játékosállománya vagy rossz eredményei azonban kicsit megtévesztőek lehetnek. Tulajdonképpen nincs olyan meccs, amikor nem kapnak gólt (2 eddig a clean sheetek száma), viszont 1,0-s átlagával szinte mindig rúgnak is (22 találat). Nagyon kell figyelni tehát, hogy ne maradjunk 1 gólon! Gyors kontrákra rendezkedtek be, ami Pohjanpalo távozása és a helyére érkező sokkal sebesebb és hasonlóan mozgékony Yeboah játékával még kiszámíthatatlanabb lehet. Igazából az ecuadori nem igazi középcsatár, az Udinese elleni legutóbbi vendégszereplésen azonban Oristanio mellett ő volt elöl, így előfordul, hogy most is ehhez nyúl majd EDF. A másik lehetőség, hogy ellenünk debütálhat a friss igazolás a Slavia Prahatól, Daniel Fila, aki elég drága volt, ahhoz képest, hogy majdnem a teljes idényt kihagyta fizikai problémák miatt (4 millió).
A télen megpróbálták megerősíteni a védelmet is (érkezett hátulra Candé és Marcandalli), előre felé pedig Zerbin tűnik a legveszélyesebb friss szerzeménynek, aki a nápolyi kispadot hagyta ott, és rögtön második meccsén gólt is lőtt a Veronának. A viszonylag aktív mercatonak nem csupán a helyezés lehetett az oka, hanem a Veneziaban tapasztalható sérüléshullám is: ellenünk például hiányozni fog Stankovic kapus, Svoboda, Sverko, Sagrado és Duncan is, de ez legyen az ő problémájuk.
A mienk pedig Koné eltiltása lesz, a francia megkapta az 5. lapját a Napoli ellen. Szerencsére Pisilli (aki csúcstartó nálunk, ő már 6-nál jár, és aki az odavágó hőse volt) hadra fogható lesz, ahogy Mancini és Cristante is, akik 4-gyel állnak ezen listán, így a következőnél majd ők pihenhetnek szerencsére ez mostanában nálunk nem jelenthet gondot (úgyis pihentetni kell, a meccsek, meg így is nyerhetőek).
A mérkőzés a család-barát vasárnap 12:30-as időpontban kerül megrendezésre. A húsleves mellett, így párhuzamosan a szórakoztatást is megkapjuk. Reméljük a pozitív értelemben!